A bukaresti pénzügyminisztérium közleménye szerint a román kormány fontolóra veszi, hogy a földjüket elhanyagoló gazdákat büntetőadókkal sújtja, a jól karbantartott földekre viszont adókedvezményt biztosít – írja a topagrar.com.

Jelenleg a lakott területen kívül eső szántóföldek után hektáronként átlagosan évi 50 lej (kb. 3500 Ft) adót kell fizetni. A büntetőadó ennek az összegnek a kétszereséig terjedhet. Az ez évben hivatalba lépett, Mihai Tudose vezette román kormány a mezőgazdaság és a vidék fejlesztését elsőrendű prioritásnak tekinti, amely – adottságait tekintve – az egész ország gazdasági fejlődésének motorja lehet, és alapvető szerepet játszik a vidéki lakosság számára történő munkahelyteremtésben.

szántóföld

A román kormány fontolóra veszi, hogy a földjüket elhanyagoló gazdákat büntetőadókkal sújtja – fotó: Shutterstock

A román pénzügyminisztérium által augusztus elején előterjesztett tervezet szerint büntetőadót vethetnek ki azokra a gazdákra, akik a földjüket két egymást követő évben műveletlenül hagyják, a mezőgazdasági terület három évig tartó elhanyagolása után pedig a helyi tanács további büntető intézkedéseket alkalmazhat a tulajdonossal szemben.