Augusztus 27-én és 29-én került sor a napraforgó, a kukorica, a szója és a cirok fajtasorainak bemutatására a KITE Zrt. szakembereinek tolmácsolásában. Ahogy a rendezvény címe – Szélsőségek szorításában – is utalt rá, ismételten azon technológiai elemekre esett a legnagyobb hangsúly, melyek az időjárási anomáliákat képesek kezelni, és nagy szerepük van a talajnedvesség megőrzésében, így segítve a sokszor kezelhetetlennek tűnő problémák kiküszöbölésében a gazdálkodókat.

A rendezvényt Hadászi László, a KITE Zrt. innovációs főigazgatója nyitotta meg, aki az idei év időjárási körülményeinek – és ezzel összefüggésben a terméseredmények – ismertetése után kitért arra, hogy három dolog lehet a termelő segítségére az aszály okozatainak kezelésében.

Az első az okszerű, talajnedvességet védő és megőrző, forgatásos talajművelést mellőző technológia, a második az öntözés alkalmazása, és amennyiben erre lehetőségünk nincs, a harmadik megoldáshoz kell folyamodnunk, szárazságtűrő növényfajtákat kell választanunk.

Erre a KITE megoldása a cirok, mely fehérjetartalmát tekintve remek takarmánynövény-alternatíva.

Hadászi László

Hadászi László ismertette, mik lehetnek a termelő segítségére az aszály okozatainak kezelésében.

Folytatva a gondolatmenetet Szendi Jenő a KITE Zrt. Öntözési Üzletágának vezetője a szántóföldi öntözési lehetőségekről beszélt, Kecskés Zsolt, kiemelt szolgáltatás-értékesítési igazgató pedig az Innovációs Központ precíziós gazdálkodást segítő szolgáltatásait mutatta be. A rendezvény szántóföldi részén Sojnóczki István technológia-fejlesztési igazgató, valamint Honti László, Kecskés István, és Nagy László fejlesztőmérnökök mutatták be a fajtasorokat, Balogh József, termékmenedzser pedig a legújabb fejlesztésükről, a KITE csévélődobos öntözőberendezésről beszélt.

Balogh József

Balogh József, termékmenedzser pedig a legújabb fejlesztésükről, a KITE csévélődobos öntözőberendezésről beszélt.

A KITE Zrt. komplex kukorica, napraforgó, szója és szemes cirok termesztés technológia és fajta ajánlata

A rendszerváltástól napjainkig terjedő időszakban a nagy területű tavaszi vetésű növények (kukorica, napraforgó, szója és a szemes cirok) országos termésátlagának alakulása nagy termésingadozásokat mutat. A kedvezőtlen évjáratok negatív hatásait az alkalmazott – sok elemében elavult – termesztéstechnológia nem tudta tompítani. A negatív hatások csökkentésére és a termésbiztonság növelésére a KITE Zrt. szerint nem csak egyes agrotechnikai elemeket szükséges fejleszteni, hanem komplexen az új agronómiai és műszaki megoldásokat össze kell hangolni.

A fejlesztés irányai: az agronómiai hatékonyság, a gazdasági mérettől független nagy területteljesítmény és mindezt úgy végezni, hogy beilleszthető legyen a precíziós gazdálkodásba.

A technológia végrehajtása során csak annyi inputanyag és energia használata indokolt, ami feltétlenül szükséges, de a növény igényét maximálisan kielégíti.

