A PREGA Konferencia és Kiállítás drónos szekciójában Jordán László "Drónok a növényvédelemben" címmel tartott előadást. A rendezvényen az elektronikus permetezési napló is szóba került, melynek alkalmazása 2022. július 1-től kötelező minden olyan mezőgazdasági termelő számára, aki értékesítési céllal végez növénytermesztést, kertészeti tevékenységet.

A gyakorlatban a gazdálkodók számára mi lesz a legnagyobb változás az elektronikus permetezési napló bevezetése miatt?

A változást alapvetően csak az elektronikus vezetés jelenti, a gyakorlatban azonban sokan most szembesülnek azzal, hogy – noha eddig is az volt az előírás – legkésőbb a permetezés megkezdéséig ki kellett tölteni a permetezési naplót. Az ellenőrzések során eddig nem volt prioritás – mert  igazán lehetőség sem volt arra – , hogy az előzetes kitöltést ellenőrizzük. Most viszont nyomon követhető lesz az elektronikus felületen a rögzítés dátuma.


Valós problémát jelent az, hogy ha betervezünk egy növényvédelmi kezelést, az vagy megvalósul, vagy nem, hiszen például az időjárás is közbeszólhat. De erre tud választ adni a rendszert: fel tudjuk majd vinni a kezelést, és el lehet menteni anélkül, hogy véglegesítenénk.

Amikor megtörtént a kezelés, és az a bejegyzésnek megfelelően valósult meg, véglegesíteni kell. Ha esetleg a tervezettől eltérően, más napon történt a permetezés, akkor módosításra is lesz lehetőség. Ennyi rugalmasság tehát lesz a rendszerben, viszont ez azt is jelenti, hogy kétszer kell foglalkozni egy kezelés rögzítésével.

Igazán nagy változást maga az elektronikus formátum és az ügyfélkapun keresztüli kitöltés jelent, hiszen sok gazdálkodó számára nehézséget okot az elektronikus felületek használata. Erre a meghatalmazás lehetősége ad megnyugtató választ. A meghatalmazó nevében bárki (családtag, szakmai tanácsadó, stb.) kitöltheti majd a naplót.

Jordán László, a PREGA konferencián tartott előadást – Fotó: Agroinform

Milyen szankciókra számíthat az, aki nem tölti ki időben a permetezési naplót, vagy nem megfelelően végzi el az adminisztrációt?

Alapvetően ez attól függ majd, hogy milyen körülmények között derül fény a hiányosságra.

  • Ha ez egy kölcsönös megfeleltetés (KM) ellenőrzés során derül ki, akkor a Magyar Államkincstár fogja megállapítani a szankciót, és a támogatásokat érintheti. Jövő évtől ugyanis össze lesz kötve a támogatásigénylés az Európai Unióban, így Magyarországon is az elektronikus permetezési napló ellenőrzésével.
  • Ha egy káresemény (például növényvédő szer elsodródása) miatt derül fény az elmaradásra, akkor amellett, hogy növényvédelmi bírság kiszabására kerül sor, amely során súlyosbító körülményként veszi figyelembe a hatóság, hogy ha nem volt kitöltve a permetezési napló.
  • Megint más a helyzet, ha egy rutinellenőrzéskor derül ki. Ha azt látja az ellenőr, hogy nincs vezetve a napló, de más probléma nem merül fel, akkor lehet, hogy csak egy figyelmeztetést kap a gazdálkodó. A szankció mértéke azonban minden esetben minden körülmény figyelembe vételével, mérlegelés alapján történik, előre nem lehet meghatározni. Nem a bírságolás a cél!

drónos permetezés

Ahhoz, hogy valaki drónnal permetezhessen, el kell végeznie egy növényvédelmi drónpilóta képzést – Fotó: Shutterstock

Hogyan lehet majd beazonosítani a táblákat? Minden egyes alkalommal fel kell vinni a táblaadatokat?

Az első alkalommal fel kell vinni a táblákat, és utána ez a táblastruktúra áll majd rendelkezésre az adatrögzítéshez a további években is, ami természetesen módosítható. Ha pedig több táblán ugyanazt a kezelést végezzük el, akkor át lehet másolni a kezelésről szóló adatokat más táblákhoz is.

Milyen platformokon lehet majd használni ezt a programot?

Alapvetően asztali gépes használatra lesz a legmegfelelőbb, de tudomásom van olyan magánkezdeményezésről is, melynek keretében egy applikáció kifejlesztése van folyamatban. Illetve vannak olyan farm-menedzsement rendszerek, amelyek üzemeltetői már felvették velünk a kapcsolatot, hogy a saját rendszerükbe be kívánják építeni az e-napló-hozzáférést, és nem kell majd külön a Nébih honlapján tölteni az adatokat.

Mikor ismerhetik meg a gazdálkodók a felületet?

Rövidesen nyilvános lesz, jelenleg a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakemberei, illetve a növényvédelmi felügyelők tesztelik a rendszert. Amint nyilvános lesz a program, a gazdálkodók is kipróbálhatják, de fontos tudni, hogy nem érdemes előre dolgozni, mert június 30-án minden addig bevitt adatot törölni fogunk, és július 1-től indul élesben a rendszer.

Melyek a drónos permetezést érintő legfontosabb aktualitások?

A speciális jogszabályi környezettel elkészültünk. A légi közlekedési hatósági előírások azok,  amelyeket még teljesíteni kell. Ahhoz, hogy valaki drónnal permetezhessen, el kell végeznie egy növényvédelmi drónpilóta képzést, amihez a bemeneti követelmény egy olyan általános drónpilóta alapképzés elvégzése, amiről viszont még nem jelent meg a rendelet (a korábbi elképzelésekkel ellentétben ez a képzés nem lehet azonos az A2 képzéssel). Nálunk az oktatási intézmények már elkezdték a felkészülést a képzésre, az első nyilvántartásba vételek meg is történtek.

Egyelőre nincs még olyan növényvédő szer, aminek az engedélyokiratában benne lenne a drónos kijuttatásra vonatkozó kiegészítés. Amennyiben megfelelő vizsgálati eredmények (kellő hatékonyság) állnak rendelkezésünkre, soron kívül elkészülnek az engedélyokirat-kiterjesztések. Addig is, ha olyan helyzet állna elő, ami indokolttá teszi szükséghelyzeti engedély kiadását, nem fogunk előle elzárkózni.