Megbízhatóság, minőség, kedvező ár-érték arány

Magyarországon 2006-ban az ország területének mintegy 45%-át nyilvánították nitrátérzékenynek. Nitrátszennyezés szempontjából érzékeny területek felülvizsgálata eredményeként 2013-ban újabb területek kerültek kijelölésre.


A nitrátérzékeny területek bővítését követően 2014. szeptember 1-től kell az újonnan kijelölt területeken a Helyes Mezőgazdasági Gyakorlatot alkalmazni. A hatóság szakemberei helyszíni ellenőrzéseken megállapított meg nem felelésekről döntést hoznak, melynek eredményéről tájékoztatják az MVH- t, aki a meg nem felelésekért járó szankciót érvényesíthet az érintett gazdálkodó támogatási összegeinek csökkentésén keresztül.

Tehát, aki nitrátérzékeny területen gazdálkodik, szerves- és/vagy műtrágyát használ és 2009. szeptember 1-nél korábban (5 évnél régebben) vizsgáltatott talajt, annak újra kell vizsgáltatnia.

Továbbá felhívjuk a gazdálkodók figyelmét arra, hogy most, az AKG záróévében a talajmintáknak legkésőbb 2014. augusztus 31-ig laborba kell kerülniük.

Az IKR Agrár Kft. szakmai igényességgel vállalja a talajminta-vételezést, talajvizsgálatot és az arra alapozott szaktanácsadást. Terepjáróra szerelt automata mintavevőinkkel biztosítjuk az AKG előírásainak is megfelelő kötelező mintavételi mélységet szántóföldi kultúrában és ültetvényben egyaránt.

Talajminta-vételi flottánkat munka közben teljes GPS-es felügyelet alatt tartjuk. Térinformatikai rendszerünk fejlesztésével online tudjuk követni a mintavétel minden egyes lépését, mely adatait rögzítjük és tároljuk, így megrendelőink utólag is ellenőrizni tudják azt, hogy hogyan történt a minta- vétel.

Aki szolgáltatásunkat választja, biztos lehet benne, hogy a mintavétel tervszerűen, műhold által irányítottan és ellenőrzötten, utólagosan is visszaellenőrizhetően történik.

A talajmintákat akkreditált laboratóriumban vizsgáltatjuk. A kapott eredményeket folyamatosan fejlesztett egyedi térinformatikai programunkkal kiértékeljük, térképileg többféle formátumban hozzáférhetővé tesszük.

A precíziós technológiával megvett talajminták vizsgálatából származó eredmények sokrétűen felhasználhatóak.

A vizsgálati eredményeket és a kidolgozott korrekciós tényezőket figyelembe véve meghatározzuk a vetendő növény optimális tápanyag-igényét.

Mind műtrágyaféleségben, mind hatóanyagban megadjuk a növény fejlődési stádiumához igazítva a kijuttatandó tápanyag- mennyiséget.
Amennyiben szükséges a szaktanácsadási program ellenőrzéseként a vegetációs időszakban levélanalízist is végzünk.
Mivel minden egyes mintateret GPS koordinátákhoz rögzítve szerveren tárolunk, differenciált tápanyag- kijuttatási programunkhoz a termelő igényei szerint csatlakozni tud.

Az IKR Agár Kft-től vásárolt műtrágya után jelentős kedvezményben részesítjük a szolgáltatásunkat igénybe vevő partnereinket.

Szolgáltatásainkról, az akcióról bővebb információval területi képviselő kollégáink vagy ágazati munkatársaink tudnak szolgálni a következő elérhetőségeken:

+36 (30) 552 - 0050
+36 (30) 499 - 2419
tvg@ikragrar.hu
www.ikragrar.hu