A KITE forgalomba hoz saját névvel a termeléshez nélkülözhetetlen inputanyagokat (hibrid és fajta vetőmagokat, alap-, nitrogén-, starter- és lombtrágyákat, biológiai készítményeket, növényvédő szereket, egyéb termésfokozó anyagokat), melyekre kidolgozta a kijuttatás leghatékonyabb módszerét a legkorszerűbb műszaki megoldásokkal összhangban. Egy adott növény termesztéstechnológiájának megvalósítása előtt, az adott táblát alkalmassá kell tenni a gazdaságos termelésre. A káros vizek levezetésére a KITE Zrt. 2,5 cm jelpontossággal ajánl „3D” szolgáltatást, illetve közre tud működni a talajjavítási munkálatokban munkagépbérprogramjai révén.

kite

A negatív hatások csökkentésére és a termésbiztonság növelésére nem csak egyes agrotechnikai elemeket szükséges fejleszteni, hanem komplexen az új agronómiai és műszaki megoldásokat össze kell hangolni.

Homogén növényállomány biztosítása

A tavaszi vetésű, széles sortávú „kapás” kultúrák (kukorica és napraforgó) mellett, a hagyományosan gabona vagy dupla gabona sortávú kultúrákra (szója, cirok) is szemenként történő vetési technológiát dolgozott ki a KITE Zrt. A nagy termésátlagok kulcsa a homogén növényállomány. Homogénnek tekinti azt a kukoricanövény-állományt, amelynél a növények 90 %-a kikel a kelés kezdetétől számított 48 órán belül.

Az egyedek közötti versengés következtében a később kelő egyed lemarad. A kelésnél 3-4 leveles hátrányba kerülő növényegyedek miatt megnő az állomány kitettsége, csökken a gyomelnyomó képessége, nehezen programozható a növényvédelmi kezelések időpontja és ami a legfontosabb, jelentős a termés lemaradása a fejlettebb, homogén állományokhoz képest.

A magágy minősége alapvetően befolyásolja a kelés milyenségét. Az a jó magágy, amely a vetés mélységben tömör, a mag felett laza, és a vetőmag csírázásához megfelelő talajnedvességi és hőmérsékleti viszonyokat alakít ki, mely segíti a gyökérzet fejlődését.

kukorica

Fontos a homogén növényállomány biztosítása.

Ezeket a feltételeket a John Deere MaxEmerge és ExactEmerge vetőgépek tudják biztosítani. Felszerelhetők azokkal az eszközökkel, melyekkel a vetéssel egy menetben teljes értékű magágykészítést lehet végezni. Az egyenletes kelést minden növényfajnál alapvetően meghatározza a vetőmag minősége és azon belül kukoricavetőmag esetében a mag alaki és méretbeli homogenitása.

A hatályos rendeletek nem írják elő a frakcionált kukorica-vetőmag forgalmazását. A KITE vetőmag-leforgatási eredményei egyértelműen bebizonyították, hogy a nem frakcionált, heterogén kukorica-vetőmagot a fészkes vetőtárcsák lényegesen rosszabbul vetik, mint a homogén magot, a tőtávolság egyenletességének szempontjából. A KITE ajánlatában szereplő kukoricahibridek vetőmagja alak és méret szerint frakcionált, homogén vetőmag. A heterogén vetőmag vetési pontosságán lényegesen tud javítani az ESET vetőtárcsa használata, de így sem érhető el a fészkes vetőtárcsával vetett frakcionált, homogén mag tőtávolság-egyenletessége.

KITE

A rendezvényen azon technológiai elemekre esett a legnagyobb hangsúly, melyek az időjárási anomáliákat képesek kezelni, és nagy szerepük van a talajnedvesség megőrzésében.

A John Deere fejlesztések eredménye, – ez a KITE kínálatában is megjelenik – hogy ezek a vetőgépek rendelkeznek sorelzáró képességgel, így a vetőgép az egyes sorok elzárásával nem vet rá a már elvetett sorra. Ugyanakkor képesek a differenciált vetésre (tőtávolság változtatása menet közben), azaz különböző vetőmagnormát is ki tudnak vetni a menedzsmentzónák szerint. Ezt a képességet a precíziós gazdálkodásban lehet a leginkább kiaknázni Felhasználásukkal vetőmagmegtakarítás és hozamnövekedés érhető el.

