Hidraulika és pneumatika 756 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A hidraulika és pneumatika több helyen is jelen van a traktorok működtetése során, a két megoldás közös műszaki elven alapul: alapvetően mind a hidraulikus, mind a pneumatikus rendszerek legfontosabb feladata az erőátvitel biztosítása. A fő eltérést a közvetítő közeg jelenti, mivel a hidraulika esetében ez valamilyen folyadék, míg a pneumatika esetében a sűrített levegő tölti be ezt a szerepet.
Ha a két szó konkrét jelentését vetjük össze, akkor láthatjuk, hogy a legfőbb eltérést már maguk a szavak is magukban hordozzák: a görög eredetű „hydro” szó vizet, míg az „aulos” csövet jelent. A pneumatika szó szintén görög eredetű és szintén két részből áll: a szó első fele a pneuma, melynek jelentése: levegő, légzés, míg a második fele a kinima, amely mozgást, mozgatást jelent.
A pneumatika alkalmazása során tulajdonképpen a normál légnyomású levegőt sűrítjük össze kompresszorral egy zárt térben. Ez természetesen energiabefektetést igényel, viszont az így létrejövő sűrített levegős rendszer képes ezt az energiát tárolni és a továbbiakban munkát lehet végezni vele. Ez munkavégzés akár időben el is térhet a sűrítés idejétől, mivel a sűrített levegő vagy a közegként alkalmazott gáz kifejezetten jól tárolható.
A hidraulika területén alkalmazott megoldások pedig különféle erők és mozgások folyadék segítségével történő átvitelével és irányításával függenek össze. Az átviteli közeget legtöbbször a hidraulikaolaj jelenti. A hidraulikus rendszerek sajátossága, hogy az átviteli közeg tulajdonképpen összenyomhatatlan.
Mivel a mezőgazdasági erőgépeknél és traktoroknál alkalmazott hidraulikus és pneumatikus rendszerek igen összetett és komplex technikán alapulnak, ezért számos részegységből, alkatrészből tevődnek össze. A traktorok hidraulikus és pneumatikus rendszereiben tipikusan előforduló alkatrészek a csapok, szelepek, csövek, közcsavarok, munkahengerek, szivattyúk, orbitok, hidromotorok, hidraulikacsatlakozók és idomok, hidraulikatömlők, hidroakkumulátorok, porvédők, vezérlőszelepek, hidraulika elosztók és más egyéb hidraulika alkatrészek.

Olvasson tovább
48.600 Ft +ÁFA
John Deere szenzor AL158070
48.755 Ft +ÁFA
John Deere SCV javító RE256693 (RE577560)
123 EUR
2025. május 30. 12:39 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik
Hidraulikus henger villa 70/40 löket 100-1000 villás hidraulikus henger (lyukkal 30mm -es rögzitéshez) dugatyu (belsö atmérü ) 70mm,(külsö atmérü)80mm dugatyurud 40mm 70/40xx (löket henger): 70/40-100mm= 123 eur 70/40-150mm= 123 eur 70/40-200mm= 130...
50.000 Ft
Új John Deere hidraulikus munkahenger eladó! Egyszer sem volt használva. Ár: 50.000 Ft / darab Csak párban eladó! Munkahenger hossza: 55,5 cm Átmérő: 7 cm Telefonszám: 06-30-24-84-909
50.000 Ft +ÁFA
John Deere vezérlő RE165523
50.052 Ft +ÁFA
2025. április 14. 21:59 Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Cikkszám: 23318 / C-63-3405115-A
50.440 Ft +ÁFA
Előnyök: Kedvező ár-érték arány Hosszú élettartam Termékadatok Résolaj-elvezetővel Görgős kialakítás Széles tengelycsapágyak Sorba csatlakoztatható további motorokkal Közepes méretű orbit motorok sorozatába tartozik Robusztus és kompakt kialakítás...
50.605 Ft +ÁFA
MTZ munkahenger párhuzamos csatlakozású C-50 Gyártói cikkszám: 799.50-25-200 = C-50.25.200.01.17 /BY/ Dugattyúrúd átmérője: 25 mm, Henger átmérője: 50 mm. Löket hossza: 200 mm. Csőcsatlakozás: M16x1,5.
52.241 Ft +ÁFA
Cikkszám: 2P80A1A1GKZ1
130 EUR
2025. május 27. 08:44 Egyéb hidraulika alkatrészek
A hidraulikus kompozit szelepeket szükség szerint össze lehet szerelni vagy szétszerelni,a kivánt részegység szerint.Ezek egyené szegmentböl álnak a bemeneti szegmensből és egy kimeneti szegmensől álnak.Lehetőseég van a JOYSTIICK szerelésre is.A...
