Kiss Dániel (UPL Hungary Kft.) kérdésünkre összefoglalta, hogy mi az a 3 legfontosabb teendő, amit a hamarosan hűtőtárolóba kerülő alma egészségéért és a jövő évi jó termésért még az idén megtehetünk. Mutatjuk!

Vértetvek elleni védekezés

A vértetvek majdnem minden idősebb (5-8 éves) ültetvényben előfordulnak, a korona felső zónájában tudnak nagyon komoly kártételt okozni, a kártevő gyengíti az ültetvény kondícióját. Évente több nemzedéke van, kártétele egyrészt abban nyilvánul meg, hogy szívogatja a gyümölcsöt, másrészt pedig a nyálában lévő toxinnak köszönhetően deformitások következnek be a növény egyes részein.

Javaslat a kártevő elleni hatékony védekezésre: APHOX, pirimikarb hatóanyag-tartalmú növényvédő szer vértetvek és levéltetvek ellen. Egy vegetációban 2 alkalommal lehet kijuttatni.

Küzdj meg az almamollyal!

A Carpovirusine rovarölő nem csak biotermelőknek nyújt jó megoldást, hanem minden almatermesztőnek, hiszen a kontakt, könnyen lemosódó szerekkel ellentétben ez egy olyan „élő anyag”, amely esetében 2-3 hetes, időjárástól független, biztos hatásra lehet számítani. Az idén az almamoly esetében hosszan elhúzódó rajzás volt jellemző, a Carpovirusine hatékonyan veszi fel a harcot velük!

alma

Most érdemes odafigyelni a kálcium-utánpótlásra! – Fotó: Agroinform

Tárolási veszteség? Így előzd meg!

A kálciumpótlás elengedhetetlen az alma minőségének megőrzéséhez, már a betárolás előtt gondolni kell rá! A hiánytünetek megjelenhetnek a betárolás előtt, de a hűtőtárolóban is. Betakarítás előtt jó megoldás a magas hatóanyag-tartalmú, összetett lombtrágya, a Carnival használata.

A hűtőtárolóban óriási károk is keletkezhetnek a gombafertőzések miatt is, de a rövid várakozási idejű Pomax fungicid segítségével már az ültetvényben lokalizálni lehet a gombabetegséget.

További információért keresse a UPL Hungary Kft. munkatársait!