Időpont: 2019. május 9-10-11.
Helyszín: Hódmezővásárhely, Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum

A kiállítással kapcsolatosan a rendezvény honlapján, a www.allattenyesztesinapok.hu oldalon tájékozódhatnak.

Alföldi

A hódmezővásárhelyi kiállítást 2019-ben az OMÉK állattenyésztési előrendezvényeként hirdette meg Nagy István agrárminiszter, mint a legnagyobb hazai élőállat-bemutatót.

Az állattenyésztés nyolc ágazata, a ló-, a szarvasmarha-, a sertés-, a juh-, kecske-, a baromfi-, a díszbaromfi-, és nyúltenyésztők, a halászat, vadászat, valamint az állattenyésztés és az ahhoz kapcsolódó növénytermesztés szakiparának legjelesebb képviselői mutatkoznak be. A kiállítás rendezésénél a szervező csapat legfontosabb szempontja idén is a szakmaiság!

A program része lesz számos szakmai konferencia, nyilvános show-bírálatok, tenyészállat-bemutatók és -árverések, fajtabemutatók és számos szórakoztató program is.

A részletes program megtekintéséért és letöltéséért kattintson ide.

állattartás

Számos szakmai program, mind az állattartás jegyében – fotó: allattenyesztesinapok.hu

A hazai mezőgazdaság jelentős része megjelenik a vásárhelyi kiállításon, a szaporodásbiológiától az állatgyógyászatig, a tartástechnológián át a takarmányozásig minden – az állattenyésztéshez szükséges –szakterület képviselőit, a vetőmag előállítókat, műtrágya forgalmazókat, gépgyártókat, gépforgalmazókat, a különböző technikák és technológiák képviselőit meg lehet találni a seregszemlén.

Szakmai konferenciák az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon:

AMMÓNIA CSELEKVÉSI TERV ÉS POZITÍV MINTÁK, ÖTLETEK ÁLLATTARTÓK RÉSZÉRE

Hód-Mezőgazda Zrt. Irodaház Konferencia terem „C” szektor
2019. május 9. csütörtök, 14.30

Az ammónia-csökkentést és nitrogén-gazdálkodást segítő, várható intézkedések 2020 után
Előadó: Dr. Juhász Anikó agrárgazdaságért felelőshelyettes államtitkár, Agrárminisztérium

Európai jó gyakorlatok az ammónia kibocsátáscsökkentésére. Mit tehetünk mi Magyarországon?
Kerekasztal-beszélgetés
Moderátor: Dr. Kujáni Katalin szakmai támogató, Agrárgazdaságért Felelős Helyettes Államtitkárság, Agrárminisztérium
Résztvevő szakértők: Fitos Gábor ügyvezető, Magyarországi Sertéstenyésztők és Sertéstartók Szövetsége; Bognár László ügyvezető, Holstein-fríz Tenyésztők Egyesülete; Pesti Csaba igazgató, Agrárgazdasági Kutató Intézet; Dúl Udó Endre, állattenyésztési szakértő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara; Dani István takarmánynövény referens, Agrárminisztérium

marha

Kerekasztal-beszélgetésen vitatják meg szakértők az ammóniakibocsátás csökkentésének kérdését

JUH ÁGAZATI KONFERENCIA (ÁLLATEGÉSZSÉGÜGY, KERESKEDELEM)

Hód-Mezőgazda Zrt. Irodaház Konferencia terem „C” szektor
2019. május 9. csütörtök, 15.30 óra

A magyar juhágazat aktuális állategészségügyi, igazgatási kérdései
Előadó: Dr. Bognár Lajos, élelmiszerlánc-felügyeletért felelős helyettes államtitkár, országos főállatorvos, Agrárminisztérium

A juhtartás gazdaságosságát befolyásoló betegségek
Előadó: Dr. Abonyi Tamás, a NÉBIH állategészségügyi diagnosztikai igazgatóságának vezetője

A bárányexport helyzete és jövőbeni lehetőségei
Előadó: Kovács Imre, a Hód-Mezőgazda Zrt. juhágazatának igazgatója

juh

Idén is megrendezik a juh ágazati konferenciát

VADÁSZATI KONFERENCIA (MEZEI NYÚL MONITORING ÉS INTENZÍV APRÓVADGAZDÁLKODÁSI MODELL)

Hód-Mezőgazda Zrt. Irodaház Konferencia terem „C” szektor
2019. május 10. péntek, 11.00 óra

Levezető elnök: Dr. Hagymási László nyugalmazott egyetemi docens

Mezei nyúl monitoring (kezdeti lépések éseredmények)
Előadó: Dr. Majzinger István egyetemi docens, címzetes egyetemi tanár, az SZTE MGK Állattudományi és Vadgazdálkodási Intézet intézetvezetője

Intenzív apróvad-gazdálkodási modell a szeghalmi Peroktáv Vadásztársaság területén
Előadó: Gergely Sándor, a Peroktáv Vt. fővadásza

vadászat

A vadászat is képviselteti magát az állattartás mellett

ÁLLATTENYÉSZTÉSI TÁMOGATÁSOK, NITRÁTRENDELET AKTUÁLIS KÉRDÉSEI

Hód-Mezőgazda Zrt. Irodaház Konferencia terem „C” szektor
2019. május 10. péntek, 13.30 óra

Nitrátrendelet módosítása
Előadó: Sztahura Erzsébet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara mezőgazdasági vezető szakértője

Állattenyésztési támogatások aktuális kérdései
Előadó: Dúl Udó Endre, állattenyésztési szakértő, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara