Az Európai Unió által előírt kötelezettség szerint a növényvédelmi gépeken háromévente időszakos műszaki felülvizsgálatot kell végezni. Ez immár három éve előírás Magyarországon is, az eredeti jogszabály szerint a termelőknek már 2016 végéig meg kellett volna rendelniük a gépek felülvizsgálatát, azonban a rendszert azóta nem sikerült bevezetni, így a termelők három éve várják a végleges szabályozás megszületését.

2019. július 15-én megjelent a többek között a permetezőgépek felülvizsgálatát szabályozó módosító rendelet, ami július 20-án már hatályba is lépett (35/2019. (VII.15.) AM rendelet A növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV.23.) FVM rendelet módosításáról).

A rendelet kimondja, hogy "Az árutermelésben használt növényvédelmi gépeken – kivéve a kézi (ideértve a  szórópisztolyos és lövellőcsöves), illetve háti növényvédelmi berendezéseket – az  Európai Unió területén történt első forgalombahozatalt követő első öt évben egy alkalommal, ezt követően háromévente időszakos műszaki felülvizsgálatot kell végezni."

A jogszabály azt is leszögezi, hogy

"Az öt évnél idősebb, nem felülvizsgált vagy felülvizsgálaton nem megfelelt növényvédelmi géppel növényvédelmi tevékenységet végezni tilos.”

permetező

Kötelező a növényvédelmi gépek háromévenkénti felülvizsgálata – fotó: Agroinform.hu

Régóta húzódik a felülvizsgálat ügye

A permetezőgépek kötelező felülvizsgálatának szabályozása már több éve húzódik, utoljára 2016-os határidő volt kijelölve a gazdálkodók számára, hogy teljesítsék az EU-s kötelezettséget. Ekkor a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara (NMNK) volt a felülvizsgálat felelőse. A kamarai tulajdonban lévő MANOK-Növényorvos Kft. létrehozta a Növényvédő Gép Ellenőrző Állomást (NGEA), amely 2016-ban az országot 20 állomással fedte le – mondta el az Agroinform.hu-nak Bakonyi István a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Fejér Megyei Területi Szervezetének titkára és a MANOK-Növényorvos Kft. ügyvezetője.

A felülvizsgálati rendszer működését azonban megakasztotta, hogy 2016 év végén a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara nyomására módosult a növényvédőgép-felülvizsgálatra vonatkozó jogszabály: a vizsgálat határideje kikerült a rendeletből, ahogy a Növényorvosi Kamara, mint a vizsgálat felelőse is, és törölték a vizsgáztatásra vonatkozó műszaki feltételeket is.

Tehát bár továbbra is rendelet mondta ki a kötelező vizsgálatot, az érintett gazdák jobb híján kivártak, amíg meg nem születik a pontos szabályozás, ami most megtörtént.

permetező

A NMNK kiépítette ellenőrzőállomás-rendszerét, amit kötelező vizsgálat híján csak kevesen vettek igénybe – fotó: Agro-Szuport Kft.

Bakonyi István szerint kompromisszumos megoldás született, a rendeletben ismét rögzítették a három évente kötelező műszaki felülvizsgálatot és azt is, hogy annak meg kell felelnie a mező- és erdőgazdasági gépekhez kapcsolódó, használatban lévő permetezőgépek ellenőrzéséről szóló szabványnak.

A korábbi szabályozással kapcsolatban voltak olyan kritikák, miszerint a műszaki vizsgálat túlzottan szigorú és feleslegesen részletes. Erre Bakonyi István úgy reagált, hogy,

ha a használt gép felülvizsgálata nem felel meg a hatályos szabványnak, akkor az nem nevezhető felülvizsgálatnak, így pedig a támogatási kérelmekbe sem írható be, hogy a gazdálkodó teljesítette az uniós előírást.

Az ellenőrzés elvégzésére jogosultak köre is változott. A NMNK már nem felelőse a vizsgálatnak, bárki nyújthat ilyen szolgáltatást, aki a jogszabálynak megfelelő feltételeket teljesíti. Ezek a feltételek a következők: mezőgazdasági gépészmérnök vagy növényorvos végzettséggel rendelkezik és felülvizsgálati tevékenységet folytat, szerepel a növényvédelmi gépek felülvizsgálatára jogosultak jegyzékében, és a NÉBIH által szervezett vonatkozó alapképzésen, valamint az ötévenkénti továbbképzésen részt vesz, vagy a képzéseken részt vett személyt alkalmaz.

permetező

Bárki, aki megfelel a feltételeknek, végezhet permetezőgép-felülvizsgálatot – fotó: Agroinform.hu

Tehát az eddigi, kamara által működtetett rendszerhez képest változás, hogy a felülvizsgálat piaci alapon működik majd, a díjakra vonatkozóan nincsenek megkötések és az állam sem száll be a költségekbe, korábbi sajtóhírekkel ellentétben. Szintén változás, hogy ebben a rendszerben megszűnt a területi kötelezettség, a kamara által üzemeltetett rendszerben ugyanis kötelezően bevizsgálták mindenkinek a gépét, aki területileg az adott állomáshoz tartozott.

Bakonyi elmondta: bár a NMNK által létrehozott Növényvédő Gép Ellenőrző Állomás rendszere a bizonytalan évek során elsorvadt, továbbra is több állomás üzemel, ahol rendelkeznek a megfelelő mérőeszközökkel és szakképzett személyzet tudja elvégezni a felülvizsgálatot a kötelező szabvány szerint.

Jelenleg sok még bizonytalanság a rendelettel kapcsolatban, az azonban biztos, hogy a jogszabály hatályban van és a felülvizsgálati kötelezettség érvényes. Az érintett gazdák a felülvizsgálattal kapcsolatban felkereshetik a Növényvédő Gép Ellenőrző Állomás honlapját, ahol megrendelhetik a szolgáltatást. Az Állomás az egész országból fogad növényvédelmi gépeket, ha lehetőség van rá, ki is vonulnak a helyszínre. Ezzel kapcsolatban Bakonyi István megjegyezte, jobban megérheti a gazdálkodóknak, ha többen összeállnak, együtt rendelik meg vizsgálatot és kérik az ellenőrző állomás kitelepülését.

Fontos, hogy az NGEA által korábban, sikeresen vizsgáztatott gépek megfelelnek a hatályos jogszabálynak, így ezek a permetezők továbbra is használhatók.

A jövőre nézve pedig elmondta, a MANOK-Növényorvos Kft. továbbra is fenntartja a megmaradt ellenőrző hálózatát és elvégzi a megrendelt felülvizsgálatokat, azonban amíg nem teljesen biztos, hogy a jogszabályi környezet változatlan marad, nem fejlesztik tovább a rendszert. Ha még ősszel is biztosnak tűnik a szabályozás, akkor ismét kiépítik az országos lefedettséggel működő ellenőrző állomások rendszerét.

Nem csak a szabályok miatt éri meg

A használt növényvédelmi gépeket a gazdálkodóknak megéri bevizsgáltatni, ugyanis a nem megfelelő állapotú permetezők nemcsak a termelés hatékonyságát csökkentik, hanem veszélyeztetik a biztonságos élelmiszer-előállítást is.

Ugyanakkor – ahogy az ngea.hu összefoglalta – a rendszeres vizsgálattal nő a szerhatékonyság, ezzel akár jelentősen is csökkenhet a növényvédőszer-felhasználás, javul a lefedettség, csökken az aluldozírozás miatti rezisztencia kialakulása, a növényvédőszer-maradék azonban határérték alatt marad. A környezet terhelése is csökken a pontos, precíz kijuttatással, az elsodródás csökkenésével pedig a felszíni vizek is védettebbé válnak. Kevesebb lesz a szermaradék, így biztonságosabb és egészségesebb termékek kerülnek a fogyasztókhoz.