A KITE kukorica hibrid ajánlata

Armagnac: FAO 480-500, szemes hasznosítású

Termése éréscsoportjában a legjobbakkal is felveszi a versenyt. 2018-ban a KITE négyismétléses országos kisparcellás kísérletében Püskiben 18,9 t/ha-os termésátlagot ért el. Ezermagtömege szignifikánsan magasabb a versenytársakétól. Erőteljes gyökérzettel, levéllel és szárral rendelkezik, így nem tapasztaltunk növénydőlést az Armagnac parcelláin. Nagyon jó tápanyag-reakcióval rendelkezik, ezért az intenzív helyekre különösen javasoljuk. Korai és optimális időben történő vetésre is ajánljuk.

Fornad: FAO 410-430, szemes hasznosítású

Termésben a FAO 500 feletti hibridekkel versenyez. Terméspotenciálját jól érzékelteti, hogy 2018-ban Püskiben 17,6 t/ha termésátlagot ért el. Tetszetős megjelenésű, zöld száron érő, erős szárú és levélzetű kompakt hibrid. Vetését optimális időben javasoljuk. Az intenzív technológiát meghálálja, de közepes tápanyagellátással is magas termést produkál.

Loupiac: FAO 370-390, szemes hasznosítású

Erőteljes megjelenésű hibrid, versenyre kel bárhol, bárkivel. Termésszintjét mutatja a 2018-ban Püskiben kisparcellán elért 16,9 t/ha-os és a Dalmandon üzemi táblán elért 15,4 t/ha –os termése. Korai fejlődési erélye kiemelkedő, erős szárral rendelkező hibrid. Korán és optimális időben vethető. Tápanyag-reakcióját mutatja, hogy már közepes tápanyagdózisra (90 kg/ha N-hatóanyag +PK) is magas terméssel reagál.

kukorica

Loupiac

ES Sensor: FAO 360-390, szemes hasznosítású

Átlag feletti alkalmazkodó képességgel és évjárati stabilitással rendelkező háromvonalas hibrid kukorica. Jól tolerálja a szélsőséges időjárásokat. Kiváló a szárazság- és stressztűrése. Nagyon magas (16 t/ha Püski 2018,) potenciális termőképességgel rendelkezik. A kísérletekben maximális vigor értéket mutatott. Jó fuzáriumtolerancia és kiváló golyvásüszög-tolerancia jellemzi. Tápanyag-reakcióját mutatja, hogy már közepes tápanyagdózisra (90 kg/ha N-hatóanyag +PK) is magas termést produkál.

ES Faraday FAO 330-350, szemes hasznosítású

Korai érésű, generatív típusú növény, kiváló kezdeti növekedéssel. Stressztűrése nagyon jó, stabil termőképességgel bír (NÉBIH standard), ezáltal az ország bármely kukoricás régiójában eredményesen termeszthető. Terméspotenciálja magas, melyet mutat a 17,2 t/ha –os, Püskiben 2018-ban elért eredménye is. Vízleadó képessége rendkívül jó. Ajánlott tőszáma 65-75 ezer tő/ha.

kukorica

ES Faraday

Neffel FAO340-360, szemes hasznosítású

Korai vetésekhez kifejezetten ajánlható hibrid. Három különböző évjáratú év kísérleti eredményei alapján a Neffel az április eleji vetésekben az optimális vetésidőben elért, vagy annál magasabb termést képes adni. Termése éréscsoportjában kiemelkedő (17 t/ha Püski 2018.), üzemi táblákon 14,6-14,9 t/ha). de átlagosnál gyengébb termesztési feltételek mellett is jól terem, jó alkalmazkodó képessége révén.

Sushi FAO 330-350, szemes hasznosítású

Termése az elsők között van bármely évjáratban (18 t/ha Püski 2018.) a korai éréscsoportban, a versenytársakétól határozottan jobb vízleadással. Kiváló a kezdeti fejlődési erélye, nem tapasztaltunk növénydőlést az elmúlt évi kísérleteinkben. Kiemelkedően magas ezermagtömeggel rendelkezik a kísérleti átlaghoz viszonyítva. Terméspotenciálját főleg a jobb tápanyag-ellátottságnál érvényesíti.

Renfor FAO 300-320, szemes hasznosítású

Az igen korai, korai érésű hibrideket messze felülmúló terméspotenciállal bír. Koraisága ellenére akár 16 t/ha termésre is képes (Püski 2018.). Az évjáratoktól függetlenül termésnövekedéssel reagál az intenzív tápanyagellátásra. A kukorica hagyományos vetésidejében adja a legmagasabb termést. Erős szárú kompakt hibrid.

A KITE napraforgó technológiai ajánlatának fontosabb elemei

A napraforgó a termőhelyhez és a talajhoz legjobban alkalmazkodó növényfajok közé tartozik, nagyon jól tudja hasznosítani a talajok víz- és tápanyagkészletét. Termesztésének sikerét a költséghatékony technikai háttér, az intenzív hibridek, az azok igényét kielégítő harmonikus tápanyagellátás és egy feszes növényvédelmi technológia tudja biztosítani. Vetéstechnológiája a kukoricával hasonló.

A modern napraforgó termesztésben a posztemergens gyomirtási technológiák a meghatározók. A technológia legnagyobb előnye az, hogy lehetőségünk van olyan gyomok ellen védekezni, amelyek ellen eddig nem vagy nagyon nehezen lehetett. Ilyenek elsősorban a magról kelő, kétszikű gyomok, pl. parlagfű, csattanó maszlag, selyemmályva, szerbtövis fajok vagy az évelő kétszikű (mezei acat) gyomok. A technológia pontos betartásával előbbi gyomoktól mentesíteni lehet a területet.

napraforgó

A modern napraforgó termesztésben a posztemergens gyomirtási technológiák a meghatározók.

Manapság túlnyomó többségben az imidazolinon (IMI vagy CL) és tribenuron-metil (Express toleráns) ellenálló hibrideket termesztenek az egyszerűbb és nagyobb biztonságú gyomirtás biztosítására. A CLP technológia alkalmazásával a nagymagvú, mélyről csírázó gyomok ellen is szélesebb spektrumban és esetlegesen nagyobb fejlettség mellett is hatékonyan tudunk védekezni. A CL és CLP technológiát tehát elsősorban ezek ellen a nehezen irtható T4-es növények ellen, míg az Express-es technológiát az évelő mezei acattal (Cirsium arvense) fertőzött területekre javasoljuk.

A hagyományos, költséghatékony gyomirtási technológiák előtt is nagy perspektívák nyílhatnak új-régi hatóanyagok alkalmazásával, melyhez a KITE Zrt.-nek van hibridajánlata.

A napraforgó az egyik leginkább betegségérzékeny növényünk. Az évjárat csapadékosságától és a kórokozónyomástól függően akár többszöri gombaölőszeres kezelés is indokolt. Az első védekezés már ebben az időszakban esedékes lehet. A földi permetezőgéppel járható állapot még a biológiailag indokoltnál korábbi védekezési időpont, azonban az esetek 80%-ban az ilyenkor végrehajtott védekezés a szárfoltosságok (elsősorban az alternáriás és a fómás szárfoltosság) fertőzését kb. felére csökkenti és gazdaságosnak bizonyul.

A 6-8 leveles napraforgót súlyosan károsító kórokozó gombák ellen ilyenkor végezzük az első beavatkozást. A legfontosabb betegségek közül manapság a diaportés foltosság (Diaporthe helianthi) és a szürkepenész (Botrytis cinerea) ritkább előfordulású; az alternáriás (Alternaria helianti és helianthinficiens) és a fómás (Phoma macdonaldi) foltosság, valamint a fehérpenészes rothadás (Sclerotinia sclerotiorum) igen gyakori.

