Gépkocsi és kistraktor utánfutó 284 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.

Olvasson tovább
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Következő raktér méretekben elérhetőek: 2440x1250x355 mm 2440x1440x355 mm 2940x1440x355 mm Információk: - oldalfalak horganyzott lemezből - lenyitható hátsó ajtó biztonsági zárral -...
Kedvező árú, kiváló minőségű magyar gyártmányú utánfutók eladóak! Univerzális személygépkocsi utánfutó plató, mely a gazdag kiegészítőknek köszönhetően használható motorkerékpár és áruszállító utánfutóként is. Következő raktér méretekben elérhetőek:...

369.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 130 x 220 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
349.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 120 x 200 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
664.900 Ft
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 600 cm, -Oldalfal: 17 cm magas Fix hegesztett...
299.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 100 x 180 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
1.199.000 Ft
Gyártó: Faro (Lengyelország) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Plató mérete: 263 x 150 cm Össztömeg: 1500 kg – visszaminősítés lehetséges! Saját tömeg: 380 kg Teherbírás: 1.120 kg Tengely: 2 tengelyes Az utánfutó ára: bruttó 1.299.000 Ft helyett bruttó...
664.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 600 cm, Oldalfal: 17 cm magas Fix hegesztett zártszelvény...
825.000 Ft
Új Vesta Uniplato 300 - 1 tengelyes utánfutó (1300 kg - fékes) Gyártó: Vesta Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes, billenős utánfutó Össztömeg: 1300 kg - fékes Önsúly: 301 kg Teherbírás: 999 kg Méret: 300 x 170 cm Az utánfutó ára:...
721.000 Ft
Gyártó: Vesta (Szerbia) Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Kivitel: 1 tengelyes, billenős Össztömeg: 750 kg - fék nélküli Önsúly: 251 kg Teherbírás: 499 kg Méret: 300 x 170 cm Az utánfutó ára: bruttó 799.000 Ft helyett bruttó 721.000 Ft Orrkerék és...
445.000 Ft
Gyártó: Trigano Gyártási év: 2025. Garancia: 36 hónap Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 555 kg Saját tömeg: 195 kg Mérete: 200 x 132 x 39 cm (2 oldalt nyitható oldalfallal) A D200 (billenős) utánfutó ára: 469 900 Ft helyett 445 000 Ft 4 év műszaki és a...
299.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 100 x 180 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
518.000 Ft
Évjárat: 2025. Garancia: 3 év Össztömeg: 750 kg Teherbírás: 579 kg Saját tömeg: 171 kg Mérete: 230 x 130 x 37 cm (fém oldalfalas) Fék: nincs Nyitható homlokfal és hátfal A V-230 típus ára: 457.000 Ft helyett bruttó 429.000 Ft Orrkerék és bilincs:...
2.690.000 Ft
Gyártó: Martz - 3 év garancia Évjárat: 2025. Típus: Builder 3 - 400 S - 3500 kg - 3 tengelyes (3 x 1350 kg-os tengellyel szerelve) Plató mérete: 395 x 180 cm Össztömeg: 3500 kg - visszaminősíthető Saját tömeg: 755 kg Teherbírás: 2.745 kg Ára: bruttó...
1.590.000 Ft
Gyártó: Martz - 3 év garancia Évjárat: 2025. Típus: Builder 260/2 - 2700 kg Plató mérete: 255 x 150 cm Össztömeg: 2700 kg - visszaminősíthető Saját súly: 526 kg Teherbírás: 2 174 kg Ára: bruttó 1 699 000 Ft helyett bruttó 1 590 000 Ft - akció!...
779.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék! Műszaki adatok: - Rakodófelület belső hasznos mérete: 180 x 300 cm - Mind a 4 oldala: 35 cm magas, nyitható és levehető...
434.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) Műszaki adatok: - Rakodó felület belső hasznos mérete: 150 x 300 cm, - Oldalfal: 30 cm magas fix hegesztett zártszelvény...
50.000 Ft
Tudta, hogy 50.000 Ft befizetésétől már az Öné lehet egy új utánfutó, rendszámmal együtt? Raktárkészletről, azonnal vihető! Nem kell rá várni! Ügyintézési idő: CSAK 15 perc! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
424.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 260 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
1.129.900 Ft +ÁFA
Eladó torziós rugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 180 x 300 cm, -Mind a 4 oldala: 35 cm magas nyitható és...
349.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: Rakodó felület belső hasznos mérete 150 x 220 cm, Oldalfal: 10 cm magas Fix hegesztett zártszelvény...
779.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 180 x 300 cm, -Mind a 4 oldala: 35 cm magas nyitható és...
409.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 140 x 250 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
369.900 Ft +ÁFA
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!! Műszaki adatok: -Rakodó felület belső hasznos mérete 130 x 220 cm, -Oldalfal: 30 cm magas Fix hegesztett...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (284)

Így juthat pénzhez egy agrár startup – új pályázati lehetőség!
Akár 100 ezer euró is szerezhető most agrár-élelmiszeripari startupoknak az EIT...