Prototípus prototípus hátán

Lars Moravy, a Tesla járműmérnöki részlegének alelnöke még október elején, a vállalat 2021-es harmadik negyedévi eredményének közzététele során erősítette meg, hogy Elon Musk autógyártó vállalatánál "számos Cybertruck prototípus" gyártása van folyamatban.

"Amint azt a közösségi médiában is láthatták, számos modellt építettünk, és jelenleg is teszteljük ezeket, hogy tovább finomítsunk a megjelenésükön" - mondta el Moravy.

Moravy maga is megemlített egy másik kiszivárgott videót - úgy tűnik erről a kisteherről több ilyen kémfelvétel készült mint hivatalos - melyen egy korábbi Cybertruck prototípus látható, lenyűgözően szűk fordulókörrel. Ez a mutatvány egy új funkciónak köszönhető, ami lehetővé teszi, hogy a hátsó kerekek az ellenkező irányba forduljanak mint az elsők. Ezt Moravy lakonikus rövidséggel csak "hátsó kormányzásnak" nevezte.

A teljesen elektromos meghajtású Cybertuck a Tesla hivatalos weboldalán található galéria szerint így fog festeni lenyitott hátsó ajtóval. Vagy nem. Ki tudná ezt megmondani ennyi prototípus mellett? Kép: Tesla

Tuti, hogy semmi sem biztos

A teherautó formája és felszereltsége határozottan alakul az első bejelentés és képek óta, ma már például visszapillantó tükrökkel is rendelkezik, annak ellenére, hogy a korai prototípusok még ezek nélkül jelentek meg a nyilvánosság előtt. A hivatalos debütálást nemrégiben tették át az idei év végéről 2022 végére, ami mindenesetre azt jelzi, hogy ezt-azt még mindenképpen alakítanak rajta a jövőben is.

Egy év múlva talán már nem is így fog kinézni. Most mindenesetre ezt kapjuk 100 USD előleg leszurkolása után. Kép: Tesla

A gyártást továbbra is a Tesla új Gigafactory üzemébe tervezik, mely a texasi Austin közelében található. A Tesla továbbra is mindig fogadja weboldalán a máskülönben visszaigényelhető előrendeléseket, kereken 100 amerikai dollárért, hogy az autó végül mennyibe fog kerülni, azt azonban továbbra is homály fedi. A pickupról - ha egyáltalán végül az lesz - rapszodikus módon, hol több, hol kevesebb információt tesz közzé a Tesla, most éppen van saját weboldala is kevés adattal és jó sok számítógép rajzolta képpel. Szeptemberben még, a gyártás megkezdésének 2022-re történő "elévelése" előtt azt lehetett itt olvasni, hogy a Cybertruck egymotoros változata 39 900 USD, a kétmotoros 49 900 USD és a hárommotoros 69 900 USD áron kerül majd értékesítésre.

(Forrás: Electrec)