2024 fontos év volt a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége (MEGFOSZ) számára az agráriumban jelenlévő munkaerőhiány javítására tett törekvéseiket illetően. Ekkor indította ugyanis útjára a Szövetség a MEGFOSZ Akadémia Tehetséggondozó Programját, amely az első évben rendkívül pozitív visszajelzésekkel övezve zárult. Nem volt kérdés tehát a képzés folytatása, amely a 2025/2026-os tanévben is kezdetét vette.

A tavalyi évben az akkor 11. évfolyamon tanuló diákok vettek részt először a képzésben, amely a mezőgazdasági gépész tanulóknak a hagyományos tanmenet mellett kiegészítő tananyagokat, a technológiai újítások bemutatását és gyakorlati oktatást biztosít az alapképzés mellett kiemelt szinten.

A képzésben induló diákok sikeres szintfelmérő vizsgát tettek a tanév végén és az idei évben 12. évfolyamon folytatják tanulmányaikat, amely során továbbra is kiemelt hangsúlyt kapnak a tanmenethez szorosan kapcsolódó kiegészítő képzési anyagok.

MEGFOSZ

Az idei tanévben folytatódik tehát a diákok képzése, amelyben a jelenlegi 11. évfolyamos diákok is megkezdhetik tanulmányaikat – Fotó: MEGFOSZ

A program a tavalyi évben indult és felmenő rendszerben kerül megvalósításra jelenleg két intézményben. A Déli Agrárszakképzési Centrum Jánoshalmai Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Kisalföldi Agrárszakképzési Centrum Vépi Mezőgazdasági Technikum és Szakképző Iskola és Kollégium biztosítja a diákok számára a MEGFOSZ Akadémia Tehetséggondozó Programjában való részvételt. Az iskolákkal elindított és folyamatosan fenntartott szoros együttműködés elengedhetetlen feltétele a Program sikerességének.

Az idei tanévben folytatódik tehát a diákok képzése, amelyben a jelenlegi 11. évfolyamos diákok is megkezdhetik tanulmányaikat. A Programba jelentkező diákokat egy személyes felvételi elbeszélgetés során hallgatták meg a MEGFOSZ Agrárgépész Szakképzési Bizottság tagjai.

2025. október 9-én Vépen 17 diák vett részt a felvételi elbeszélgetésen, akik közül 14 fő nyert felvételt a Programba.

2025. október 21-én pedig Jánoshalmán került sor a személyes meghallgatásra, ahol 18 diák vett részt a kiválasztáson, amely során végül a Bizottsági tagok döntése alapján 15 fő vehet részt a Programban.

A Szövetség rendkívül fontosnak tartja, hogy a Tehetséggondozó Programban azok a diákok vehessenek részt, akik már most kiemelten elköteleződtek az agrárgépész hivatás iránt és rendelkeznek azokkal a kiemelkedően fontos tulajdonságokkal, amelyek később elengedhetetlenek lesznek egy kiváló agrárgépész szakember számára.

Forrás és képek: MEGFOSZ