A PREGA 2019 konferencia a "Stratégia - Tervezés - Gyakorlat" problémakörét járja körbe. A Precíziós állattenyésztés szekció előadói is ezen hármas köré fűzték fel gondolataikat. Nem titok, hogy a tudatosan felépített szakmai és gazdasági folyamatok a gyakorlati munka eredményességét nagymértékben meghatározzák. A szekció előadóiaz állattenyésztéshez, annak mindennapi gyakorlatához, a tartástechnológiához, szaporodási managementhez és takarmányozáshoz kapcsolódó egy-egy probléma innovatív megoldását mutatták be az érdeklődőknek, de olyan előadások is elhangoztak, melyek a vállalkozások gazdasági döntéseinek megalapozását segíthetik.

A szekció első harmadában takarmányozáshoz kötődő előadások kaptak helyet. Han van de Goor, az Eurofins Agro Testing BV Wageningen (Hollandia) nemzetközi értékesítési vezetője előadásában a termény- és takarmányvizsgálati módszerek szerepét mutatta be és azt, hogy a ma elérhető eljárások miképpen segítik a modern állattenyésztés hatékonyságát.

Han van der Goor

Han van de Goor a a termény- és takarmányvizsgálati módszereket mutatta be

A téma folytatásaként a Bonafarm-Bábolna Takarmány Kft. munkatársai, Vida Orsolya, termékfejlesztő mérnök és Tóth Szimonetta, NIR mérnök előadásukban bemutatták, hogy a gyorsműszeres analitikai eljárások egyik leginkább meghatározó módszerének adaptálásával milyen széles körű és átfogó minőségbiztosítási rendszert dolgozott ki a Kft. A minőségbiztosítás folyamatában a takarmányok táplálóanyag tartalma az alapanyag fogadása, tárolása, felhasználása során több ponton is ellenőrzésre kerül, valamint a folyamatosan tárolt real-time adatok segítségével lehetőség van folyamatirányítás rendszerének optimalizálására.

Tóth Szimonetta Vida Orsolya

Vida Orsolya és Tóth Szimonett a közeli infravörös spektroszkópián alapuló folyamatfelügyelő, -támogató és -analizáló technológiát mutatta be

Az előadás azt is bemutatta, hogy a NIR technológia alkalmazása a költséghatékonyságot és a biztonságos takarmánygyártást is nagymértékben segíti. A takarmányok minősítése nem csak a keveréktakarmányok előállítása során, de a kérődzők napi takarmányadagjának összeállítása során is kiemelt jelentőségű. Ehhez ma már rendelkezésre állnak olyan keverő-kiosztó kocsik, melyek alkalmasak a pontos TMR kiadagolására.

Strausz Zsolt, a Készenlét Zrt. kereskedelmi igazgatója a takarmánykeverő-kiosztó kocsik legújabb típusát mutatta be.

Strausz

Strausz Zsolt a Faresin takarmánykeverő-kiosztó kocsikról beszélt

Ezt követően az Alltech Hungary Kft. képviseletében Tokaji István, értékesítési vezető a kérődzők kiegyenlített és optimális takarmányozásának megvalósításához egy viszonylag egyszerű digitális technológia alkalmazását mutatta be.

A szekció első harmadát Fábián Tamás, szenior tanácsadó (Deloitte Zrt.) zárta a „Termőföldtől az asztalig, avagy a nyomonkövetés jövője az élelmiszerellátási láncban” c. előadásával. Az előadó ismertette az ún. blockchain alapú nyomonkövetés feltételrendszerét és kritériumait és egy példán keresztül bemutatta, hogy a blockchain megközelítés miként nyújthat megoldást a transzparencia megteremtésével az állattenyésztés jelenlegi kihívásaira, miként járulhat hozzá az állattenyésztés folyamatainak optimalizálásához és az innovációhoz.

Fábián

Fábián Tamás az élelmiszer-nyomonkövetés jövőjét ismertette

Az állattenyésztési szekció második harmadában a kérődzőké volt a főszerep. „Gulyásostor helyett Tablet?” c. előadásában Süle Katalin, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Zala megyei elnöke, elnökségi szóvivő arról beszélt, hogy bár a húsmarhaágazat viszonylag alacsony „tartástechnológiai modernitás” mellett is működtethető, de a különböző technológiai elemek fejlesztésével egyre hatékonyabbá tehető a gazdálkodás, így növelhető a megtermelt jövedelem. A tejelő tehenek esetében viszont a precíziós technológiák létjogosultságát már nem kérdőjelezi meg senki. Ez az ágazat volt az első, ahol az állatok egyedi igényeinek kielégítésének szükségessége először szóba került és meg is valósult.

