Magyarország és Románia közös, európai uniós forrásból finanszírozott projekt keretében fejleszti a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását. A beruházás célja, hogy javítsa a vízhiányos térségek vízellátottságát és hosszú távon biztosítsa az érintett területek fenntartható vízgazdálkodását – közölte a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kövizig) az MTI-vel.

Nemzetközi összefogás a határon átnyúló vízgazdálkodásban

A fejlesztés az Interreg program keretében valósul meg, amelyben a magyarországi Kövizig mellett a tiszántúli és a nagyváradi vízügyi igazgatóság, valamint a romániai Bihar megyei Szalárd önkormányzata is részt vesz. A projekt teljes költségvetése 1,9 millió euró, amelyet 100 százalékban támogatás fedez. Ebből a Kövizig 550 ezer eurót használhat fel. A magyar partnerek számára nyújtott forrás 80 százalékát az Európai Regionális Fejlesztési Alap, míg 20 százalékát hazai társfinanszírozás biztosítja.

Új vízátvezetési nyomvonal és vízjogi engedélyek

A projekt részeként a Kövizignek 30 hónap alatt meg kell terveznie egy olyan gravitációs elven működő vízátvezetési nyomvonalat, amely lehetővé teszi, hogy a Sebes-Körös vízkészletének egy részét a Fekete-Körösbe juttassák. Ezzel párhuzamosan biztosítani kell, hogy az áthelyezett vízmennyiség a Sebes-, a Kettős- és a Fekete-Körös, valamint az országhatár által határolt térség vízellátását is javítsa.

A kivitelezés során elkészül a három Körös-ág – a Sebes-, a Kettős- és a Fekete-Körös – közötti összekötő csatorna elvi vízjogi engedélyes terve, beleértve a szükséges környezeti hatásvizsgálatot is. Ezen kívül megvalósul a sebes-körösi vízkivételi mű vízjogi létesítési engedélyezése is.

folyó

A drónnal készült képen a Sebes-Körös vízzel feltöltött Koplaló nevű holtága a Békés vármegyei Szeghalom közelében 2025. július 8-án – MTI/MTI Fotószerkesztőség/Czeglédi Zsolt 

44 kilométeres csatorna épülhet

A tervezett összekötő csatorna teljes hossza mintegy 44 ezer folyóméter lesz, és várhatóan másodpercenként 4–6 köbméter víz szállítására lesz alkalmas Sarkadig. Ez jelentős mértékben javítaná a térség vízbiztonságát, különösen a száraz időszakokban.

A projekt részeként sor kerül a biharugrai fővízkivétel hullámtéri tápcsatornájának rekonstrukciójára is. Ennek célja a vízellátás biztonságának növelése és a vízveszteség csökkentése. A munkálatok során kotrási és burkolatjavítási munkák valósulnak meg, amelyek révén mérsékelhetők a párolgási veszteségek.

A projekt 2027-ben zárul

A nagyszabású határon átnyúló vízügyi projekt befejezése 2027. szeptember 12-re várható. A beruházás nemcsak a térség vízellátását javítja, hanem példaként is szolgálhat a nemzetközi együttműködésre az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodás terén.

Forrás: MTI
Indexkép: pexels.com