A versenyképesség megőrzéséhez a növénytermesztési munka egyik sarokkövét mindmáig a hatékony tápanyag-visszapótlás teendői jelentik a gépi és technológiai lehetőségek kiaknázásán túl. Amellett ugyanis, hogy a műtrágyázás jelentős költséget képvisel, alapvetően befolyásolja a hozamot mind mennyiségi, mind minőségi szempontból, így közvetlenül hat a megtérülésre.

Aki ma a lépéselőny megtartásához ezen a téren is a csúcstechnológiát keresi, annak érdemes megismerkednie a szabályozott hatású nitrogénműtrágyákkal, valamint azok speciális, kénnel dúsított változataival. Olyan modern képviselőik, mint például az ENSIN és a STABILE NS, képesek kevesebb kivitt tápanyaggal is lekörözni a hagyományos termésnövelők eredményességét. Tápelemeik egymást erősítő hatásának hála, kimagasló minőséget biztosítanak a termésben.

műtrágya

Megfelelő műtrágyával csökkenthető a tápanyag-kimosódás kockázata – fotó: New Holland AG instagram oldala

Tavaszi munkák a földeken: több tudomány = kevesebb szerencsejáték

A kitartó kutatási és nemesítési munkának köszönhetően, mára a fajták és a hibridek tonnákban mérhető terméstöbbletre képesek. Nem elég azonban önmagában a megfelelő fajta kiválasztása, eredményes növénytáplálási technológiára lesz szükségünk ahhoz, hogy kihozhassuk növényeinkből azt a potenciált, amit DNS-ük tárol. Ehhez hagyományosan két dolognak kell teljesülnie, különösen a tavaszi munkáknál: növénykultúránknak megfelelő összetételben, tervünkhöz igazított mennyiségben juttassunk ki tápanyagokat a területre, és legyen szerencsénk az időzítéssel az időjárás függvényében.

A hőmérséklet, a megfelelő mennyiségű bemosó csapadék megléte vagy hiánya ugyanis vízválasztó abban a tekintetben, hogy a megvásárolt nitrogénműtrágyánk milyen arányban hasznosul. Amennyiben azelőtt szórjuk ki, hogy a tavaszi növényekben megindultak volna a növekedésüket irányító biológiai folyamatok, a csapadékvíz könnyen kimossa a tápanyagot, ami veszteség. Míg ha túl későn tesszük meg ezt, akkor növényeink éheznek, ami azért nagy baj, mert már fiatalkorban kialakulnak termésképző szerveik, egy ilyen stressz pedig kihat későbbi termőképességükre.

Épp ezért, mielőtt kiválasztjuk a napot a tavaszi fejtrágyázáshoz, vegyük számításba, hogy modern technológiával készített nitrogénműtrágyát használva ez a kockázat csökkenthető, míg a várható haszon maximalizálható! Ezek a szabályozott hatású nitrogénműtrágyák ugyanis egyenletes beépülést, hosszabb hatástartamot garantálnak, csökkentve ezzel a költségeket, míg a hozzáadott kén növeli a hatékonyságot. Ez a két elem ugyanis egymást felerősítő, úgynevezett szinergista hatással bír.

ikr agrár

Amire növényeinknek szüksége van a maximális hozamhoz: nitrogén plusz kén

A nitrogénpótlás jelentőségét nem kell hosszasabban bemutatni a gazdálkodóknak: alapvető tápelem, amely elengedhetetlen az aminosav- és fehérjeképzéshez, így meghatározó a növény fejlődésében. A kén szerepéről ellenben már kevesebbet hallhatunk a növénytáplálásban, pedig több szempontból ugyanilyen fontossággal bír.

Fajonként eltérő mennyiségben, de minden növénynek szüksége van a nitrogénnel arányos mennyiségű kénre is a fejlődéséhez. Ez az igény az olajnövények esetében magasabb, míg a termésben szénhidrátot nagy arányban felhalmozó társaiknál alacsonyabb.

Milyen hasznot hoz jelenléte a növénytáplálási technológiában? Mivel a zsír- és olajszintézisben is szerepe van, így az olajnövényeknél növeli a terméshozamot. A búzánál növeli a sikértartalmat, így javítja a minőséget. A hagymaféléknél kedvezően befolyásolja az ízt, eltarthatóságot, míg a takarmánynövényeknél a beltartalmi értéket – takarmányértéket emeli.

Mivel jár hiánya? Rontja a növények védekezőképességét, így kevésbé lesznek ellenállóak az időjárási tényezők okozta stresszfaktorokra. De, ami ennél is lényegesebb: a kén hiányában hiába van jelen a növény fejlődéséhez lényeges elegendő nitrát, a növény nem képes azt átalakítani a számára szükséges más nitrogén tartalmú vegyületekké.

