ágdaráló találatok 236 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. augusztus 14. 01:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 176 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 176 mm ágátmérőig. VARIO SPOUT - állítható kémény magasság Választható motorizáció: KUBOTA STAGE V - 3 hengeres vízhűtéses...
2025. augusztus 14. 01:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Professzionális tárcsakéses és dobkéses ágaprítók az UFKES GREENTEC-től. Számos kialakítást kínálunk: - 3-pont függesztésre - alvázra szerelt, traktorral meghajtott - alvázra szerelt daruval és gyűjtőkonténerrel - alvázra szerelt, saját erőforrással...
2025. augusztus 14. 01:04 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 250 PTO - tárcsás ágaprító 25 cm ágátmérőig. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve Meghajtásigény: 60 - 140 LE Tartozékok: kardántengely Termékeink 3 év garanciával...
2025. augusztus 14. 00:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 100 MOBILE – segédalvázra szerelt dobkéses ágaprító 10 cm ágátmérőig. B&S Vanguard – 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 18 LE HONDA GX 630 – 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 21...
2025. augusztus 14. 00:39 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk F.B.C. CIP 6.EL típusú elektromos kerti nyesedékzúzót - max. 5 cm-ig. - elektromotor teljesítménye 2,2 kW / 230V - 1 db vágókés és 4 db lengő kalapácskés - tölcsérméret 440 x 355 mm - a gép tömege 65 kg Érdeklődés esetén részletes...
2025. augusztus 14. 00:24 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 176 TRACK ZE gumihevederes alvázra szerelt tárcsás ágaprító 176 mm ágátmérőig. Teljesen elektromos, kompakt, akkumulátoros ágaprító 3 különböző teljesítményű akkumulátorcsomaggal...
2025. augusztus 14. 00:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 270 PTOK - erdészeti tárcsás ágaprító 27 cm ágátmérőig - MOWI P30 daruval. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel felszerelve. Meghajtásigény: 100 - 200 LE. Tartozékok:...
2025. augusztus 13. 23:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 280 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 28 cm ágátmérőig. VARIO SPOUT - állítható kémény magasság HATZ 4H50TIC 4 hengeres, vízhűtéses dieselmotor – 74 LE TP PILOT -...
1.990 EUR
2025. augusztus 13. 23:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Professzionális kerti nyesedékzúzó. Készletről kínálunk F.B.C. CIP 8.13H típusú kerti nyesedékzúzót - max. 8 cm anyag átmérőig. - HONDA GX 390 benzinmotor teljesítménye 13 LE - 1 db vágókés és 6 db lengő kalapácskés - tölcsérméret 490 x 370 mm - a...
2025. augusztus 13. 23:19 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 176 TRACK gumihevederes alvázra szerelt tárcsás ágaprító 176 mm ágátmérőig. KUBOTA STAGE V 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor – 25 LE. TP PILOT - túlterhelés elleni védelemmel...
2025. augusztus 13. 22:59 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk LINDDANA TP 165 MOBILE alvázra szerelt tárcsakéses ágaprítókat - 16,5 cm ágátmérőig. - KOHLER CH732 STAGE V - 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 24 LE - HONDA GX 630 - 2 hengeres, léghűtéses benzinmotor – 21 LE - HONDA GX 690 -...
2025. augusztus 13. 22:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Megbízható aprítógépek kert, park és erdei munkákhoz. LINDDANA TP 215 MOBILE VARIO SPOUT alvázra szerelt tárcsakéses ágaprító 21,5 cm ágátmérőig. VARIO SPOUT - állítható kémény magasság. HATZ 3H50TICD 3 hengeres, vízhűtéses dízelmotor – 59 LE. TP...
1.380 EUR
2025. augusztus 13. 22:44 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Készletről kínálunk F.B.C. CIP6 5.5H típusú kerti nyesedékzúzót - max. 5 cm-ig. - HONDA benzinmotor teljesítménye 5,5 LE - 1 db vágókés és 4 db lengő kalapácskés - tölcsérméret 440 x 355 mm - a gép tömege 72 kg Érdeklődés esetén részletes műszaki...
7.900 EUR
2025. augusztus 13. 17:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Bugnot BVE55 ágdaráló - gyártási év 2011 - Briggs & Stratton motorral felszerelt, - 23 lóerős teljesítménnyel - villanymotor indítás - maximális vágási átmérő 15 cm. Az ár 7900 Euro + ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
- függesztett ágdaráló - max. darálható átmérő: 130 mm - 540 rpm/min - min. Le igény : 20 Le - állítható kifújó torony - kések száma : 4 db - rotor átmérője : 600 mm - önsúly : 205 kg
670.000 Ft +ÁFA
Amit a Gold-Agro kínál: - Garancia - Szervizháttér - Hitel/lízing ügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítség Méretek/típusok: DK-800 LIFAN - 6,5 Le -> 670.000 Ft + Áfa DK-800 B&S - 6,5 Le -> 790.000 Ft + Áfa DK-800 YAMAHA -...
560.240 Ft +ÁFA
Traktorral meghajtott, 3 pont felfüggesztéses faaprító/gallydaráló gép, maximum 100mm átmérőjű fa aprítására. Minimális teljesítmény igény: 18 Le Rotor átmérő: 635 mm Kések száma: 4 db A géphez jár a nyírócsapos kardántengely is! A kiváló minőségű...
1.005.000 Ft +ÁFA
Professzionális DELEKS faaprító 13,5 LE-s, 4 ütemű HONDA benzinmotorral, E-Start. Alkalmas minden típusú száraz és zöld fa, metszésmaradványok, pálmalevelek stb. aprításához. Ideális professzionális/vállalkozói felhasználásra. Maximális vágási...
433.600 Ft +ÁFA
Professzionális faaprító DELEKS DK-500-FL 6,5 LE-s motorral, 4 ütemű benzinmotorral. 2 megfordítható kés speciális K300 BÖHLER® acélból. ÁTTEKINTÉS A forgácsoló dobrendszer 2 vízszintes pengével + 1 ellenrögzített pengével aprítja fel a növényzetet....
1.050.000 Ft +ÁFA
Amit a Gold-Agro kínál: - Garancia - Szervizháttér - Hitel/lízing ügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítségnyújtás Alapfelszereltség: - Min. gépigény: 25-50 LE - Vágókések száma: 4 kés + 1 ellenkés - Vágási átmérő max.: 15...
650.000 Ft
Gallydaráló azonnal munkára fogható állapotban eladó! 380 Volt -ról üzemeltethető! Telefonszám: 06-30-24-84-909
1.350.000 Ft +ÁFA
Amit a Gold-Agro kínál: - Garancia - Szervizháttér - Hitel/lízing ügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítségnyújtás Alapfelszereltség: - Daráló motor: 15 Le Loncin elektromos indítással - Járáshoz tartozó motor: 5,5 Le...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás MÁR 5.0% KAMATTAL •Garantált...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (236)

Vízbiztonság a mezőgazdaságban: régi folyókanyarulatok telnek meg újra
Újabb vízvisszatartási projekt indult a Körösladányi öntözőrendszer területén.
Tudtad? A tokfélék sorsa a gazdák jövőjét is befolyásolja!
A Duna élővilágát magyar vezetés mellett térképezik fel a kutatók.
Hirdetés
_fill_540x300_0.jpg)