A Kirovec gyár történelme egészen az 1800-as évekig nyúlik vissza, de a számunkra igazán fontos korszak a gyár életében 1924-ben kezdődött, amikor a vállalat gépészmérnökei, a Fordson traktorok mintájára megterveztek egy erőgépet, melyet le is gyártottak Fordson-Pulitovets néven.

A következő mérföldkő 1960-ra tehető, amikor az orosz hadipar hidegháborús nyomásra egy interkontinentális rakéta vontatására alkalmas erőgép tervezésével bízta meg a gyár mérnökeit. A szakemberek 1962-re álltak elő egy 210 lóerős derékcsuklós járművel, ami már a Kirovecek első generációját jelentette és K-700 névre hallgatott.

Sok idő eltelt, nagyon sok. A Kirovec pedig megújult, és az új külső mellett természetesen az erőgépben rejlő technikai újítások is maradéktalanul megfelelnek a modern gazdálkodás által támasztott követelményeknek. A kiállításon ráadásul a 2020-as megújulás legelső modellje volt látható, amit limitált belsővel gyártottak, de motorikusan és külső jegyekben teljesen megegyezik a további gyártmányokkal.

Főbb jellemzők:

  • 430 lóerős Mercedes motor,
  • 210 l/perc teljesítményű BOSCH hidraulika szivattyú,
  • terhelés alatt kapcsolható váltó,
  • rugózott híd és fülke,
  • Trimble autopilot előkészítés.

Azonban a Kond-Coop standján a robusztus erőgép mellett még más, elképesztő méretű és tudású berendezéseket is láthattak az érdeklődők.

Óriási méreteivel vonzotta a látogatók tekintetét a PromAgro Dominánta nehéztárcsa, hiszen a közel 9 tonnás gép 6,6 méteres szélességével sokkolóan hatott a szőnyegezett bemutatótérben, mivel az orosz mérnökök a legvadabb szántóföldi munkákra tervezték.

A tárcsa alkalmazási területei:

  • minőségi talaj megmunkálás,
  • tarlóhántás,
  • kukorica és napraforgó betakarítás utáni terület tárcsázása,
  • beműveletlen földek hántása,
  • ugarok feltörése,
  • tarlómaradványok, gyökerek bedolgozása.

Nagy figyelem övezte az ukrán Technopol gyártású küllős kapát, ami a 2019-es év egyik legnépszerűbb terméke volt a forgalmazó életében. Vegyszerezés helyett előszeretettel használják biogazdálkodásokban, de tökéletes munkát végez lecserepesedett talaj feltörésében is.

Ugyancsak az ukrán mérnökök munkáját dicséri a PT-6-os száraprító henger, mely akár 20 km/h-ás sebességre is képes, és nagy területteljesítménye mellett kiváló aprítóhatásáról ismert.

A standon találhattunk egy Sukov Dunhill cseh gyártású ekét is, ami bóracél anyaghasználatával és masszív kivitelével jó választás lehet gazdaságunk számára. Illetve az is komoly fegyvertény a márka mellett, hogy megalakulása mellett csak ekék gyártásával és fejlesztésével foglalkozik.

Ugyancsak komoly érdeklődéssel vizsgálták a 60 éves múlttal rendelkező Német Kröger Agroliner cég pótkocsiját. A Kond-Coop által forgalmazott pótkocsik csúcsminőséget képviselnek, és a kifejlesztés során szem előtt tartották a költséghatékony szállítást és a nagyobb terhelhetőséget. A standon kiállított darab főbb jellemzői a megerősített alváz, az ADR tengely, illetve a sok gazda által igen kedvelt portálnyitás lehetősége.

Kérdéseivel és észrevételeivel keresse bizalommal a Kond-Coop szakembereit.