Röviddel ezelőtt a kézi váltóval szerelt Hilux próbájára is sort keríthettünk, ami a nehéz terephez jobban illeszkedik, bár hozzáteszem, az automata váltó is olyannyira jól kezelte a húzósabb szituációkat, hogy már-már azt kell mondjam, terepre is tökéletes lehet. Persze én akkor is inkább egy kéziváltóssal vágnék neki a messzeségbe vezető úttalan utaknak, mint ahogy meg is tettem, és elvittem a szokásos köves, sáros, árkokkal is megfűszerezett terepszakaszomra. Oda, ahol csak a legjobbak boldogulnak.

Toyota Hilux

A cikk első felében már említett aránylag nagy első és hátsó túlnyúlásokat az emberes átlépőmagassággal ellensúlyozták. Mivel az automatával szerelt változatot is próbáltam terepen, bebizonyosodott, hogy jól gondolkodtak a tervezők. A most próbált Hiluxról lemaradt a fellépő, így ez ott is elment, ahol a másik változatról már nem akartam letépni az amúgy praktikus kiegészítőt, mert anélkül valóban kicsit teherautós a bejutási útvonal. Persze mindennek van előnye is. A ki és beszállás kondícióban tart majd minket, átmozgathatjuk az izmainkat, és a rugalmasságunkat is megőrizhetjük. Tehát a Hilux jót tesz az egészségünknek is.

A terepszakasz egyik leggaládabb része, a keskeny, de mély árkokon való átjutás, de a sáros emelkedők és a keresztben felszántott terület se tudta megállásra kényszeríteni a megújult Hiluxot. A városban és országúton is kellemesen gördülő, jól irányítható nagy vas szerencsére megőrizte legendásan jó terepes képességét is, bár azért a pár generációval régebbi változatok terepszögeivel már nem tudna versenyre kelni.

Toyota Hilux

A hajtáslánc ellenben modernebb lett, ami nem csak a lényegesen takarékosabb 2.4-es dízel erőforrásban mutatkozott meg, hanem a lényegesen finomabban hangolt futóműnél, és a 4x4-es rendszer sajátosságaiban is, amit a lejtmeneti és egyéb elektronikákkal is kiegészítettek. A régebbi változatok sprődebbek voltak és más stílusban kezelték az akadályokat. Mondhatni azok erőből verekedték át magukat a sokszor legyőzhetetlennek tűnő útszakaszokon, míg az új Hiluxban azt érezzük majd, hogy sokkal kiegyensúlyozottabban és lazábban mozog a kilátástalanul pocsék helyeken is.

A felfüggesztés is tökéletesen vizsgázott, amit a képeken is jól lehet látni, mivel egészen extrém helyzetekben is mind a négy kerék a talajon maradt, ami nagyban elősegítette a már előbb említett gond nélküli haladást. A kormány áttételezése is tökéletesen sikerült. Aszfalton szinte személyautós vezethetőséget biztosított, és a terepen is jól vizsgázott.

Toyota Hilux

A kézi váltóval szerelt Hilux kimondottan meggyőző érvekkel támasztotta alá, hogy még mindig ott van a legjobbak között. A valódi célt is szem előtt tartva sikerült megoldani, hogy a mindennapi közlekedésben egy kényelmes és kellemes autó lehessen, miközben megőrizték a nehéz terepen való használhatóságot is, így ha valaki rendszeresen járja a határt, mindig számíthat majd az autó képességeire, de ha újra aszfalt lesz a kerekek alatt, egy kellemesen gördülő kényelmes autóvá válik a röviddel előtte, még munkagépnek használ Toyota.

Tesztautónk használati értékét az is növelte, hogy kapott egy zárható felépítményt, ami soha nem nyöszörgött, vagy zizegett, és még a légellenállás csökkentésében is szerepet vállalva, nagy sebességnél pár deci üzemanyagot is megspórolt.  A fogyasztás egyébként sem szökött az égbe, mert kellő önmérséklettel, hat-hét liter között elgurulhatunk vele országúton, városban sem érte el a nyolc litert a fogyasztás, és a terepezés közben is földközeli maradt az elégetett gázolaj mennyisége.

Mindent egybevéve, az új Toyota Hilux nem fog csalódást okozni, és vajmi kevés esély van arra, hogy bárhol is cserben hagyjon minket, tehát a napi munkában és az aszfalton is a maximumot nyújtja majd gazdájának.

További információért látogasson el a www.linartechauto.hu weboldalra!

Linartech