Hirdetés
Új gépkocsi és kistraktor utánfutó 166 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Olvasson tovább
799.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 20. 14:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Vesta FF300 - fa oldalas utánfutó - korláttal bruttó 799.000 Ft Gyártó: Vesta Évjárat: 2025 Össztömeg: 750 kg Saját tömeg: 315 kg Teherbírás: 435 kg Plató mérete: 300 x 150 x 39 cm Bevezető ára: bruttó 799.000 Ft Orrkerék és bilincs: 15.900 Ft...
1.427.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 20. 13:49 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új, extra erős, 2700 kg teherbírású Solidus Max 263 utánfutó bruttó 1.427.000 Ft Gyártó: Faro Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Plató mérete: 263 x 150 cm Össztömeg: 2.700 kg Saját tömeg: 380 kg Teherbírás: 2.320 kg A 2500 kg-os utánfutó ára: bruttó...
1.990.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 20. 13:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új GT 450 autószállító utánfutó 1.990.000,- Ft - Készletről eladó! Gyártó: Martz Garancia: 3 év KIVITEL: 2 TENGELYES FÉKES AUTÓSZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 2700 KG ÖNSÚLY: 629 KG TEHERBÍRÁS: 2.071 KG MÉRET: 450 X 200 CM - TELI PLATÓS KERÉK MÉRET:...
349.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 19. 16:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Martz 200-as utánfutó - készletről: bruttó 349.000 Ft Gyártó: Martz Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 113 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 637 kg (túlterhelésre nem alkalmas) Alváz:...
527.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 19. 15:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Martz 200 utánfutó + ponyva + rendszám csak bruttó 527.000 Ft Gyártó: Martz (Lengyelország) Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes - fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 113 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 637 kg...
1.990.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 19. 14:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Martz GT 450 (450x200 cm, 2700 kg) autószállító 1.990.000,- Ft Készletről 2 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Martz Garancia: 3 év KIVITEL: 2 TENGELYES FÉKES AUTÓSZÁLLÍTÓ UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 2700 KG ÖNSÚLY: 629 KG TEHERBÍRÁS: 2.071 KG MÉRET: 450 X...
5.700.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 19. 14:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Böckmann Comfort lószállító utánfutó csak bruttó 5.700.000 Ft Gyártó: Böckmann Gyártási év: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 2400 kg - visszaminősítés lehetséges a rendelés leadásakor Teherbírás: 1422 kg Szállítható lovak száma: 2 db Comfort...
6.319.000 Ft
9 éve hirdető
2025. április 13. 16:04 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új Böckmann hintós lószállító utánfutó eladó bruttó 6.319.000 Ft Gyártó: Böckmann (Németország) Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Szállítható lovak száma: 2 db Össztömeg: 2700 kg Teherbírás: 1630 kg A Champion Kutsche C hintós lószállító ára: nettó 12.790...
300 Ft
4 éve hirdető
2025. január 24. 12:08 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Fejér, Mezőfalva
Eladó zártszelvények160x160x6 250cm hosszú, lemeztáblák 300x150 8-40mm! Sérülés mentes! 250-300ft/kg
1.999.000 Ft
3 éve hirdető
2024. december 18. 14:08 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Komárom-Esztergom, Tatabánya
Eladó a képeken látható, forgalomba még nem helyezett gépszállító utánfutó! Tartozékok: orrkerék, kerékékek! Kerékméret: 13C. Az ár a forgalomba helyezést és az ÁFÁ-t nem tartalmazza. Megtekintés után azonnal elvihető. Telephelyünkön több...
1.399.000 Ft
3 éve hirdető
2024. december 18. 14:01 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Komárom-Esztergom, Tatabánya
Eladó a képeken látható, forgalomba még nem helyezett billenős utánfutó! Tartozékok: orrkerék, kerékek, nyitható oldalfalak. Az ár a forgalomba helyezést és az ÁFÁ-t nem tartalmazza. Megtekintés után azonnal elvihető. Telephelyünkön több autószállító...
520.000 Ft
5 hónapja hirdető
2024. december 5. 13:12 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposmérő
Eladó egy keveset használt Kalydi fék nélküli utánfutó 450 kg teherbírással, 2023-ban gyártott, 3 év műszakival, gyári magasítóval 520 000 Ft-os irányáron. Érdeklődni a megadott telefonszámon lehet.
2.105.025 Ft
2 éve hirdető
2023. december 13. 20:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Pest, Tárnok
Gyártó: Wiola Gyártási év: 2023. Típus: 2635 - 2700 kg Plató hasznos mérete: 342 x 172 x 20 cm Össztömeg: 2700 kg Saját súly: 610 kg Teherbírás: 2.090 kg Futómű: 1350kg AL-KO Kerék: 185/R14C Rámpa szélessége állítható, de a rámpa le is vehető!...
1.449.000 Ft
3 éve hirdető
2023. augusztus 8. 20:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Komárom-Esztergom, Tatabánya
Eladó a képeken látható autószállító eszköz. Kérdés esetén várom hívását.
2.069.000 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2019. március 25. 13:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Univerzális gép-, autó- és áruszállító rengeteg opcióval! Két vagy három tengelyes kivitelben, 2,6 - 3,5 tonna össztömegben több féle platómérettel lehet választani. Hosszúság 3,1 m - 6 m között. Szélesség 1,8 m - 2,43 m között. Kérhető hozzá...
1.100.000 Ft
7 éve hirdető
2018. március 27. 11:08 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Pest, Göd (Alsógöd)
Vadonatúj festett fékes külső kerekes dupla tengelyes vas hegesztett erős robosztus knott torziós tengellyel szerelt 2 tonnás utánfutó. Plató méret : 3 m x 1.5 m Megrendelésre kapható ! Egyedi igények alapján, Magyarországon gyártott széria és egyedi...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (166)

2025 meglepetése: a legnépszerűbb műtrágyák forgalma is csökkent
Mutatjuk, mi okozza a visszaesést a gazdaboltokban!_fill_540x300_0.jpg)