Gépkocsi és kistraktor utánfutó 349 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.
Olvasson tovább
50.000 Ft
Kiemelt 1 éve hirdető
Tudta, hogy 50.000 Ft befizetésétől már az Öné lehet egy új utánfutó, rendszámmal együtt? Raktárkészletről, azonnal vihető! Nem kell rá várni! Ügyintézési idő: CSAK 15 perc! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
299.900 Ft +ÁFA
Kiemelt 1 éve hirdető
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 100 x 180 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
50.000 Ft
Kiemelt 1 éve hirdető
Tudta, hogy 50.000 Ft befizetésétől már az Öné lehet egy új utánfutó, rendszámmal együtt? Raktárkészletről, azonnal! Nem kell rá heteket várni! Ügyintézési idő: CSAK 15 perc! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
3.190.000 Ft
Kiemelt 9 éve hirdető
Új Prémium GT 570 (3500 kg) autószállító 3.490.000 Ft helyett 3.190.000 Ft Készletről - Akár 3 óra alatt rendszámmal! Gyártó: Martz Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Össztömeg: 3500 kg Saját súly: 939 kg Teherbírás: 2.561 kg Plató mérete: 570 x 209 cm A...
1.499.000 Ft
Kiemelt 9 éve hirdető
Gyártó: Faro (Lengyelország) Gyártási év: 2025. Garancia: 3 év Plató mérete: 300 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg – visszaminősíthető! Saját tömeg: 390 kg Teherbírás: 2310 kg Tengely: 2 tengelyes Az utánfutó ára: bruttó 1.620.000 Ft helyett bruttó...
50.000 Ft
Tudta, hogy 50.000 Ft befizetésétől már az Öné lehet egy új utánfutó, rendszámmal együtt? Raktárkészletről, azonnal! Nem kell rá heteket várni! Ügyintézési idő: CSAK 15 perc! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
675.000 Ft
Gyártó: Trigano (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 2 tengelyes Össztömeg: 750 kg Önsúly: 280 kg Teherbírás: 470 kg Méret: 265 x 150 x 39 cm (fém oldalfalas) Trigano 2P265 utánfutó rendszámmal most 741.900 Ft helyett 675.000 Ft! Orrkerék...
499.000 Ft
Gyártó: Trigano (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes, billenős Össztömeg: 750 Kg Önsúly: 230 Kg Teherbírás: 520 Kg Méret: 265 X 150 X 39 cm (fém oldalfalas) Új Trigano P265 ára: br. 543.000 Ft helyett 499.000 Ft Forgalomba...
2.690.000 Ft
Gyártó: Martz – 3 év garancia – új utánfutó! Évjárat: 2025. Típus: Builder 3 – 400 S – 3500 kg – 3 tengelyes (3 x 1350 kg-os tengellyel szerelve) Plató mérete: 395 x 180 cm Össztömeg: 3500 kg – visszaminősíthető Saját tömeg: 755 kg Teherbírás: 2 745...
1.990.000 Ft
Gyártó: Martz – 3 év garancia Évjárat: 2025 Típus: Builder 3 - 300 S - 2700 kg Plató mérete: 295 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg – visszaminősíthető Saját tömeg: 547 kg Teherbírás: 2 153 kg Akciós ár: bruttó 2 184 000 Ft helyett bruttó 1 990 000 Ft...
1.399.000 Ft
Gyártó: Martz Gyártási év: 2025. Garancia: 3 év Típus: Builder 260 - 1800 kg - visszaminősíthető Plató hasznos mérete: 260 x 150 cm Össztömeg: 1800 kg - visszaminősíthető Saját súly: 478 kg Teherbírás: 1 322 kg Akciós ár: bruttó 1 399 000 Ft (eredeti...
1.499.000 Ft
Gyártó: Faro (Lengyelország) Gyártási év: 2025. Garancia: 3 év Plató mérete: 300 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg - Visszaminősíthető! Saját tömeg: 390 kg Teherbírás: 2.310 kg Tengely: 2 tengelyes Az utánfutó ára: bruttó 1.620.000 Ft helyett bruttó...
1.399.000 Ft
Gyártó: Faro (Lengyelország) Gyártási év: 2025. Garancia: 3 év Plató mérete: 300 x 150 cm Össztömeg: 2500 kg - Visszaminősíthető! Saját tömeg: 390 kg Teherbírás: 2.110 kg Tengely: 2 tengelyes Az utánfutó ára: bruttó 1.514.000 Ft helyett bruttó...
1.299.000 Ft
Gyártó: Faro (Lengyelország) Gyártási év: 2025. Garancia: 3 év Plató mérete: 300 x 150 cm Össztömeg: 2000 kg - Visszaminősíthető! Saját tömeg: 390 kg Teherbírás: 1610 kg Tengely: 2 tengelyes Az utánfutó ára: bruttó 1.409.000 Ft helyett bruttó...