Süle Katalin

Süle Katalin elmondta, hogy még a húsmarha ágazatban is növelhető a hatékonyság a modern technológiákkal

Tóth Tamás termékmenedzser a DeLaval Kft. képviseletében a fejőrobotok legújabb generációját mutatta be. Az előadó többek között tanácsokkal szolgált a fejőrobotok bevezetéséhez, egyúttal bemutatta azokat az új lehetőségeket, fejlesztéseket is, melyekkel tovább javulhatnak a tejtermelők gazdasági eredményei.

Tóth Tamás

Tóth Tamás a fejőrobotok legújabb generációját mutatta be

A Senit Kft. ügyvezetője, Kövesdi József a környezeti adatok ismeretének fontosságát emelte ki előadásában; azt, hogy miként segíti a környezeti adatok ismerete a telep dolgozóinak munkáját, és hogyan használhatja ugyanezeket az adatokat a cégvezetés a működés gazdasági teljesítményének értékelésében.

Kövesdi

Kövesdi József a környezeti adatok megfigyelésének fontosságáról beszélt

Ugyancsak a környezetről gyűjtött adatok hasznosságáról, és azok valós információ tartalmáról beszélt Tarr Zoltán (újgenerációs termékmenedzsment vezető, Invitech Megoldások Zrt.) és Alföldi László (területi igazgató és tenyésztési programvezető, Holstein Genetika Kft.) is. A két nagyon eltérő profilú cég közös munkája során az informatikai fejlesztések a környezeti paramétereket mérő szenzorok alkalmazását tűzték ki célul. Az előadásban bemutatták, hogy miképpen lehet az új generációs érzékelőket, adatgyűjtő- és továbbító eszközöket eredményesen és gazdaságosan felhasználni.

Alföldi Tarr

Alföldi László és Tarr Zoltán a környezeti paramétereket mérő szenzorok gazdaságos felhasználását mutatták be

A szekció középső blokkjának további előadásai a szarvasmarhák szaporodásbiológiai managementjéhez kapcsolódtak. Albertzki Zoltán, értékesítési menedzser (Alpha-Vet Állatgyógyászati Kft.) a bendőben elhelyezett bóluszok által gyűjtött adatok és azok információtartalmáról beszélt. A folyamatosan gyűjtött, real-time adatok megfelelő szoftveres feldolgozása segítségével nem csak a termékenyítés leghatékonyabb idősávját, de az ellés pontos időpontját, esetleges komplikációit is megtudhatjuk. A rendszer még szubklinikai állapotban képes előre figyelmeztetni a termelőt számos probléma előjeleiről.

Albertzki

Albertzki Zoltán XXI. századi ivarzásmegfigyelési és egészségmegőrzési módszereket mutatott be

Dr. Fodor István, a 2018-as K&H a fenntartható agráriumért ösztöndíjpályázat Phd kategóriájának 2. helyezettje előadásában egy nagy volumenű kutatás eredményét mutatta be, ami elsősorban a hazai telepeken az üszőknél alkalmazott szaporodásbiológiai menedzsment hatékonyságát tárta fel. A felmérés eredménye igazolta, hogy az intenzív menedzsment intézkedéseket (ivarzókeresési segédeszközök, szexált sperma, gyakori vemhességvizsgálatok) alkalmazó tehenészetekben jobbak voltak a reprodukciós eredmények, ezért ezek szélesebb körű alkalmazása lehetőséget adhat a szaporodásbiológiai és gazdasági mutatók javítására.

Fodor

Dr. Fodor István az üszőknél alkalmazott szaporodásbiológiai menedzsment hatékonyságát tárta fel

Dr. Kovács Levente (Szent István Egyetem, Állattenyésztés-tudományi Intézet) a tejelő szarvasmarha-állományokban jelenleg alkalmazott, műszeres méréseken alapuló ellés előrejelző, döntéstámogató rendszereket tekintette át és értékelte azokat. Az ellés kezdetének előrejelzése ugyanis lehetővé teszi, hogy eldöntsük, szükség van-e szülészeti segélynyújtásra, ezzel együtt segít az újszülött borjak és az anyaállatok megmentésében.

