A lovak állóhelyzeti vizsgálatát lehetővé tevő CT berendezés felavatására került sor az Üllői Campuson. Dr. Sótonyi Péter, az ÁTE rektora elmondta, ez az 5. ilyen berendezés a világon, a legközelebbi Svájcban, 1032 kilométer távolságban működik – írja az egyetem közleménye.

ló-CT

Az új, csúcskategóriás, nagy felbontóképességű CT – fotó: ÁTE/Balázs Gusztáv

A 90 centiméter átmérőjű CT műszerben bódítással a elülső és hátulsó lába is vizsgálható. A készülék akár 600 kilós tömegű ló medencéjéről is kiváló képet alkot. A berendezéssel olyan eseteket lehet diagnosztizálni, amire a röntgennel nincs lehetőség.

Az ünnepségen elhangzott, hogy az egyetemnek októberben sikerült bérelni Angliából egy álló helyzetben vizsgáló Hallmarq MRI berendezést. Ebből is csak kevés működik Nyugat-Európában. Keletre Isztambulig kell utaztatni a lovat ilyen vizsgálatra. Alkalmazásának példáiból az intézmény vezetője a mély ujjhajlító ín súlyos sérüléseinek vizsgálatát emelte ki.

ló-CT

A lovakat álló helyzetben, altatás nélkül is lehet vizsgálni – fotó: ÁTE/Balázs Gusztáv

Palkovics László innovációs és technológiai miniszter kifejtette, a kivételes teljesítmények kivételes eszközöket igényelnek, ezért a tárca a tématerületi kiválósági programban 450 millió forintos támogatást nyújtott az Állatorvostudományi Egyetemnek. Ebből 280 millió forintba került az új, csúcskategóriás, nagy felbontóképességű CT, amelyben a lovakat álló helyzetben, altatás nélkül is lehet vizsgálni. A fennmaradó összeget az intézmény állatgyógyászati kutatásaira fordítják.