Az intenzív napraforgó-termesztés elengedhetetlen eleme a gombaölő szeres védekezés. A kezelés időzítése és esetleges ismétlése általában évjárat- és termőhelyfüggő. 2020-ban a körülmények a napraforgó 8-10 levélpáros-csillagbimbós állapotában (június első dekádja) alakultak az állományok fejlődésének, de egyúttal a gombafertőzésnek is kedvezően. Ekkor volt lehetőség a komolyabb gazdasági kárt okozó szártő- és szárbetegségek elleni preventív védekezések elvégzésére.

napraforgó

 

Fotó: envato.elements

A növényvédelmi szezon azonban ezzel még nem ért véget, hiszen a generatív részek védelmét célzó kezelés a virágzat és a tányér védelmét nem tudja megoldani – még jó tartamhatással rendelkező készítmények esetén sem. A kora nyári szeles, viharos időjárás (esetleg jégverés) a növények fizikai sérülésével járhat. A kártevők szintén okozhatnak – akár kevésbé látványos, de fertőzés szempontjából lényeges – sérüléseket.

Ezek a sérülések megkönnyítik a sebparazita kórokozók bejutását a növénybe, így kedvező feltételeket teremtenek a fertőzéshez. Ha ehhez a kórokozók szempontjából kedvező időjárási feltételek társulnak, a kár gazdasági szempontból is jelentős lehet. A napraforgó természetesen igyekezni fog ezeket a hatásokat kompenzálni, a gombaölő szeres állományvédelemmel ebben is tudjuk támogatni a növényeket.

A napraforgó vetésterületét tekintve mára már a harmadik legnagyobb szántóföldi növényünk lett. Ez azt is jelenti, hogy a napraforgóra – de sok esetben a repcére és a szójára is – specializálódott gombák számára is egyre kedvezőbbek a szántóföldi feltételek.

Így fertőző anyag a napraforgó (és repce) termőterületének méretéből adódóan szinte állandóan jelen van a termőföldön.

Virágzástól kezdve komoly gazdasági kárt okozhat a napraforgóban a szürkepenész és a fehérpenész. Mindkét kórokozó ellen preventív védekezés lehet megfelelő hatékonyságú. A megelőző védekezést a virágzás első időszakában lehet elvégezni. A növények védelmi rendszere ekkor már nem olyan aktív, mint fiatal korban, hiszen ekkor a fő feladat már a termésképzés, ezért ebben az időszakban fokozott „külső” védelemre van szüksége a növényeknek. Figyelembe véve az állománymagasságot és a fertőzést befolyásoló egyéb tényezők változékonyságát, ezt a kezelést előre tervezetten lehet csak jól ütemezni.
napraforgó fehérpenész

Fehérpenészes tányérrothadás tünete napraforgón – Bayer Hungária Kft.

A virágzás kezdetétől számított 1-1,5 hónap alatt megy végbe a kaszatok teljes érési folyamata. Minden, a virágzatot és a tányért károsító tényező jelentős termésmennyiségi veszteséget és minőségi romlást jelent, így veszélyezteti a termelés jövedelmezőségét is. Ebben az időszakban a Propulse hatékonyan védi a napraforgót a fehér- és a szürkepenészes szártő- és tányérrothadás mellett a diaportés szár- és tányérkorhadás ellen is.

napraforgó szürkepenész

Szürkepenészes tányérrothadás tünete napraforgón – fotó: Bayer Hungária Kft.

A Propulse felhasználása napraforgóban 0,8-1,0 l/ha dózisban ajánlott. A védekezést megelőző jelleggel javasolt elvégezni, először a napraforgó 6-10 leveles fejlettségi állapotában. Ha a fertőzési viszonyok ebben az időszakban lehetővé teszik a kezelés későbbre halasztását, akkor az első megelőző védekezést a csillagbimbós állapot és a virágzás kezdete között indokolt elvégezni. A második kezelésre ez esetben teljes virágzásban kerüljön sor. A kisebb dózis kijuttatása alacsony fertőzési nyomás esetén nyújt megfelelő védelmet. Magasabb fertőzési nyomás esetén, valamint a szürkepenészes tányérrothadás elleni védekezésre a Propulse a magasabb, 1 l/ha dózisban használható.