Kovács

Dr. Kovács Levente elmondta, az ellés kezdetének előrejelzése lehetővé teszi, hogy eldöntsük, szükség van-e szülészeti segélynyújtásra, így segít az újszülött borjak és az anyaállatok megmentésében.

A szekció harmadik blokkját Dr. Pajor Gábor, állatorvos – informatikus (TE-FOOD International GmbH) előadása nyitotta. Az előadó kiemelte, hogy a nyers termelési adatok önmagukban még nem feltétlenül szolgálnak közvetlenül hasznosítható információt, azokat megfelelően kezelni kell ahhoz, hogy az adatok „zaja” ne zavarja a megértést és az elemzést. Az adatkezeléshez, adattisztításhoz megfelelő statisztikai módszereket kell alkalmazni, ezek elvégzése után az összefüggésvizsgálatok a megfelelő stratégiai döntések meghozatalában kulcsszerepet játszanak.

Pajor

Dr. Pajor Gábor az adatkezelés módszereit taglalta előadásában

Bessenyei István (UBM Feed) és Moldován András (AnimalSoft Kft.) előadásukban két adatalapú rendszer összekapcsolásának gyakorlatát mutatták be. Az eredményes termelés feltétele, hogy naprakészen rendelkezésre álljanak a termeléssel kapcsolatos információk mind naturális, mind pedig pénzügyi mutatók tekintetében. Az Animalsoft Kft. adatbázis elemző szoftvere és az UBM Feed által Magyarországon adaptált, Trouw Nutrition által fejlesztett sertésgenetikai és pénzügyi modellje egymást kiegészítve adnak hatékony megoldást az állattartóknak.

Bessenyei Moldován

Bessenyei István és Moldován András előadásukban két adatalapú rendszer összekapcsolásának gyakorlatát mutatták be

Ugyancsak a sertéstartás gazdaságosságához járul hozzá az a hazai fejlesztésű szoftver, melyet Nagy Kristóf, a Serket B.V. ügyvezető igazgatója mutatott be. A látásos technológia alkalmazása a gyakorlatban hozzájárul a betegségek mielőbbi felismeréséhez és a gyógyszerköltségek csökkentéséhez, ezzel a biztonságos és költséghatékony sertéstartás megvalósításához.

Nagy Kristóf

Nagy Kristóf bemutatta, hogyan előzhető meg az állatok gyógyszeres kezelése

A szekció utolsó előadását Dr. Halas Veronika, a Kaposvári Egyetem docense tartotta. Az előadás azt kívánta bemutatni, hogy viszonylag egyszerű modellek eredményei miképpen hasznosíthatók stratégiai döntések kialakításában. A precíziós állattartás alapfilozófiája, hogy amennyire lehet, az állatokat egyedileg azonosítsuk, és egy precíziós rendszer képes legyen arra, hogy regisztrálja az egyedi termelési paramétereket. Precíziós etető berendezésekkel az állatok egyedi takarmányfogyasztása folyamatosan ellenőrizhető. A takarmányfelvétel adatai megfelelő módon feldolgozva a tenyészutánpótlás kiválasztásában értékes információval szolgálhatnak.

Halas Veronika

Dr. Halas Veronika kiemelte, a precíziós állattartás alapfilozófiája, hogy amennyire lehet, az állatokat egyedileg azonosítsuk

A PREGA 2019 Konferencián elhangzott előadások azt mutatták, hogy a világ digitális átalakulása napról napra, újabb és újabb felfedezésekkel, fejlesztésekkel gazdagítja az agrártermelést is. Az alkalmazott tudományok azon dolgoznak, hogy e fejlesztések gyakorlati megvalósításával a napi termelésben mihamarabb kézzelfogható gazdasági haszon, piaci előny realizálódjon a termelők oldalán. A konferencián olyan megoldások hangzottak el, melyek már ma is használatban vannak, sőt hazai tapasztalatokkal is rendelkezünk alkalmazásukkal kapcsolatban.

A PREGA Konferenciát és Kiállítást jövőre is megrendezzük február 18-án és 19-én.
A 2020-as rendezvényre már most megveheti jegyét 50 százaléknál is nagyobb kedvezménnyel. 
Regisztráljon a prega.hu oldalon.