A növényi tápanyagok visszapótlásának legősibb formája a szervestrágyázás, a naturális gazdálkodásban, a növénytermesztésben az állati trágyákat használták erre a célra. Csak a 19. században, Liebig német tudós kutatási eredményeit követően kezdtek foglalkozni a mesterségesen, kémiai üzemekben előállított ásványi eredetű műtrágyákkal.

Számos előnyük miatt gyorsan terjedtek, használatukat sok esetben a szerves trágyákkal szemben előnyben részesítették. A múlt század második felében már világosan látszódtak a szerves trágyák alkalmazásának hiányából adódó gondok, amelyeket a mesterségesen előállított gyári készítmények és termékek nem pótoltak.

Különösen szembetűnő volt ez olyan növénykultúrák esetében, mint a kertészeti növények, amelyek nagy tápanyagigényük mellett a talaj szerkezetével szemben is igen magas és speciális igényeket támasztottak.

Felvetődik a kérdés: a növényre gyakorolt hatásában miben hasonló és miben különbözik egymástól a szerves és a műtrágya?

A korszerű műtrágyaipar tömegével gyártja azokat a szilárd és folyékony halmazállapotú termékeket, amelyek valamennyi növényi tápanyagot tartalmaznak, amelyeket a szerves trágyák is. Sőt, a gyártás során sokkal pontosabban, az egyes növényfajok igényéhez igazítva tudják azok összetételét, az egyes tápelemek arányát szabályozni, mint ahogy azok természetes formában a szerves trágyákban találhatók. További nagy előnyük, hogy könnyebben kezelhetők, azaz tárolhatók, szállíthatók. Kijuttatásuk is egyszerűbb, olcsóbb, adagolásuk is lényegesen pontosabban lehetséges, mint az állati eredetű trágyáknak.

Vagyis abban hasonlítanak, hogy a növényi tápanyagokat mind a kettő tartalmazza, talán még ilyen szempontból a komplex műtrágyák és műtrágyakeverékek összetétele kedvezőbb is.

A szerves trágyák a bennük található, a trágyát alkotó humusztartalmú anyagok segítségével igen, de a műtrágyák a talaj szerkezetére nem képesek kedvező hatást gyakorolni. A szerkezetre gyakorolt hatás a jobb víz- és levegőgazdálkodásban nyilvánul meg, de kedvezően hat a talaj hőháztartására is – mindemellett a bomlása során jelentős mennyiségű tápanyag is felszabadul.

Zárt rendszerekben (fóliasátrakban és üvegházakban) különös szerepük van a bomló humuszanyagoknak, mivel a növények által felhasznált szén-dioxidot pótolják (szén-dioxid-trágyázás). Sajnos a hagyományos tartású állattenyésztés visszaesése következtében egyre kevesebb a növénytermesztésben használható jó minőségű szerves trágya.

A zöldségfélék között vannak olyan fajok, minta a paprika, a paradicsom, a padlizsán, a tökfélék, a káposztafélék, amelyek eredményes termesztése csak kifejezetten jó szerkezetű, azaz morzsalékos, levegős, vizet és tápanyagokat jól tároló talajon képzelhető el. Ha a csemegekukorica, a zeller, a burgonya nem is tartoznak a legigényesebb fajokhoz, de a jó szerkezetű talajon könnyebb a termesztésük, többet és jobb minőséget teremnek.

szarvasmarha

A hagyományos tartású állattenyésztés visszaesése következtében egyre kevesebb a növénytermesztésben használható jó minőségű szerves trágya – fotó: Shutterstock

Van-e minőség tekintetében a szerves trágyák között különbség? Minden szerves trágya egyaránt jól használható a zöldségtermesztésben?

A szerves trágyák között – növénytermesztési szempontból – jelentős különbség van, ami függ a trágyát termelő állattól, a takarmányozástól, az almozás módjától, illetve az alom és a trágya arányától, valamint a bomlás mértékétől.

A szerves trágyák közül a legnagyobb jelentőséggel a zöldségtermesztésben az istállótrágyák (szarvasmarhatrágya, lótrágya) bírnak.

Gyorsan bomlók, jó talajszerkezetet biztosítanak, és nagy növényi táperővel rendelkeznek.