130 EUR
2025. május 30. 04:34 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hidraulikus szelep a IMT 533,539,542,549,560 a szelep elosztja a hidraulikaolajat a hidraulikus karok szsamara, es egy tovabbi kar a ketutas henger csatlakosztatasahoz (rakodo,emelő) a bal oldali kar a valtashoz: elöre: a hatsu hidraulikus kar...
52.707 Ft +ÁFA
Cikkszám: kereszt 30,2x80 T5-1200
54.513 Ft +ÁFA
Névleges üzemi nyomás P - N: 250 bar Névleges üzemi nyomás A- B: 300 bar Névleges üzemi nyomás T: 50 bar Csatlakozó: T-N 3/4" BSP Csatlakozó: P-A-B 1/2" BSP Áramlási sebesség: 80 liter/perc Olajhőmérséklet: -15 °C-tól +80 °C-ig Kivitel: Öntött acél
54.853 Ft +ÁFA
Cikkszám: C50-s.e.
55.110 Ft +ÁFA
Működtető kar: 5 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás, úszó állás a 3-as pozícióban Bemenet/kimenet (P, T, N): 1/2" Vezérlő portok (A, B): 3/8" Üzemi nyomás: 250 bar Névleges áramlási...
55.110 Ft +ÁFA
Működtető kar: 3 darab Kar pozíciók: 1-0-2, rugós visszaállás 0 pozícióba Szelep működés: A-B zárt, rugós visszaállítás Bemenet/kimenet (P, T, N): 3/4" Vezérlő portok (A, B): 1/2" Üzemi nyomás: 250 bar Névleges áramlási sebesség: 80 liter/perc Oraker...
55.804 Ft +ÁFA
John Deere SCV javító klt. AL209464
56.160 Ft +ÁFA
Perem típus minta: Európai Rögzítési furatok száma: 4 Tengely típusa: Elvékonyodó Tengely menetátmérője: M12 Tengely menetemelkedése: 1.50 mm Tengelykupak méretkódja: 1:8 Lökettérfogat: 19 cm³/fsz Tömítés típusa: Standard Max. folyamatos üzemi...
56.530 Ft +ÁFA
John Deere emelőkar vezérlő Standard AL177387
140 EUR
2025. május 30. 13:44 Egyéb hidraulika alkatrészek
Hárompontos hidraulika készlet kisebb traktorokhoz 1 KAT (mint például Pasquali, Yanmar, TV, Ferrari, ATV, Lombardini, Goldoni, Kubota, Iseki, Carraro) ... 14-30 LÓERŐIG 11029-UNIVERSAL KIT HÁROM PONT HIDRAULIKA 1 KAT. Ár: 140.00 EUR MINDEN ÁR AZ...
56.680 Ft +ÁFA
Előnyök: Kedvező ár-érték arány Hosszú élettartam Termékadatok Résolaj-elvezetővel Görgős kialakítás Széles tengelycsapágyak Sorba csatlakoztatható további motorokkal Közepes méretű orbit motorok sorozatába tartozik Robusztus és kompakt kialakítás...
56.770 Ft +ÁFA
Márka: HYDROSILA Gyártói cikkszám: CC-100/40X200-4.44(515) Dugattyúrúd átmérője: 40 mm, Henger átmérője: 100 mm. Löket hossza: 200 mm. Csőcsatlakozás: M20x1,5 Furat átmérő: 25 mm.
57.420 Ft +ÁFA
Valtra szenzor 837069410
58.332 Ft
Eredeti Massey Ferguson - Hidraulika Tömlő. Új alkatrész a gyártótól. Cikkszám: 429 9350M2/27
58.656 Ft +ÁFA
Felhasználás: -Hidraulikus alkalmazások nagy olajmennyiségekkel -Favágó gép -Billenőkocsi -Járműgyártás Tulajdonságok: -Robusztus monoblokk kivitel -Főnyomás-határoló szelep és visszacsapó szelep a P-csatornában -Nyitott rendszerhez alkalmas (zárt...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Alkatrész
- Traktor alkatrészek
- Hidraulika és pneumatika (756)
- Csapok, szelepek (173)
- Egyéb hidraulika alkatrészek (110)
- Fronthidraulika (97)
- Hidraulikacsatlakozók és idomok (23)
- Hidraulika közcsavarok (3)
- Hidraulika munkahengerek és alkatrészeik (88)
- Hidraulika szivattyúk, orbitok, hidromotorok és alkatrészeik (28)
- Hidraulikatömlők (32)
- Pneumatika (2)
- Vezérlőszelepek, hidraulika elosztók (53)

8 tipp a vérszívók elleni védekezéshez, ami tényleg működik
Ezekkel az egyszerű praktikákkal drasztikusan csökkentheted a kertedben a...
Időjárás: Zavartalan estére készülhetünk – de vajon mit hoz a reggel? +VIDEÓ
Éjszaka alapvetően nyugodt időjárásra számíthatunk az ország túlnyomó részén.
Sajtóközlemény