Ellenük azol típusú gombaölőszerekkel vagy azokat strobirulinszármazékokkal kiegészített szerekkel védekezünk. Javasolt a mikroelem-, főként bór tartalmú fejtrágya kijuttatása a megfelelő fejlődés és az abiotikus stressztolerancia erősítésének, valamint a termésbiztonság, és a termés mennyiségi és minőségi jellemzőinek javítása érdekében.

A szárfoltosságot okozó betegségek ellen túlnyomóan a csillagbimbós állapotban tudunk hatékonyan védekezni, a kezelés időzítését előrejelzéssel tudjuk pontosítani. Virágzáskor a tányérbetegségek (fehérpenész, szürkepenész, alternária) ellen védekezhetünk, de ne feledkezzünk meg a bór pótlásáról sem, a megtermékenyülésben nagy jelentősége van.

A KITE napraforgó hibrid ajánlata

ES Loris CLP középkorai érésű

Középmagas, félig bókoló, stressztűrő, aszályos években is megbízhatóan termő Clearfield plusszos gyomirtási technológiával gyomirtható linolsavas hibrid. Termése a legjobbakkal vetekszik (2018-ban 4,9 t/ha, míg 2017-ben 6,1 t/ha). Kimagasló alkalmazkodóképesség és évjárati stabilitás jellemzi. Átlagon felüli betegségekkel szembeni toleranciája és rezisztens a szádor "A-G" rasszaira.

Virtuoso HO - késői érésű

Az új „Tutti” hibrid, amely termésben és olajtartalomban meghaladja az elődjét. 170-180 cm magas növény, mely 1-2 nappal később virágzik, mint a Tutti. Kísérleteinkben jó betegség-ellenállóságot mutatott.

A KITE szemescirok-technológia ajánlatának fontosabb elemei

A szemes cirok termesztését azoknak a termelőknek ajánljuk, ahol a szemes kukorica termesztése már nem rentábilis, intenzív technológiával termelve 10 t/ha feletti átlagtermésre is képes. Jó előveteményei a korán lekerülő növénykultúrák (kalászosok, borsó, repce után is vethető). 7-9 t/ha termésszinthez 60-100 kg/ha nitrogén, 60-70 kg/ha foszfor, 70-90 kg/ha káliumhatóanyagra van szüksége, de ne feledkezzünk el a cink, a mangán, virágzáskor esetleg a bór mikroelem pótlásról sem.

cirok

A szemes cirok intenzív technológiával termelve 10 t/ha feletti átlagtermésre is képes.

Ősszel kijuttatjuk a P és K teljes mennyiségét és a nitrogén 30%-át (a szármaradványok bomlásának elősegítése érdekében). A fennmaradó N-t vetés előtt, illetve amennyiben lehetőség van rá, a cirok 6-8 leveles állapotában, sorközművelő kultivátorral juttassuk ki, mivel ebben a fejlettségi állapotban kiemelkedően jól reagál a növény a nitrogénre. Vetését 76 cm sortávra, szemenkénti vetőgéppel 11-13 °C talajhőmérséklet mellett (április vége - május eleje), 300 ezer mag/ha vetőmagnormával, 3-4 cm mélyen (nedves magágyba) javasoljuk.

A szemes cirok gyomirtását kizárólag a CONCEP@ III antidótumos kezeléssel lehet megoldani! Preemergens módon: a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen GARDOPRIM PLUS GOLD (312 ga S-metolaklór + 187 g/l terbutilazin) dózis: 4 l/ha, vagy DUAL GOLD 960EC (960 g/l S-metolaklór) dózis: 1,4-1,6 l/ha gyomirtó szerekkel védekezhetünk. A megfelelő gyomirtó hatás eléréséhez azonban 15-20 mm bemosó csapadék szükséges.

