Hagyomány a KITE Zrt. életében, hogy május végén – június elején a cég szántóföldi bemutatókon ismerteti legújabb fejlesztéseit és korszerű digitális megoldásait. Idén május 31-én Nádudvaron, június 2-án Dalmandon került sor a bemutatóra, melynek egyik különlegessége volt az Európában most először bemutatott John Deere See & Spray okos permetező.

A korábbi évekhez hasonlóan idén is szép számmal érkeztek érdeklődők a KITE Zrt. bemutatóira, mely ezúttal az „Irányt mutatunk 2.0" nevet kapta. A program elnevezése hűen tükrözi a 2011-es sárbogárdi „Irányt mutatunk" szántóföldi bemutató irányelvét, mely 10 éve a precíziós gazdálkodás bevezetésével szintén útmutatással szolgált a gazdatársadalom számára. Erről már Szabó Levente a KITE Zrt. vezérigazgatója osztotta meg gondolatait.

Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója

Szabó Levente a KITE Zrt. vezérigazgatója – fotó: KITE Zrt.

Majd azzal folytatta, hogy jelenleg a mezőgazdaság ismét egy új korszak előtt áll, melynek kihívásait az Európai Unió által meghatározott European Green Deal és az annak részét képező Farm to Fork (Termőföldtől az asztalig) stratégiák jelentik. Mindkét esetben a cél a műtrágya és az inputanyagok felhasználásának csökkentése, mely előmozdíthatja, hogy az élelmiszerek környezetbarát előállítással egészségesebben kerüljenek az asztalra.

Hadászi László

Hadászi László a KITE Zrt. innovációs főigazgatója – fotó: KITE Zrt.

Hadászi László a KITE Zrt. innovációs főigazgatója elmondta, hogy számos új kihívással kell szembenéznie a mezőgazdaságnak, amire a KITE lehetőségként tekint. Ilyen az Agro-ökológiai Program, mely a klímaváltozás, környezetvédelem és a fenntarthatóság fogalmak köré összpontosul.

"A fenntarthatóság és a hatékonyság nem zárja ki egymást – hangsúlyozta a főigazgató – de meg kell ragadni azokat a digitális megoldásokat, amelyek e kettőt összehangolják." Kiemelte, hogy a termésbiztonság nem fontosabb az élelmiszerbiztonságnál. A legnagyobb változásra a növényvédelemben kell számítani, bár a kémiai gyomirtás nem fog teljesen eltűnni, egyre nagyobb szerepet kap a pontos időzítés a megfelelő előrejelzések és a szaktanácsadás.


bemutató

Külső szántóföldi bemutatók is voltak – fotó: KITE Zrt.

A sajtótájékoztatót követően az érdeklődők két külső szántóföldi helyszínre látogattak ki, ahol a gyakorlatban is láthatták hogyan lehet eredményesen és költséghatékony módon megfelelni az új szabályozási és támogatási szabályoknak. A legújabb hibridek/fajták, technológiai fogások és inputanyagok repce, szemescirok, kukorica, napraforgó, kalászos és szója növényállományokban kerültek bemutatásra.

kalászos szója kalászos

Bemutatásra kerültek a legújabb hibridek/fajták – fotók: KITE Zrt.

Szakemberek bemutatták a legmodernebb biológiai lehetőségeket, melyek új irányt mutatnak a növénytermesztés területén. A program részét képezte a talajkímélő, talajélet fenntartó talajművelési módok összehasonlítása a KITE kísérleti területén, ahol hosszú távú hatásokat láthattunk 6 év tükrében. Mindez kiválóan szemléltette hogyan hat a talajunk egészsége a gazdálkodásunk teljes egészére.

traktor traktor traktor

A program részét képezte a talajkímélő, talajélet fenntartó talajművelési módok összehasonlítása – fotó: KITE Zrt.

Nem maradhatott el a színvonalas gépbemutató a talajműveléstől a betakarításig, mely az elhangzottakat támasztotta alá a gyakorlatban. Kiemelkedő technológiai felszereltséggel bírt az Európában először Nádudvaron debütáló John Deere See & Spray okos permetezője, valamint a legújabb John Deere 8R 410 EVT elektromechanikus váltóval szerelt traktor.

John Deere See & Spray okos permetezője

John Deere See & Spray okos permetezője – fotó: KITE Zrt.

A rendezvényen résztvevők azokra a kérdésekre is választ kaptak hogyan lehet többet kihozni a növényekből okosmegoldások segítségével és kevesebb inputanyag felhasználással. Továbbá hogyan lehet fenntartható módon, a biológiai hatásokra alapozva egészséges növényállományt létrehozni és azt fenntartani, majd minőségi termést betakarítani.

traktor traktor

John Deere 8R 410 EVT elektromechanikus váltóval szerelt traktor – fotók: KITE Zrt.