A megnövelt termelési érték kulcsa: szabályozott hatású nitrogénműtrágyák, kénnel

A kén jelenlétén túl, amit még fontos mérlegelni nitrogénműtrágyánk kiválasztásakor:
1. milyen hatóanyag(ok) formájában hordozza a nitrogént;
2. tartalmaz-e a készítmény olyan összetevőt, amely a növények számára felvehető nitrogén formákat a számukra közel optimális időben és arányban biztosítja?

búza

Korszerű, szabályozott hatású kénes nitrogénműtrágyákkal jobb hasznosulás, így kevesebb menetszám érhető el.

Tekintettel arra, hogy a terméseredmények szempontjából milyen jelentőséggel bír a nitrát-nitrogén és az ammónium-nitrogén egyidejű jelenléte a műtrágyákban, valamint hozzáadott elemként a kén is, Magyarország egyik legjelentősebb agrár integrátor cégeként az IKR Agrár Kft. kínálatában több ilyen korszerű termésnövelő anyag közül is választhatunk. Ezek elérhetőek „klasszikus” formában épp úgy, mint szabályozott hatású szilárd-, valamint folyékony műtrágyaként.

A starterműtrágyák közül ilyen az NPS immunMAX, amely a friss foszforhatást kombinálja a nitrogén, valamint az emelt kéntartalom erejével. Az igényes termelőknek megalkotott műtrágya épp úgy használható őszi indításhoz, mint tavaszi első fejtrágyázáshoz.

A kénes nitrogén műtrágyák közül alaptermékként a DASA érdemel mindenképpen figyelmet. A DASA optimalizált nitrogén-kén aránnyal rendelkezik, amelyet szabadalmaztatott kettős só hatóanyaga tesz rendkívül ütőképessé a konzervatív, de szakmai alapon dolgozó gazdálkodók számára. A Nikrol 24S-re a folyékony technológiát használó gazdálkodók számíthatnak, a termék UAN oldatok előnyeit kombinálja azonnal felvehető kéntartalommal.

Következzenek a csúcstermékek a szabályozott hatású, kénes nitrogénműtrágyák mezőnyéből:

Az ENSIN olyan jövőbemutató, szabályozott hatású nitrogénműtrágya, amely rendelkezik az eddig felsorolt minden pozitívummal. A nitrifikációs folyamatokat gátló adalékanyagainak köszönhetően a néhány hetes hatástartammal rendelkező hagyományos nitrogénműtrágyákkal szemben – időjárási körülményektől függően – akár 10-12 héten keresztül biztosítja a növények folyamatos tápanyag-ellátását. Ehhez 1:2 arányban tartalmaz nitrát-nitrogént és ammónium-nitrogént, valamint emelt mennyiségű ként is. A hagyományos termésnövelőkhöz viszonyítva az ENSIN-ből ugyanahhoz a nitrogénhatáshoz elegendő kevesebbet kijuttatni, ugyanis a fentiek hatóanyag-hasznosulásánál akár 10–20%-kal is jobb! A csökkenő menetszám miatt pedig környezetünket is kíméli ez a technológia.

A STABILE NS egy olyan folyékony műtrágya, amely eredményességben még az ENSIN-t is felülmúlja. Ebben a termékben az ammónium- és nitrát-nitrogén mellett amid-nitrogén is található tápanyagforrásként, így hatását akár 12-16 hétig is fenntartja.

Kísérletekkel igazolt eredményesség

Ezt a hatékonyságot komplett kísérletsorozatok igazolták. Egy 2017-ben Észak-Magyarországon beállított nagyparcellás őszi búza kísérletben a CH Combin szálkás búza termőképességét tesztelték, és azt tapasztalták, hogy az NPS immunMAX + ENSIN technológiával kezelt terület még 10%-kal csökkentett nitrogén-hatóanyag kijuttatása mellett is jobban teljesített, mint a kontrollparcella a hagyományos műtrágyákkal. A kontrollt ebben az esetben DAP + MAS + MAS műtrágyák kijuttatása jelentette, amelyek a jóval magasabb foszfordózis dacára is 4-5%-kal elmaradtak terméshozamban az IKR Agrár palettáján elérhető korszerű termékek eredményeitől.
műtrágya

A rendkívül tápanyagigényes repcében is hasonlóan pozitív eredmények érhetők el a szabályozott nitrogénhatású termékek használatával. Ebben a kultúrában 5-10% plusz hozam realizálható ennek a technológiának köszönhetően, a standard termékeket és több fejtrágyázási fordulót alkalmazó módszerhez képest.

Szeretné igazolt hatékonyságú, modern kénes műtrágyákkal növelni táblái terméseredményét? Kihasználná az üzemanyag-megtakarítás előnyeit, amelyet a hosszabb hatástartam garantál? Válassza az IKR Agrár korszerű gyártástechnológiákkal előállított műtrágyáit! Keresse bizalommal a területi képviselőket!
IKR Agrár