A Propulse hatóanyagai közül a fluopiram sejtlégzés gátló, felszívódó hatóanyag. Kijuttatás után a hatóanyag egy része a növény felületén marad, egy része pedig behatol a növénybe és ott transzlaminárisan és akropetálisan áramlik szét. Ennek köszönhetően a levélfonákot is védi.

A fluopiram hatása a gombák életműködésének csaknem minden fázisát érinti, a kezelt állományban a gomba nem képes behatolni a növényi szövetekbe.

A Propulse másik hatóanyaga, a protiokonazol szterol bioszintézis gátló szisztemikus triazol fungicid. A protiokonazol is a levélfelszínről szívódik fel folyamatosan a levél belsejébe, ahol gyorsan és egyenletesen terjed szét. Gátolja a gombák ergoszterol-bioszintézisét,  az appresszóriumok, hausztóriumok képződését, a micéliumok növekedését, és a spóraképződést. A gombák ellen hosszú preventív hatásával tűnik ki, de kuratív és eradikatív hatása is jó.

A Propulse gombaölő hatásán túl kedvezően befolyásolja a kultúrnövények élettani folyamatait is. Hatóanyagai javítják a növény stresszhatásokkal szembeni tűrőképességét és fokozzák a fotoszintetikus aktivitást. Napraforgóban a Propulse kezelés hatására nő a termés mennyisége és olajtartalma. A kórokozók számára általában kedvezőtlen, száraz időjárási körülmények is stresszt jelentenek a növényeknek. Ha azután a szárazságban legyengült, védelmet nem kapott állományban következik be egy fertőzés, a növények érzékenyebbek lesznek a betegségekre. A Propulse-zal kezelt állományok, a készítmény gombaölő és élettani hatásainak köszönhetően, ezeknek a kedvezőtlen hatásoknak sem lesznek kitéve.

poloska

 

Poloskafertőzés napraforgón – fotó: Bayer Hungária Kft.

A levéltetvek újbóli betelepedése a napraforgó táblákra nyár elejétől folyamatos lehet. Ebben az időszakban a poloskák kártételének is kitettek a növények. Mindkét kártevőcsoport szívogatásával károsítja a növényeket, közvetett kárként a gombafertőzésnek is kaput nyitva ezzel. Napraforgóban levéltetvek és poloskák elleni védelemre a Decis Mega 0,15 l/ha dózisban alkalmazható. Javasolt a kártevők betelepedését nyomon követni, a védekezést a tömeges szaporodás kezdetére célszerű időzíteni.

levéltetű

Levéltetű-fertőzés napraforgón – fotó: Bayer Hungária Kft.

A tiakloprid* hatóanyagú Biscaya ideális a virágzáskori kezelésekhez. Önmagában és Propulse-zal tankkeverékben egyaránt méhveszélyesség szempontjából nem jelölésköteles kategóriába tartozik, így virágzó kultúrák védelmére is alkalmazható. Önmagában légi permetezéssel is kijuttatható. A Biscaya napraforgó levéltetvek elleni védelemre 0,15 l/ha dózisban ajánlott. Légi kijuttatása 70-80 l/ha permetlével engedélyezett.

A növényvédelmi teendők mellett az eredményt nagyban befolyásoló egyéb tényezőkre – időjárás, terményárak, szállítási lehetőségek – termelői szinten nincs sok ráhatás. Ezért érdemes azokra a területekre koncentrálni, ahol a termelői döntéssel hathatunk a későbbi eredményre.

* A tiakloprid hatóanyagot tartalmazó rovarölő szerek felhasználása 2021. február 3-ig engedélyezett.