A NOACK Magyarország Kft. közel 30 éve alakult meg Magyarországon. A bécsi központtal rendelkező cégcsoport eddig 11 országban volt jelen egészen idén januárig, amikor nagy változás következett be a cég életében azzal, hogy a tulajdonos, Herbert Völkerer eladta a céget a holland Barentz csoportnak. Így most szinte az egész világon – közel 65 országban – tevékenykednek – mondta Takács Tamás, a NOACK Magyarország Kft. takarmányozási értékesítési vezetője.

A NOACK cégcsoportnak eddig 4 fő ága volt: takarmánykiegészítők, élelmiszeripari diagnosztikumok, állategészségügyi diagnosztikumok, analitikai műszerek. A Barentz csoporttal mindez kibővült, fő beszállítói lettek a kozmetikai iparnak, a gyógyszeriparnak, élelmiszeriparnak, és a pet-food vonalon is.

Hazai szintéren a cég jelen van az összes nagy takarmányipari cégnél és integrátornál (Bonafarm csoport, Talentis csoport, Vitafort Zrt., UBM), de sok más projektet is végrehajtottak az utóbbi időben, amelyek közül a legsikeresebb a Martontej Prograg Kft.-nál megvalósult projekt volt. Itt egy új koncepciót sikerült megvalósítaniuk, ami egy 2010-ben elkezdett fenntartható mezőgazdasági modell.

A NOACK a termelőket – elsősorban a szarvasmarha-tenyésztőket – abban tudja segíteni, hogy csökkenthessék metánkibocsátásukat. Ehhez a cég ellenőrző rendszereket biztosít. Ilyen a tejtükör rendszer, ami országos lefedettséggel rendelkezik és az MTKI céggel közösen működtetik. Havi egyszeri tejmintából meg tudják mérni a takarmányozás hatékonyságát. Ebben másik fő partnerük a Vitafort Zrt., akik szaktanácsadókkal és receptúrás szakemberekkel a háttérből támogatják a munkát.

A már említett Prograg-Agrárcentrum Kft.-nél 2012 óta takarmányoznak GMO-mentesen, a vállalkozás ehhez keresett beszállítókat akkor, amikor kapcsolatba kerültek a NOACK Magyarország Kft.-vel – mondta az ügyvezető igazgató, Bodó Ágoston. Akkor még védett repcét forgalmaztak a számukra. Az idők során szóba került egy új termék, a len alapú takarmány, ami egyben egy új koncepciót is jelentett.

A Kék-Fehér-Szív Szövetség azért jött létre, hogy az állatok, az ember és a Föld közös harmóniáját megteremtse. Nagyüzemi körülmények között is készülhet olyan élelmiszer, ami egészséges, környezettudatos, GMO-mentes, és mentes minden adalékanyagtól. Ezen termékek az egészséget szolgálják azáltal is, hogy a lenmag nagyon sok telítetlen zsírsavat tartalmaz (ellenben a szójával, ami a telített zsírsavak arányát növeli a tejben és a húsokban is). Mindez egy teljesen más ízvilágot eredményez, és klinikailag bizonyítottan kedvezőbb hatást gyakorol az egészségre.

Labormunkával folyamatosan monitorozzák a termékek zsírsavösszetételét, és azt, hogy a légkör mennyi metángáztól kímélhető meg ezzel a takarmányozással (22%).

termékek

Élelmiszerek, amelyek egészségesek, környezettudatosak, GMO-mentesek – fotó: NOACK Magyarország Kft.

A továbbiakban Takács Tamás bemutatta a cég diagnosztikai készülékeit is. Szó esett:

  • a pelletek minőségének teszteléséről
  • a termények, takarmányok toxin tartalmának méréséről
  • a tej aflatoxin-szennyezettségének vizsgálatáról
  • az állategészségügyi gyorstesztekről
  • a takarmányok beltartalmi értékének vizsgálatáról

További információval, szaktanácsadással kapcsolatban keresd munkatársaikat:

elérhetőség

NOACK Magyarország Kft.

Noack