Hirdetés
Hidraulika és pneumatika 293 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
2024. május 11. 04:25 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere - Többfunkciós vezérlő - PFP11553
1.204 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 11. 03:04 Hidraulikatömlők Bács-Kiskun, Kecskemét
9 éve hirdető
2024. május 11. 00:09 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
9 éve hirdető
2024. május 10. 22:19 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
135 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 10. 19:34 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
2024. május 10. 19:09 Csapok, szelepek Jász-Nagykun-Szolnok, Szolnok
Eredeti Massey Ferguson - T-Elosztó. Új alkatrész a gyártótól. Cikkszám: 7092 3894/25
15.479 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 10. 15:59 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
25.606 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 10. 10:39 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
16.886 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 10. 10:05 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
5 éve hirdető
2024. május 9. 17:59 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Békés, Békéscsaba
Cikkszám VPL5063 EAN 5035776650260 BRúd hossza 277 mm DMin. munkahossz 612 mm DMax. munkahossz 807 mm Menettípus Metrikus Menetátmérő M36...
5 éve hirdető
2024. május 9. 17:39 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Békés, Békéscsaba
VPK1518 Hidraulikaszűrő Cikkszám VPK1518 EA 5035776909467 Hosszúság 198 mm Magasság 204 mm Külső átmérő 170 mm Belső átmérő 56 mm Alkalmas a...
6.071 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. május 8. 22:04 Egyéb hidraulika alkatrészek Budapest, Budapest
John Deere felfogató kengyel - Z66182
35.508 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. május 8. 20:49 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Budapest, Budapest
John Deere vezérlő kar vég traktorokhoz - AL208095
1.075 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 7. 05:39 Hidraulikacsatlakozók és idomok Bács-Kiskun, Kecskemét
583.079 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 23:59 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
547.950 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 21:14 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
171.422 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 14:44 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Bács-Kiskun, Kecskemét
4.949 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 13:44 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
50.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 10:59 Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók Bács-Kiskun, Kecskemét
21.391 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 10:09 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
2.318 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 09:44 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
21.682 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 09:29 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
1.350 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 08:29 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
156.000 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 08:19 Egyéb hidraulika alkatrészek Bács-Kiskun, Kecskemét
23.485 Ft +ÁFA
9 éve hirdető
2024. május 6. 04:59 Csapok, szelepek Bács-Kiskun, Kecskemét
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (293)
- Csapok, szelepek (72)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (97)
- Fronthidraulika (3)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (19)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (12)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (16)
- Hidraulikatömlők (24)
- Pneumatika (3)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (44)