Egyre feltűnőbb a rókák jelenléte a nagyvárosainkban, és az állatok mintha egyre szelídebbek lennének. Rendkívül intelligensek, hamar megtanulják, hogy semmi félnivalójuk nincs az embertől, de vajon nekünk kell-e tartanunk tőlük? A szelíd róka biztosan veszett axiómája ma már tarthatatlan, de semmiképp nem ajánlott megsimogatni őket – írja  a 24.hu.

róka

Nagyobb mennyiségű és könnyebben hozzáférhető a táplálék, sok a búvóhely, jobb, mint a vadonban – fotó: pixabay.com

Budapest rengeteg vadállat számára nyújt kiváló élőhelyet

A legnagyobb létszámban a madarak vannak, a legfeltűnőbbek pedig a termetük okán a vaddisznók – már ha a belvárosba tévednek, mert az adott környéken élőkön kívül más nem is igazán érzékeli, mennyien tartózkodnak életvitelszerűen a külső kerületekben. Nyestet csak ritkán lehet látni, pedig rengeteg van belőlük, a kártételükről az autótulajdonosok sokat tudnának mesélni.

Mostanság egyre gyakrabban és több helyen találkozhatunk vörös rókával, az állatok egyre „bátrabbak". Van, hogy már világosban is megjelennek, minden gátlásukat elvesztették, akár 5–7 méterre is  meg lehet őket közelíteni, és még a pórázon tartott ugató kutyától sem igazán félnek.

Hogyan viselkedjünk a ragadozókkal szemben, van tőlük félnivalónk?

A 24.hu Dr. Heltai Miklós egyetemi tanárt, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Vadgazdálkodási és Természetvédelmi Intézetének igazgatóját kérdezte ezzel kapcsolatban.

"Tudományos igénnyel nem jelenthető ki, hogy a városi vörös rókák száma növekszik-e vagy sem, aminek egészen egyszerű oka van: nem tudjuk, hányan voltak 10, 20 vagy 50 évvel ezelőtt, és ma sincs ilyen irányú kutatás. Európa-szerte gyorsuló folyamat viszont a vadon élő állatok megjelenése a városokban, és a vörös róka ennek élmezőnyébe tartozik.

Olyannyira ismert jelenség Budapesten, hogy már jó 20 éve is érkezett bejelentés az egyik nagykövetségről, hogy a kerti partik után a rókák olyan pontosan jönnek »takarítani«, mintha előre tudtak volna az eseményről" – mondta Heltai Miklós.

Az egyes fajok esetében a beköltözés oka eltérő lehet. Sokan „tudatosan" lesznek városlakók – itt főleg madárfajokat lehet említeni, élen a fekete rigóval – azért, mert megéri nekik az ember közelségében élni: nagyobb mennyiségű és könnyebben hozzáférhető például a táplálék, kevesebb a veszélyes ragadozó, sok a búvóhely, jobb, mint a vadonban. A róka viszont véletlenül keveredik az urbánus környezetbe. Kíváncsiskodik, követi a kidobált ételmaradékot, és egyszer csak a városban találja magát.


róka

Óriási vonzerőt jelent a hulladék, ami könnyű táplálék – fotó: pixabay.com

Pontosan tudja, hogy nincs mitől félnie

Sok róka számára Budapest halálos csapdának számít, mert a autóforgalomra, az áramütésre, a mérgekre az evolúció nem készítheti fel az erdők lakóit. Egy részük szerencsésen megtalálja a kiutat, aztán időről időre visszajár, ugyanis óriási vonzerőt jelent a hulladék, ami könnyű táplálék. A "városi rókák", akik túléltek a városban, már nem is vágynak vissza a vadonba, mert a városban is remekül feltalálják magukat, és ha párra is találnak, akkor szaporodnak, a kölykök pedig már igazi városi rókaként nőnek fel.

Az ilyen elvárosiasodott rókát nincs sok értelme átköltöztetni az erdőkbe, mert az itt szocializálódott állat túlélési esélyei odakint gyengék. Ráadásul az első dolga lesz visszatérni, útja során pedig komoly baleseteket is okozhat.

A róka gyorsan tanul, kiválóan alkalmazkodik, ügyessége a macskáéhoz mérhető,egyensúlyoz a magasban, felmászik a háztetőre, gyorsan és ügyesen mozog. Rendkívül intelligens állat:

A városi róka hajszálpontosan tudja, hogy nem kell félnie az embertől, az acsarkodó kutya pedig pórázon van

– emeli ki a professzor.

Angliai kutatások szerint a városi populációk genetikailag is alkalmazkodnak az emberi környezethez, a hulladékban való kutatás érdekében még az alsó állkapocs is átalakult.

Veszélyesek az emberre?

A vörös róka nem számít nagy termetű állatnak, a méretesebb példányok is csak kevéssel haladják meg a 10 kilogrammos testsúlyt. Egyben biztosak lehetünk, direktben egyetlen róka sem fog nekünk támadni, lényegében nem is attól tartunk, hogy ízekre tép bennünket, hanem a harapásától tartunk legtöbben. Nemzedékek nőttek fel azon, miszerint, ha a róka nem menekül előlünk, netán még közelít is, akkor biztosan veszett.

Ez ebben a formában ma már nem igaz, sok helyen az egészséges rókák is rendkívül barátságosnak tűnnek, pontosabban fogalmazva a legkevésbé sem tartanak az embertől. Ez a mi hibánkból alakult így, mert sok helyen etetik őket, ami Heltai Miklós szerint iszonyatos probléma, hiszen a vadállat táplálékkal köti össze az embert.

"Függőség alakul ki benne irányunkban, a finom falatok és a pozitív tapasztalatok hatására levetkőzi minden félelmét, és ebből származnak a konfliktusok. Senki ne akarja a rókát megsimogatni, vagy szelfizni vele, mert hiába tűnik szelídnek, attól még kiszámíthatatlan vadállat: odakaphat, megharaphat. Ha a veszettség nem is napi probléma, az állat számos kórokozót vagy parazitát juttathat a szervezetünkbe a nyálával. Ugyanez a baj egyébként az ürülékével is, innen a családi kutyák közvetítésével juthatnak otthonainkba az élősködők, ami nyilván a kutyának sem jó, de ránk nézve is kockázatos. A róka vadállat. Nem etetem, nem vonzom magamhoz: a rókának és az embernek is jobb, ha kölcsönösen tartunk egymástól, és elkerüljük a másikat még a nagyvárosok utcáin is" – összegezte Heltai Miklós.