Akinek van kertje, ráadásul akkora, hogy saját baromfiudvara is lehet, az igazán szerencsés. Nemcsak a finom, friss tojás miatt, de azért is, mert ha úgy dönt, akár házi baromfiból is készülhet az ebéd. A csirkehús nem véletlenül kedvelt, hiszen számtalan finom étel készíthető belőle. A rántott csirke, a sült csirke, a csirkepörkölt vagy a csirkehúsból készült leves, mind igazán finom és közkedvelt ételek. Azonban, hiába tartjuk egészségesnek a csirkehúst, vannak olyan részei, amelyeket nem tanácsos elfogyasztani.

A csirkének ezt a három részét inkább ne fogyaszd el

A csirkehús hosszú ideje az egyik legnépszerűbb húsféle a világon, és természetesen a magyar konyhán belül is igazán kedvelt. Lehet szó levesről, sültről vagy akár gyorsételről, egészen biztosan megállja a helyét. Ráadásul a csirke ár-érték arányban is kedvező, ezen kívül magas fehérjetartalma, többnyire alacsony zsírtartalma és könnyű emészthetősége miatt is ideális választás bárki számára - tudjuk meg a noklapja.hu írásából. Ám míg a csirkehús általánosságban egészséges és ajánlott, egy friss kínai kutatás szerint nem minden része tekinthető egyformán biztonságosnak vagy táplálónak. Ezért három olyan csirkerészt is azonosítottak, amelyeket érdemes lehet elkerülni.

  1. A csirke bőre igazán ínycsiklandó tud lenni, különösen amikor csodásan szép és ropogós. A tanulmány szerint azonban ez az egyik legkevésbé ajánlott rész, hiszen a csirke bőre szinte teljes egészében zsírból áll. Ezen kívül gyakran tartalmaz olyan baktériumokat, amelyeket még a hőkezelés sem pusztít el teljesen.
  2. Habár nem gondolnánk, hogy túl sokan fogyasztják, a csirketüdő szintén olyan része a csirkének, amelyet nem érdemes fogyasztani, hiszen hajlamos mikroorganizmusokat és parazitákat visszatartani, amelyeket még a magas hőmérséklet sem mindig képes teljesen elpusztítani.
  3. A harmadik nem ajánlott rész pedig nem más, mint a csirke feje.  Bár levesekben gyakran találkozhatunk vele, a kutatás szerint a csirke feje is a káros anyagok felhalmozódásának egyik központja lehet.

A tanulmány, habár ezt a három csirkerészt problémásnak ítélte, de ezzel együtt megerősítette, hogy a csirkehús, amennyiben megfelelő forrásból származik és megfelelően lett elkészítve, az egyik legegészségesebb húsféle. A csirkemell gazdag fehérjében, szegény zsírokban, íze lágy, elkészítése pedig gyors.


Nem csak a húsa, a tojása is egészséges

Régebben a szakértők azt tanácsolták, hogy még véletlenül se fogyasszunk minden nap tojást, a legújabb kutatások azonban már egészen mást mondanak. Az ausztráliai nemzeti egészségügyi szervezet, a National Health & Medical Research Council kutatása szerint nincs alapja annak a tévhitnek, miszerint a túlzott tojásfogyasztás szívbetegségekhez vezet, azonban arra valóban oda kell figyelni, hogy minél kevesebb telített zsírt vigyünk be a szervezetünkbe, melyek többek között a vajban, az édességekben, a vöröshúsokban és a sajtokban találhatók meg.



csirke baromfi hús

A csirkének nem minden részét érdemes fogyasztani. Fotó: Shutterstock

A tojásnak kicsi a kalóriaértéke, ugyanakkor fehérjékben dús, zsírokban szegény, vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag élelmiszer, így érdemes fogyasztani. Például azért is, mert a tőkelhalmáj után a tojás a második legnagyobb természetes D-vitamin forrás, az élelmiszerek között. Ezen kívül A-, E-és B-vitaminokat, folsavat, kalciumot, vasat, magnéziumot, cinket, káliumot, foszfort és nátriumot is bőségesen tartalmaz.


A tojás kevés telített zsírt tartalmaz, ellenben igen sok benne az omega-3 zsírsav, így fogyasztása véd minket a szívbetegségekkel szemben, de nagyon fontos az agy, a szem és az idegrendszer számára is. Segít az Alzheimer-kórral szemben is, a benne lévő fehérjék pedig elengedhetetlenek a sejtek növekedéséhez és megfelelő működéséhez. A tojás fehérjéje ráadásul teljes egészében hasznosul a szervezet számára. A fehérjetartalom nagyobb részét a tojásfehérje adja, de a sárgájában is található 40%. Egy tojás elfogyasztása biztosítja napi fehérjeszükségletünk 20%-át. A tojás sokáig azért volt feketelistán, mert úgy vélték, hogy megemeli a koleszterinszintet.

Azonban van "jó" és "rossz" koleszterin, amelyből a tojás a jó verziót növeli. Azonban, akinek magas a koleszterinszintje, bánjon óvatosan a tojás fogyasztásával.

Legyen saját baromfiudvarod

 

Ha a lakóhelyünkön engedélyezett a baromfitartás, ráadásul a kertünk adottságai is megfelelnek hozzá, akkor ne tétlenkedjünk! Az állattartás persze nagy felelősséggel és rendszeres munkával jár, így ezt is vegyük számításba. A ház körüli tartásra az úgynevezett kettős hasznosítású fajták, illetve ezek keverékei jöhetnek szóba. Mindig ellenőrzött forrásból szerezzük be a baromfiudvar lakóit, és ha tudjuk, kérjük ki a helyi állatorvos véleményét is a beszerzési forrásról. Azonban, mielőtt még beszereznénk a lakókat, jelöljük ki a kertben a helyüket és gondoskodjunk tyúkólról.

Ennek szigeteltnek kell lennie, hiszen télen is abban fognak éjszakázni a baromfik. Kell benne létrának is lennie, mert a tyúkok nagyon szeretnek azon bóbiskolni. Szükség van megfelelő etetőre és itatóra is. Érdemes önetetőket és önitatót elhelyezni, mert ezek úgy vannak kialakítva, hogy ne tudjanak belelépni, belepiszkítani se a vízbe, se a táplálékba, és ne is tudják azt kiborítani.

Fontos, hogy mindig tiszta legyen az etető és az itató, mert így elkerülhetjük a különféle betegségeket, fertőzéseket. Vásárolhatunk bolti magkeveréket, darát vagy tápot, de adhatunk nekik kukoricából, búzából és napraforgómagból álló keveréket is.

Kedvelik a zöldféléket is, így nyugodtan adhatunk nekik tököt, dinnyét és persze lehetőséget arra, hogy füvet csipegethessenek. Szívesen fogyasztják a káposztaféléket, a salátát, a répa levelét, sőt, még csalánt is. Estére mindig zárjuk be a tyúkokat, mert éjszaka kint jóval nagyobb esély van rá, hogy ragadozók áldozatává váljanak, mint az ólban.

A saját baromfiudvar tehát igazán hasznos, azonban ügyeljünk rá, hogy a csirke melyik részeit nem érdemes fogyasztanunk.