Korai posztemergens módon is védekezhetünk a magról kelő egy- és kétszikű gyomok ellen GARDOPRIM PLUS GOLD (312 g/l S-metolaklór + 187 WI terbutilazin) szerrel melynek kijuttatási dózisa 4 liter/hektár. A cirok 3 leveles állapotáig lehet kizárólag kijuttatni! A kikelt cirok 3-6 leveles állapotig még van lehetőség a magról kelő és évelő kétszikű gyomok elleni védekezésre a CAMBIO (320 g,'l bentazon + 90 g,/l dikamba, dózis: 2-3 liter/ha) és a Casper (proszulforon és dikamba, dózis 0,3-0,4 l/ha) szerekkel. A fenti hormonhatású szerek esetében a késői kijuttatás termésveszteséggel járhat, mivel termékenyülési problémákat, akár sterilitást is okozhat!

Kiemelkedően fontos a poszt kétszikűek elleni védekezés, mert a gyomosodás okozta terméskiesés mellett nem kívánatos kétszikű gyom a csattanó maszlag (Datura stramonium), amely betakarításkor a termésben nem elfogadott, mérgező, valamint a cirokmag átmérőjével megegyező származékokat hagy, ezért az nehezen tisztható.

Gombaölőszeres kezelést nem igényel, gombás megbetegedésre nem hajlamos.

Kártevők jellemzően nem károsítják, esetleg előfordulhat (5 évből egyszer-kétszer) a levéltetű megjelenése, elvétve a gyapottok-bagolylepke hernyókártétele. A gyakorlatban mindkét esetben a kártevő piretroiddal jól kezelhető.A szemes cirok legideálisabb betakarítási ideje, amikor a szemek mért nedvességtartalma 16,5-17%. Jellemzően ez az időszak a napraforgó betakarítása után szeptember második dekádjára esik (szeptember 10-25, időjárás függvényében).

A betakarítást 8-10 cm-rel a buga alatt végezzük, nem kell a teljes növényt a kombájnnal betakarítani. A növényi maradványokat szárzúzóval lezúzzuk (esetleg a betakarító gépen már opcióként megtalálható), zöld trágyaként kiváló.

Betakarítást követően a zöld növényi részek legeltetéssel történő hasznosítása TILOS, mivel az esetleges oldalhajtások, illetve az újrafakadó növényi hajtások cianidot tartalmaznak, ami elhullást okozhat. A cirokfélékre jellemző, hogy 40-50 cm-es növénymagasságig cianidot termelnek, ami a vegetáció előrehaladtával folyamatosan csökken, majd eltűnik, de ez a betakarítást követően az oldalhajtások/sarjhajtásokban ismételten megjelenhet!Állományszárítás indokolt esetben (pl.: kései vetés esetén) szükséges lehet. A betakarított cirok magot 14%-os nedvességtartalom alatt tároljuk be. Jó utóveteménye a napraforgó, de kalászos is megfelelő.

A KITE Zrt. hibridajánlata szemes cirokra

Ggustav közép-kései szemes cirok

10 t/ha feletti termőképességgel, jó alkalmazkodó képességgel rendelkező, szárazságtűrő hibrid. Ezermagtömege 28-32 g, termése tanninmentes. Javasolt betakarításkori tőállománya 76 cm sortáv esetén 200-230 ezer tő/ha, 50 cm sortáv esetén 240-250 ezer tő/ha.

ES Foehn közép-korai szemes cirok

Átlagos és gyengébb termőhelyeken is termeszthető, intenzív technológiával jó termesztési feltételek mellett akár 12 t/ha termésátlagra is képes. Alacsony, generatív típusú, ami megkönnyíti a betakarítását. A 2018. évben üzemi kísérletekben 10,5 t/ha-os termés ért el.

A KITE Zrt. szójatechnológia ajánlatának fontosabb elemei

A szója termesztése számára a talaj kúlturállapota nagyon fontos és kerülni kell a Sclerotiniával fertőzött előveteményeket. Vetését a talaj 8-10 cm mélységében mért 10-12 oC talajhőmérséklet mellett kell elkezdeni (április közepe), 300-350 ezer tő/ha tőállománnyal 76 cm sortáv és 550-600 ezer tő/ha gabona sortáv esetén.

