Hirdetés
Gépkocsi és kistraktor utánfutó 248 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A kistraktor / gépkocsi utánfutók között főként hagyományos, gépjárművek után kapcsolható és a közúti forgalomban használható utánfutókat, pótkocsikat találunk. Talán kisebb számban, de szintén előfordulnak kifejezetten kistraktorokhoz tervezett darabok is, esetenként kardántengelyes kapcsolódási móddal ellátva is. Az utánfutók lehetnek egy, vagy többtengelyesek, fix felépítménnyel bírók vagy billenősek, oldalfallal, további magasítással vagy akár ponyvával ellátottak.
Az utánfutók felhasználásának célja és jellege is igen széles skálán mozog, az univerzális célú darabok mellett találunk specializált felépítménnyel rendelkező gépkocsi utánfutókat is, mint például az élőállatszállító utánfutókat. Egyaránt léteznek fék nélkül szerelt, illetve fékezett, jellemzően ráfutófékes utánfutó megoldások. Elmondható, hogy ebben a tekintetben is a felhasználás jellegét figyelembe véve érdemes utánfutót választani. A fékes utánfutók sokkal stabilabbak, csúszós úton biztonságosabbak, általában kapacitásuk is nagyobb, nagyobb össztömeg vontatását teszik lehetővé, ugyanakkor természetesen drágábbak és a karbantartásuk is költségesebb.
A kistraktor / gépkocsi utánfutók építéséhez többféle anyagot használnak, általában acél, alumínium, fa, műanyag és gumi alkatrészekből áll össze egy ilyen pótkocsi. Felületüket tekintve általában festett vagy horganyzott modellek között választhatunk. A festett felületű utánfutók ugyan valamelyest olcsóbbak, de körülbelül négy évente újrafestést igényelnek. Bár a horganyzott utánfutók drágábbak, ám élettartamuk tartósabb festett társaikhoz képest.

Olvasson tovább
2024. május 14. 14:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. május 9. 02:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Pest, Tököl
Kardántengelyes pótkocsi PP1000-S, Special Green típusokhoz Műszaki adatok: A láda méretei: 1500x200 0mm Terhelhetősége: 1000 kg Abroncsok:...
2.000.000 Ft
6 éve hirdető
2018. március 23. 11:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Pest, Göd (Alsógöd)
Egyedi igények alapján Magyarországon gyártott új utánfutók értékesítésével foglalkozunk! Gyártmányaink között megtalálhatóak 1 és 2...
2024. május 15. 11:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Kaposvár
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
1.100.000 Ft
6 éve hirdető
2018. március 27. 11:08 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Pest, Göd (Alsógöd)
Vadonatúj festett fékes külső kerekes dupla tengelyes vas hegesztett erős robosztus knott torziós tengellyel szerelt 2 tonnás utánfutó....
320.000 Ft
6 éve hirdető
2024. május 18. 07:32 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Eladó a képeken látható PONGRATZ típusú hegesztett , horganyzott utánfutó érvényes műszaki vizsgával . 750kg-os KNOTT torziós híddal ,...
110.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2024. május 13. 16:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Siófok
Eladó a képeken látható utánfutó. Az egyik tengelye kitörve, de javítható.
2.290.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2019. március 25. 13:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Univerzális gép-, autó- és áruszállító rengeteg opcióval! Két vagy három tengelyes kivitelben, 6 féle platóméret közül lehet választani....
2024. május 16. 12:44 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. május 9. 03:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Siófok
Kardántengelyes pótkocsi PP1000-S, Special Green típusokhoz Műszaki adatok: A láda méretei: 1500x2000mm Terhelhetősége: 1000kg Abroncsok:...
2024. május 17. 08:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 2 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. május 14. 11:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. május 17. 08:39 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
667.900 Ft
8 éve hirdető
2024. április 20. 13:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XI. kerület)
Új TPV-Böckmann vízhatlan zárható dobozos utánfutó eladó Ajándék tartozékok az utánfutóhoz: - Orrkerék - bilincs - 2 pár támaszláb és...
2024. május 17. 08:59 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. május 15. 17:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. május 9. 04:29 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Somogy, Siófok
Műszaki adatai: Plató mérete: 1100 x 1400 mm Hasznos kapacitása: 500 kg Kerék mérete: 5.00x10”, 5.00x12” 1 ÉV GARANCIA!
2024. május 17. 15:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Békés, Békéscsaba
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. május 14. 12:19 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. május 17. 09:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
2024. május 16. 08:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Bács-Kiskun, Kecskemét
Legyen Öné 15 perc alatt egy új utánfutó, rendszámmal együtt! Strapabíró, hegesztett, laprugós, magyar gyártmány – az erő és tartósság...
2024. május 17. 14:09 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
1.249.000 Ft
8 éve hirdető
2024. március 31. 11:14 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Budapest, Budapest (XXII. kerület)
Faro Soldius MAX 300.2 fékes utánfutó - 1 db készleten Akár 3 óra alatt rendszámmal! Plató mérete: 300 x 150 cm Össztömeg: 2000 kg Saját...
2024. május 17. 13:34 Gépkocsi és kistraktor utánfutó Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Eladó laprugós, lengéscsillapítós, 1 tengelyes, KNOTT futóműves, platós utánfutó! Erős hegesztett acél utánfutó. Magyar termék :) !!!...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Autó, motor, haszongépjármű
- Gépkocsi és kistraktor utánfutó (248)