A karámtrágyának a nagy szárazanyag-tartalma mellett jelentős a könnyen felvehető nitrogéntartalma. Szintén gyorsan bomló és melegedő trágya, de nagy hátránya, hogy erősen gyomosító hatása van, ami a felhasználhatóságát korlátozza.

A sertéstrágya, ami az utóbbi években szintén jelentős mértékben csökkent, korábban a kisgazdaságokban a baromfitrágyával együtt a leggyakrabban alkalmazott szerves trágya volt. Nagyon magas nitrogén- és káliumtartalma jelentős tápanyagforrás, de a talaj szerkezetére kevésbé hatásos, mint az almos istállótrágyák. Magas tápanyagtartalmából adódik a használata során gyakran tapasztalt perzselő hatás.

A sertéstrágyához hasonló tulajdonságokkal rendelkeznek a baromfitrágyák is, tömények, ebből adódóan túladagolva perzselnek, összeszáradásuk után nehéz az egyenletes terítésük.

Mindenképpen meg kell említeni a növényi komposztokat, mivel kisüzemi és saját célú termesztésre beállított gazdaságokban felhasználásuk nem jelentéktelen. Talajszerkezet-javító hatásuk kiváló – bár nagyban függ a komposztált növényfajoktól –, tápanyagtartalmuk közepes.

komposzt

A növényi komposztok talajszerkezet-javító hatása kiváló, bár nagyban függ a komposztált növényfajoktól – fotó: Pixabay

Speciális trágyaféleségeknek számítanak a tőzegek, a szalma, a lombföldek, a faforgács és a fűrészpor. Ugyan tápanyag-szolgáltató képességük minimális, de talajszerkezet-javító hatásuk jó. Használatuk más szerves trágyával együtt vagy nitrogénműtrágya-kiegészítéssel javasolható a pentozán hatás elkerülése miatt. (Pentozán hatás: magas cellulóztartalmú anyagok bomlása során a nitrogént a bontást végző baktériumok saját szaporodásukra használják fel, ezzel elvonják a növénytől. Eredmény: intenzív növénysárgulás.)

A szerves trágyák felhasználhatóságát nagymértékben befolyásolja az érettségük.

Az éretlen trágya nem más, mint az alommal összekevert bélsár és trágyalé, amelyben a biológiai folyamatok (erjedés) még nem indultak meg. Az ilyen trágya a növényre nézve nagyon káros lehet, mert a bélsárból és trágyaléből felszabaduló (szúrós szagú) ammónia a gyökereket, súlyos esetben a leveleket is leperzseli.

A félérett trágyának már nincs intenzív szúrós szaga, perzselő hatása gyengébb, őszi talaj-előkészítésnél használható.

Az érett trágya homogén, az egyes alkotóelemek nem ismerhetők fel, kellemetlen szúrós szaga nincs, inkább kellemes földillata van. Közvetlen ültetést megelőzően is használható a perzselés veszélye nélkül.

trágya

A szerves trágyák felhasználhatóságát nagymértékben befolyásolja az érettségük – fotó: Shutterstock

Mit használjunk? Melyiket használjuk? – vetődik fel az elmondottak után a kérdés.

Ha van, akkor szerves trágyából minél többet, annak is az érett, legfeljebb félérett változatát.

Különösen fontos ez a fent említett szervestrágya-igényes (jó talajszerkezetet igénylő) fajok esetében.

A műtrágyákat használhatjuk kiegészítésként, de perzselő hatásuk miatt mértékkel, lehetőség szerint talajvizsgálati eredményekre alapozva. Szabadföldi termesztésben 30-60 tonna mennyiséget szokás javasolni – egységnek a 30 t/ha-t tekintik –, ugyanis ennél kisebb adagnak számottevő hatása nehezen mérhető. Fólia alatt ennek többszörösét is lehet adni (100-200 t/ha), ha teljesen érett a trágya.

A szerves trágya hatása nem tart örökké, homoktalajon 2-3 évig, kötöttebb vályogtalajon 3, esetleg 4 évig számolhatunk szerkezetjavító tulajdonságával, ennyi idő alatt mineralizálódik, elbomlik, a növények mint tápanyagot felhasználják, szerkezetjavító hatása megsemmisül.