1.499.000 Ft
Gyártó: Faro (Lengyelország) Évjárat: 2025. Típus: Magicus MAX Garancia: 3 év Össztömeg: 2000 kg (visszaminősíthető 1100 kg-ig) Saját tömeg: 620 kg Teherbírás: 1380 kg Plató hasznos mérete: 300 x 160 cm x 34 cm Körbe lenyitható és levehető...
1.190.000 Ft
Gyártó: Martz (Lengyelország) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Plató hasznos mérete: 253 x 153 x 41 cm Oldalfal: Horganyzott - nyitható Össztömeg: 1.500 kg Saját tömeg: 364 kg Teherbírás: 1.136 kg Bevezető ár: bruttó 1.390.000 Ft helyett bruttó...
1.799.000 Ft
Gyártó: Trigano Évjárat: 2025. Össztömeg: 2500 kg Saját tömeg: 550 kg Teherbírás: 1.950 kg Hasznos plató méret: 256 X 148 X 30 cm Kerék: 155/70 R13 Tengelyek: 2 X 1300 kg Az utánfutó bevezető ára: br. 1.999.000 Ft helyett br. 1.799.000 Ft 4 év...
537.000 Ft
Gyártó: Vesta Évjárat: 2025. Garancia: 3 év KIVITEL: 2 TENGELYES UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 750 KG ÖNSÚLY: 230 KG TEHERBÍRÁS: 520 KG MÉRET: 250 X 135 X 37 CM (FÉM OLDALFALAS) NYITHATÓ HOMLOKFAL ÉS HÁTFAL VESTA VV-250 / 750 KG: bruttó 566.000 Ft helyett...
543.000 Ft
Évjárat: 2025. Garancia: 3 év KIVITEL: 1 TENGELYES, BILLENŐS ÖSSZTÖMEG: 750 KG ÖNSÚLY: 184 KG TEHERBÍRÁS: 566 KG MÉRET: 250 X 135 X 37 CM (FÉM OLDALFALAS) NYITHATÓ HOMLOKFAL ÉS HÁTFAL VESTA V-250 / 750 KG: br. 493.000,-Ft helyett br. 454.000 Ft...
662.000 Ft
Új Vesta billenős V-230 utánfutó (230 cm) ráccsal és rendszámmal CSAK 662.000 Ft Gyártó: Vesta Évjárat: 2025. Garancia: 3 év KIVITEL: 1 TENGELYES, BILLENŐS UTÁNFUTÓ ÖSSZTÖMEG: 750 KG ÖNSÚLY: 171 KG TEHERBÍRÁS: 579 KG MÉRET: 230 X 130 X 37 CM (FÉM...
760.000 Ft
Gyártó: Vesta Évjárat: 2025. Garancia: 3 év KIVITEL: 2 TENGELYES ÖSSZTÖMEG: 750 KG ÖNSÚLY: 228 KG TEHERBÍRÁS: 522 KG MÉRET: 230 X 130 X 37 CM (FÉM OLDALFALAS) NYITHATÓ HOMLOKFAL ÉS HÁTFAL Az utánfutó ára: bruttó 549.000,-Ft helyett bruttó 522.000 Ft...
676.000 Ft
Gyártó: TPV-Trailers (német minőség) Típus: EU 2010/75 dobozos Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes Össztömeg: 750 kg Saját tömeg: 254 kg Teherbírás: 496 kg Hosszúság: 202 cm Szélesség: 107 cm Magasság: 70 cm (tető mélysége: 5 cm)...
361.000 Ft
Gyártó: TPV-Böckmann Évjárat: 2025 Garancia: 36 hónap - gyári, teljes körű garancia Típus: EU 2010/75 Kivitel: 1 tengelyes utánfutó Saját tömeg: 115 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 635 kg Plató hasznos méret: 202 x 106 x 34 cm Csatlakozó: 7 pólusú...
399.000 Ft
Gyártó: Martz Évjárat: 2025 Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes, fék nélküli Plató hasznos mérete: 201 x 106 x 30 cm Önsúly: 113 kg Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 637 kg (túlterhelésre nem alkalmas) Alváz: horganyzott acél Padló: vízálló,...
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Fék nélküli quad- és motorkerékpárszállító utánfutó 1,5 méteres feljárósínnel. Következő raktér méretekben elérhetőek: 2075x1480 mm 2535x1480 mm 3045x1600 mm Információk: - padló...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (349)

Öröklés és földhasználati ranghelyek: mit visznek tovább az örökösök?
A Földforgalmi törvény 2025. július 1‑től hatályba lépő módosítása világossá...
Sajtóközlemény

Sokaknak már a számlájukon van a pénz, te megkaptad?
Megkezdődött az előlegfizetés a fagykárt szenvedett szőlő- és gyümölcstermelők..._fill_540x300_0.jpg)