Jó termésben bízhatnak az idén a hazai almatermelők, a múlt évi súlyos aszálykárok után egyelőre úgy tűnik, hogy lesz mit betakarítani az ültetvényekről. Bár a tavaszi fagyok éreztették hatásukat az almáskertekben – a legjelentősebb fagykárok a Dunántúlon és az ország középső térségében jelentkeztek –, a legjelentősebb termesztőkörzetnek számító észak-keleti országrész almaültetvényeit az idén nem érintette súlyosan a fagy.

alma

A legjelentősebb termesztőkörzetnek számító észak-keleti országrész almaültetvényeit az idén nem érintette súlyosan a fagy – fotó: NAK/Lévai Zsolt

A léalma felvásárlási árakkal elégedetlenek a termelők

Az idén az időjárás is az almatermelők mellett áll: a tavaszi fagyok megkímélték a legtöbb ültetvényt a komolyabb fagykároktól, a csapadékban gazdag nyár és a viszonylag rövid kánikulai időszakok pedig segítik a gyümölcsök fejlődését – derül ki a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet (FruitVeB) közös körképéből.

A léalma felvásárlási árakkal ugyanakkor nem elégedettek a termelők, az egyik hazai feldolgozó olyan alacsony árat kínál az ipari minőségű almáért, ami arra sarkallhat sok termelőt, hogy felhagyjon a tevékenységével.

Ahogy korábban megírtuk, a termelői várakozásokkal ellentétben (amelyek 50 Ft feletti kilogrammonkénti árral számoltak), a legnagyobb magyarországi feldolgozó által meghirdetett ár csupán 38 Ft/kg a hírek szerint. Apáti Ferenc, a FruitVeb elnöke az RTL riportjában fogalmazott úgy ennek kapcsán, hogy "2-3 éven belül el fog tűnni az alapanyag a feldolgozóipar alól."


Az átlagosnál több volt a vihar- és jégkár az ültetvényeken

Az almában jelentősebb terméskötődési, illetve terméshullási problémákat sem tapasztaltak a szakemberek. Az időjárás május óta kifejezetten kedvezően hat az almatermelésre, a bőséges csapadék jót tesz a növények fejlődésének, ráadásul az idei nyáron a forróság okozta hő- és sugárzási stressztől sem kell tartaniuk a gazdálkodóknak.

Az elegendő csapadéknak köszönhetően a gyümölcsméretekkel sem lesz gond ebben a szezonban, a szakemberek szerint még az öntözetlen ültetvényekben is már most akkora, vagy még nagyobb a gyümölcsök mérete, mint tavaly betakarításkor.

A viharkárok ugyanakkor jelentős fejtörést okoznak a gazdálkodóknak, az idei szeszélyes nyári idő miatt az átlagosnál is több a vihar- és jégkár az ültetvényeken. Mindez főként a minőségre van hatással. Az ipari alma arányát növeli a csapadékos és hűvös tavasz miatt gyakoribbá váló gombás betegségek megjelenése is.

alma alma

Az időjárás május óta kifejezetten kedvezően hat az almatermelésre – fotók: NAK/Lévai Zsolt

Az 5-10 hektáron gazdálkodó termelők felszámolhatják az ültetvényeiket

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB közös becslése szerint az idén összességében mintegy 500-550 ezer tonna közötti almatermés várható. Ebből a mennyiségből 400-430 ezer tonnát tehet ki az ipari alma és 100-120 ezer tonna a friss piacra szánt gyümölcs.

A FruitVeB, majd a NAK az almaszezon előtt két találkozót is szervezett a témában, először a feldolgozókkal egyeztetettek, aztán a gazdákkal ültek egy asztalhoz. A megbeszélést követően a szabolcsi termelők joggal bízhattak abban, hogy a szezon nem nyomott árakkal indul majd.

Az egyik külföldi tulajdonú, hazánkban működő feldolgozó ugyanakkor a múlt héten olyan felvásárlási árat tett közzé, ami a termelők szerint megalázóan alacsony összeg. A kamara Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei szervezete több olyan jelzést is kapott, miszerint ha ennyire olcsón veszik át az almát a feldolgozók, akkor az 5-10 hektáron gazdálkodó termelők egyszerűen ki fogják vágni az ültetvényeiket, és mást fognak termeszteni az alma helyett.

alma

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB közös becslése szerint az idén összességében mintegy 500-550 ezer tonna közötti almatermés várható – fotó: NAK/Lévai Zsolt

A legfontosabb termesztőkörzetünk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye

Hazánkban egyébként az idén mintegy 20564 hektáron folyik almatermelés. A legfontosabb termesztőkörzetünk továbbra is Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, ahol összesen 15 136 hektár almaültetvény található. E mellett Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok és Zala vármegyékben is jelentős felületen termesztenek almát a gazdálkodók. A termőterület sajnos évről évre szűkül, tíz évvel ezelőtt például még mintegy 30 ezer hektár almaültetvény volt az országban.

Az ágazat kilátásait tekintve a folyamat a jövőben is folytatódhat, a szakemberek előrejelzése szerint a termőterület évente mintegy 1000 hektárral csökkenhet az előttünk álló időszakban, de ez a folyamat rosszabb esetben drasztikusan fel is gyorsulhat.

alma

Hazánkban az idén mintegy 20564 hektáron folyik almatermelés – fotó: NAK/Lévai Zsolt

Széles a fajtaválaszték

Az itthon megtermelt alma jelentős része a hazai piacra kerül. Az ipari alma többségét a léüzemek dolgozzák fel, míg az étkezési minőségű gyümölcsökkel a boltokban és a piacokon találkozhatnak a vásárlók.

A fajtaválaszték igencsak széles, a legkedveltebb a Gala, a Golden Delicious, a Red Delicious, a Jonagold és az Idared fajtakör, de folyamatosan növekszik az újabb választékbővítő fajták köre.

Az alma amellett, hogy egy igazi vitaminbomba, jótékony hatással van általános egészségünk megőrzésére, illetve az őszi időszakban az immunrendszer erősítésében is fontos szerepe van. Az almának jelentős a rosttartalma, aminek kiemelt jelentősége van az egészséges étkezés szempontjából.