A szaruszabályozás nem olyan dolog, mint egy gyári futószalag egyforma munkadarabokkal, nem végezhető megszokásból szerzett rutin alapján, alapos ismereteket igényel többek között a lóanatómia és a fémmegmunkálás területén. A nak.hu Ormándi Zsolttal, a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének elnökével beszélgetett arról, hogy miként segíti a patkolókovács a lótartókat.

A szaruszabályozás egyensúlyi állapotot teremt

"Ez vagy úgy történik, mint az elvadult házilovak esetében, ahol természetes úton kopik, törik a pata, vagy pedig megkörmölik az állatot.

A patkolókovács a szaruszabályozással egyensúlyi állapot elérésére törekszik a lovak lábvégén és ezáltal az egész lovon, szükség esetén pedig patkót használ ennek az állapotnak a fenntartására, valamint a ló munkájának támogatására. Fontos megértenünk, hogy nem a lovaknak van szükségük a patkóra, hanem nekünk embereknek, hiszen mi támasztunk olyan követelményeket a lovak felé, amelyeknek a teljesítéséhez segítség lehet a patkó. A segítségen van a hangsúly. Akkor van szükség a patkóra, ha az funkciójában (szarutok védelme, csúszásgátlás, ortopéd) segíti a lovat feladata elvégzésében vagy biztosítja jólétét" – mondta a szakember.

lovak

A patkolókovács a szaruszabályozással egyensúlyi állapot elérésére törekszik a lovak lábvégén – fotó: MAPE/Facebook

Különbözik egy munkaló és egy sportló ellátása?

Ormándi Zsolt elmondta:

"Nincs különbség abban, hogy a munka megkezdése előtt meg kell vizsgálnunk a lovat állásban, majd fel kell vezetni lépésben, ügetésben, hogy láthatóvá váljanak a mozgásbéli szabálytalanságok. A talajfogás, terhelés és a lebegő fázis elemzése történik ilyenkor. A szakember egészében is vizsgálja az összképet, a ló izomzatát, kondícióját, hogy sérülés, látható elváltozás található-e rajta. Ezek alapján állapítja meg a szükséges korrekciós intézkedéseket.

Érdemes a lovast, edzőt, a lótartót is kikérdeznie a tartási körülményekről, és hogy a ló milyen talajon és mennyit dolgozik. Ezek ismeretében dönt a szakember arról, hogy milyen eszközökkel tudja támogatni a ló munkavégzését. Egy munkalónál (pl. szántóföldi, erdészeti munka) fontos a csúszásgátlás, a szarutok kopás elleni védelme, vagy a stabilabb talajfogás segítése (pl. vontatásnál). Egy sportlónál a szakágnak és a szezonnak (pihenőidő vagy versenyszezon) megfelelően kell végig gondolni a szabályozás mikéntjét, patkó felhelyezését.

Amennyiben a lónak valamilyen egészségügyi problémája van, érdemes a patkolókovácsnak állatorvossal együtt dolgoznia a legjobb eredmény elérése érdekében" – tette hozzá.


Minden esetben kell állatorvost hívni?

"Panasz esetén feltétlenül, egyébiránt pedig a megfelelően képzett patkolókovács képes a ló és lovas igényeinek megfelelő ellátásra, hiszen a szakmai képzés igen széleskörű, nem csak a fém megmunkálását tanulják meg, hanem anatómiai, etológiai, járványtani és belgyógyászati ismeretekkel is gazdagodnak a hallgatók. Az oktatók a hazai állatorvosképzésben is részt vesznek" – tájékoztatott az elnök.

Mit érdemes tudni a most induló képzésről?

"2023-ban a szakképzés visszakerült az Állatorvostudományi Egyetemhez, ami a képzés és vizsgáztatás magas színvonalát is garantálja. 2024 februárjában ismét indul majd a kurzus. A helyszínt a Lógyógyászati Tanszék és Klinika biztosítja, ami tanműhelyével, az elméleti és gyakorlati képzésnek helyet adó tantermekkel a legideálisabb a feladatra az országban.

A jelentkezéskor feltételként tűztük, hogy a jelölt már rendelkezzen valamilyen lovas szakmai végzettséggel, ugyanis a ló nem egy munkadarab, egy érző élőlényről van szó, akivel tudni kell bánni a folyamat során."

patkolás

Egy patkolókovács már az alapképzése során is alapos ismereteket szerez a lóanatómia, lógyógyászat, lótartás és a fémmegmunkálás területén – fotó: MAPE/Facebook

Miért lehet jobb választás egy végzett szakember? Nem elégséges, ha 6-8 hetente hívunk lovunkhoz valakit, aki eddig is ellátta a feladatot?

"Ugyanúgy kellene tekinteni erre, mint hogy végzettséggel rendelkező állatorvost hívunk állatainkhoz.

A lovak nagyon toleráns lények, nagyon sokáig kompenzálják az elrontott dolgokat. A helyesen és a helytelenül végzett pataszabályozásról is elmondható, hogy rövid időtávban szinte láthatatlan a különbség, de hosszútávon már van jelentősége a jól végzett munkának. Tehát ha hosszú távon rosszul dolgozik valaki, az azzal járhat, hogy a ló idejekorán válik használhatatlanná. Igaz a fordítottja is: ha hibás lábállás vagy pataproblémák esetén hosszú távon sikeres a korrekció és a ló folyamatos kontroll alatt kapja vissza az egyensúlyát, akkor egészségi és jóléti állapota javul, hasznos élettartama megnő.

Egy patkolókovács már az alapképzése során is alapos ismereteket szerez a lóanatómia, lógyógyászat, lótartás és a fémmegmunkálás területén, majd optimális esetben rendszeresen továbbképzéseken vesz részt. Ezáltal jobb minőségű szolgáltatást tud nyújtani a lótartóknak és lovaiknak.

Azt is meg kell jegyezni, hogy az általánosan elterjedt 6-8 hetes időköz már picit soknak számít, az egyensúlyi állapot nagyjából a pataszabályozást követő negyedik hétig tartható, azaz optimális esetben 4-6 hetente találkozna a patkolókovács a lóval.

Egy USA-ban készült felmérés során két hasonló adottságú istállóban mérték fel a patkolásra költött források és a versenyeredményekből származó bevételek viszonyát. Nem meglepő módon, ahol többet költöttek a kovácsra, ott a galopplovak teljesítménye megnőtt, így pénznyereményeiket összeszámítva kiderült, hogy a jó szakember szolgáltatásának igénybevétele pénzben mérhető, hosszú távú és jó befektetés, ami az állatok jólétéhez is nagyban hozzájárul" – mondta Ormándi Zsolt a nak.hu kérdésére válaszolva.

Mit csináljanak azok a tulajdonosok, akik nem a Közép-magyarországi régióban vannak?

"Szakképzett patkolókovácsokkal biztosított az országos lefedettség. Azon szakképzett patkolókovácsok elérhetőségei, akik a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének tagjai, megtalálhatóak a MAPE Kovácskereső aloldalán"

Mik az Egyesület szakmai tervei a jövőre nézve?

"Természetesen az, hogy a tanulók és a gyakorló szakemberek számára minél aktuálisabb szakmai ismereteket adhassunk át, lehetőséget biztosítsunk nemzetközileg elismert szakemberekkel, illetve más szakterületről érkező oktatókkal, különösképp állatorvosokkal történő találkozásra, tudásátadásra. Hosszú távú céljaink közt szerepel a szakma presztízsének emelése, ehhez keressük a társszervezetek támogatását is." – mondta a Magyar Patkolókovácsok Egyesületének elnöke a nak.hu-nak.