A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja az érintett termelők figyelmét, hogy 2022. január 1-től csak érvényes műszaki vizsgával rendelkező permetezőgéppel lehet növényvédelmi munkát végezni.

A Nébih e követelmény teljesítését a jövő évben folyamatosan ellenőrizni fogja, és azokkal szemben, akik e kötelezettségünknek nem tesznek eleget, hatósági eljárást indít.

A 2009/128/EK irányelvnek való megfelelés érdekében történt jogszabály-módosítás értelmében Magyarországon is kötelező a permetezőgépek műszaki állapotának időszakos (rendszeres időközönként történő) felülvizsgálata.


Eddig nem kezdeményezett hatósági eljárást a Nébih

A Nébih 2019-2021. években még nem kezdeményezett hatósági eljárást azzal a géptulajdonossal szemben, aki igazolni tudja, hogy jelentkezett már a felülvizsgálatra, azonban a túljelentkezés, illetve a járványhelyzet következményeként felmerült rendkívüli körülmények miatt nem került még sorra felülvizsgáló állomáson.

Azonban abban az esetben, ha a növényvédelmi gép tulajdonosa még nem jelentette be gépét a Nébih nyilvántartásában szereplő egyik felülvizsgáló állomáshoz sem, így nem rendelkezik még érvényes vizsgaidőponttal, úgy egy ellenőrzés során emiatt hatósági eljárás indítható vele szemben.

permetezőgép

2022. január 1-től „MEGFELELT" vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek nem használhatók munkavégzésre – Fotó: Horváth Nóra

Január 1-től új világ köszönt ránk

Fontos! 2022. január 1-től „MEGFELELT" vizsgaeredménnyel nem rendelkező növényvédelmi gépek nem használhatók munkavégzésre, ezért a 2022. évi ellenőrzések során az ellenőrzést végző hatóság – az eljárás megindítása mellett – le fogja állítani ezen növényvédelmi gépek munkavégzését.

Külön figyelmet érdemel, hogy a Kölcsönös Megfeleltetés (KM) ellenőrzések folyamán kötelező ellenőrizni a permetezőgépeket is.

Amennyiben a fent írtak szerint – 2021. december 31-ig – nem történt meg az érintett permetezőgépek műszaki felülvizsgálata, a KM ellenőrzések eredményeként az agrártámogatások csökkentésével kell számolnia a mulasztó gazdának.

A felülvizsgálatot végző állomások folyamatosan frissülő listája a Nébih honlapján, a https://portal.nebih.gov.hu/adatbazisok-noveny linken elérhető.

Kapcsolódó jogszabályok