A szója, 4-5 t/ha terméséhez átlagosan 80-100 kg/ha P2O5, 120-150 kg/ha K2O hatóanyag szükséges. Startert (KITEStart Micro NP) és a fejtrágyát (76 cm sortáv esetén Elixir Zorka Amonsulfan 20 N:24S sorközművelő kultivátorral kiszórva) a szója nagyon meghálálja.

szója

A szója termesztése számára a talaj kúlturállapota nagyon fontos és kerülni kell a Sclerotiniával fertőzött előveteményeket.

A pajorok és a drótférgek jelentik a legnagyobb problémát a szója esetében. A gyökereket átrágják, kirágják. Felvételezésük térfogati kvadrát módszerrel történik. 0,5 m2 területen két ásónyomnyi mélységben szeptemberben végezve vizsgáljuk a kártevők egyedsűrűségét. Ha 3-5 db/m2 –nél többet találunk, akkor talajfertőtlenítés válik szükségessé. A szójakártevők közül a talajlakók, a takácsatkák, a levéltetvek és a lombrágó hernyók okozhatnak károkat.

A szója gyomirtása már a terület kiválasztásánál megkezdődik. A szójából állományban nem lehet az évelő kétszikű gyomokat kiirtani. Erre az előveteményben van lehetőségünk. Ne válasszunk évelő kétszikűekkel (folyondár szulák, mezei acat) fertőzött területet, illetve erősen gyomos táblát, vagy a tarlón kell ezeket a gyomnövényeket totális gyomirtó szerrel kiirtani. Az évelő kétszikű gyomnövények mellett meg kell említeni a herbicidtoleráns napraforgó árvakelések elleni védekezés nehézségeit is. Ezen gyomok ellen tökéletes kémiai megoldás nincs, minden esetben kombinálni kell sorközműveléssel a védekezést.

Napjainkban az RTK jelpontosságú (2,5 cm) műholdas navigációval tudunk nagy precizitással sorközt művelni, és - amennyiben szükséges - a sorpermetezést elvégezni.

A szója kórtani problémái közül kiemelkednek a baktériumos betegségek, a peronoszpóra, afehérpenészes szárrothadás és a fuzáriumos hervadás.

A KITE szójafajta-ajánlata

ES Navigator 000, szuper korai érésű (100-110 nap)

4-5 t/ha-os potenciális termőképességgel rendelkező fajta (2018. Iregszemcse 4,33 t/ha). Termése mellett a mag fehérjetartalma is magas. A legalsó hüvelyek 15 cm magasságban helyezkednek el a talaj felszínétől. Kifejezetten generatív típusú, Sclerotinia-ellenálló fajta.

RGT Speeda 0, korai érésű (110-130 nap)

Terméspotenciálja 5 t/ha fölött van. Termésének fehérjetartalma 43% körüli. A legalsó hüvelyek 13-18 cm magasságban helyezkednek el a talaj felszínétől. Vetőmagnormája 24-60 cm sortáv esetén 550 ezer tő/ha.

ES Pallador I., középérésű (135-145 nap)

A hazánkban elérhető egyik legmagasabb termésű szója fajta, 6 t/ha fölötti terméspotenciállal. A NÉBIH kísérleteiben 2015-2018. között az első helyen végzett, a standard fajtákat + 20%-al felülmúló terméseredménnyel, mely miatt a NÉBIH standard fajtává minősítette. A KITE négy ismétléses kisparcellás vizsgálataiban is minden évben az első helyezet volt. Fehérjetartalma 42% körül alakult. Az első hüvelyek 14-21 cm magasságban helyezkednek el a talaj felszínétől. Javasolható a 76 cm sortávú szemenkénti vetésre is 300 ezer tő/ha tőállomány mellett.