A PREGA Konferencia és Kiállításon, Magyarország agrárdigitalizációs fórumán 2023-ban Szenzor alapú szárazságstressz vizsgálatok a szőlőtermesztésben címmel Dr. Bodor-Pesti Péter a MATE Szőlészeti és Borászati Intézetének egyetemi docense tartott előadást.

Bevezetőjében elmondta, hogy a kutatási fázisban lévő, ismertetett módszerek célja, hogy az öntözéshez, öntözés programozáshoz döntéstámogatást tudjanak nyújtani kifejezetten szőlőültetvényekben.

Kitért arra, hogy a szőlő öntözésének problémáját egyrészt abból fakad, hogy a 22 magyar borvidék teljesen eltérő ökológiai adottságokkal rendelkezik, másrészt a nagyszámú, eltérő igényű szőlőfajta van ezeken a borvidékeken. Mindezek mellett az alanyok ugyancsak eltérő szárazságsterssz-tűréssel bírnak. További nehézséget jelent, hogy a külföldi termesztési technológiákat, tapasztalatokat nem lehet automatikusan adaptálni a hazai ültetvényeken.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a szőlőben a vízhiány azon kívül, hogy az adott évben visszafogja a levélfelületet és a bogyónövekedést, kihat a következő évek teljesítményére is a rügydifferenciálódáson és a növény kondícióján keresztül.

Biztosítsa be a helyét a PREGA-n most!

RÉSZLETES PROGRAM

Kedvezményes jegyek

Videók és cikkek a precíziós gazdálkodásról

A PREGA időpontja: 2024. február 6-7-8.

A PREGA helyszíne: Budapest, Aquaworld Resort ****, Konferencia Központ

PREGA 2024

Köszönjük a PREGA 2024 támogatóinak és partnereinek a közreműködésüket.

Kiemelt szakmai támogató: Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Kft.

Támogató: Timac AGRO HUNGÁRIA Kft. – Yield Service

Kiemelt Szakmai Partner: Nemzeti Agrárgazdasági Kamara

Finance Corner Partner: MBH Bank Agrárcentrum

Szekciótámogató (szántóföld): AgroVIR Kft.

Szekciótámogató (szántóföld): 4iG Nyrt.

Szakmai partnerek:

Agrár Szaktanácsadók Egyesülete / Felelős Élelmiszergyártók Szövetsége (FÉSz) / FruitVeb – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet / Gabonatermelők Országos Szövetsége (GOSZ) / Kukorica Klub Egyesület / Magyar Precíziós Állattenyésztési Egyesület / Magyar Precíziós Gazdálkodási Egyesület / MEGFOSZ (Mezőgazdasági Eszköz- és Gépforgalmazók Országos Szövetsége) / Növényvédelmi Szövetség / Vetőmag Szövetség

Médiapartnerek:

Horizont Média (Agrárágazat – Mezőhír - Gépmax), Agrofórum

Résztvevő partnerek:

ABZ Drone Kft. / Agmatech Kft. / Agrobook.hu Kft. (agronet.hu) / Agrofeed Kft. / AgroVIR Kft. / Altoterra Kft. / Amazonen-Werke Kft. / Bayer Hungária Kft. / Boehringer Ingelheim RCV GmbH & Co KG / CHH Műszaki KFT / Creatiger Kft.Cubilog Kft. / DAS-GEOD Kft. (AgroMAP) / Debreceni Egyetem / Derby-Túr Kft. / Gordius Solutions Tender Kft. / GrECo Hungary Kft.Güttler Kft. / Ihász Kft.Kertcenter Kft. / Légtér.hu Kft. / Magyar Államkincstár / MBH Bank / MouldTech Kft. / OkosFarm (Senit Kft.) / Omikron Informatikai Kft. / OrganicLife Kft. / Petrányi-Autó Kft. / Plantadrone Kft. / Precision Planting LLCSencrop S.A.S / Servitec Kft. / Servitec Kft. / Simplexion Informatikai Kft. / STUDIUM GROUP 2020 Kft. / Techwave Hungary Zrt. / Telepfelügyelet.hu / T-Markt Kereskedőház Kft. / Tomelilla Agrotechnika Kft. / Unical kazán és hőszivattyú képviselet / Vaderstad Kft. / Valkon 2007 Kft. / Valrom Industrie S.R.L. / Vertinetik Kft. / Wallis Motor Pest / Waterscope (DFuture) / World from Space, s.r.o. (DynaCrop.hu)

Indexkép: Shutterstock