Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 778 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.

Olvasson tovább
1 db önbeálló behúzó henger független hidromotor hajtással, 1690 mm magas és 270°-ban forgatható kihordókémény, központi zsírzó rendszer, ékszíjhajtás, rosta; NO STRESS vezérlés, Önindító. Műszaki paraméterek: Motor típusa: Honda GX390, 13 Le...
Fliegl Big ágaprító - új(jelenleg készleten, egyéb esetben 6-8 hét) - 3 pont felfogatás - TLT meghajtás 540 vagy 1000 - 63,5 x 63,5 cm méretű tölcsér - rotor 4 késsel és ellenkés szett - max. 150 mm átmérőig - 360 fokban forgatható - 30 - 100 lóerő...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
59.990 Ft
GBS 2100 késes aprító A GBS2100 késes aprító a Gama Garden aprító család egy kisebb tagja, mely működési elvében tér el a GSS csendes aprítóktól, ugyanis ez a fajta aprító összevágó késekkel végzi az akár 35mm átmérőjű gallyak darabolását. Fő...
7.500 EUR
NHS IDR4 SE ipari ágdaráló Évjárat: 2005 Önsúly: 1700 kg Üzemóra: 1400 Teljesitmény: 46 LE 15 cm átméróig, Hatz motor, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
9.500 EUR
Saelen Premium DRI ipari ágdaráló Évjárat: 2007 Üzemóra: 170 Teljesitmény:30 LE 20 cm átméróig, Lombardini motor, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
185.000 EUR
Jenz HEM 582 ipari aprítógép 640 lóerős Mercedes statikus motorral, Volvo vontatófejre szerelve, Kesla daruval felszerelve. A szerelvény nagyon jó műszaki állapotban van, nemrég felújították. A traktoron nemrég cserélték az eredeti kuplungcsapágyat....
AHWI M700-2500 mulcsozó - új (rendelhető, kb. 4 hónap) - 2500 mm munkaszélesség - 3 pont felfogatás (rendeléskor megadni, hogy Kat. 3 vagy 4) - maróház Hardox 500-as anyagból - ellenkések, 3 részes, csavarozva a házra - állítható magasságú csúszkák a...
Főbb tulajdonságok ➤ dízel ágaprító nagy adagolótölcsérrel ➤ rotor| 2 db kés + 1 db ellenkés ➤ aprítási teljesítmény: 5,2 t/h ➤ garatméret: 27,6×21 cm ➤ aprítható ágátmérő: maximum 21 cm ➤ élezhető kés (edzett acél) ➤ hidraulikus behúzóhenger...
Kés(db): 1 Kalapács(db): 8 Ellenkés(db): 1 Aprítási teljesítmény(m3): 3-6 Garatméret(cm): 13x17 Ágátmérő(cm): 7 Teljesítmény(LE): 4 Meghajtás: villamos 3 fázis Tömeg(kg): 95 A NEGRI BIO bio ágaprító gépeket a gyártó zöldterületek fenntartásából...
459.300 Ft
Az R-100 STANDARD görgős aprítógép legfeljebb 9 cm átmérőjű ágak vágására szolgál, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY által tervezett és gyártott. A vágószerkezet felépítése hegesztett és teljesen leszerelhető, megfelelő merevséget és...
850.000 Ft
Gallydaráló vontatható, önálló dízel 25 LE motorral
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: • Garancia 5 év (3+2 Év) • Országos szervizhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...

Fliegl ágdaráló - függesztett, Kat.2 felfogatás - 4 rotorkéssel, ellenkés - max. 150 mm ágátmérőig - 63,5 x 63,5 cm tölcsér - kifúvó zsiráf manuálisan 360 fokban körbeforgatható - 30 - 100 lóerő teljesítményigény - TLT 540 -1000 fordulatig - 350 kg...
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
700.000 Ft
Briggs Motoros Ágdaráló Eladó. Az eszköz alig használt! Csak ki lett próbálva. Tökéletes állapotban van.
730.000 Ft +ÁFA
Az R-150 STANDARD görgős aprítógép legfeljebb 13 cm átmérőjű ágak vágására szolgál, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY által tervezett és gyártott. A vágószerkezet felépítése hegesztett és teljesen leszerelhető, megfelelő merevséget és...
565.000 Ft +ÁFA
Leírás: Galyapritó REMET-RT-630-R mechanikus behúzással vagy hidros behúzással vásárlás előtt kipróbálható! Forgótárcsás aprítógép Hardox késekkel, minimális 20-30 LE teljesítménnyel, maximális galy átmérő 10-13 cm. RT-630-R ALAPGÉP: 565 000 Ft...
2.500.000 Ft
Eladó pth micro cruser eladó! A gép lóerő igénye 80l 10-12 cm fa vastagságig nagyon jól teszi a dolgát! A talajt 15 cm mélyen megrotálja!
Robust SD 600 ipari daráló, egyrotoros univerzális zúzógép az erő, az elszántság és a kompromisszummentesség szimbóluma. Ön igényeivel tökéletes összhangban működik. A minimalista, mégis feltűnő dizájn időtlenséget kölcsönöz neki. Előnyök -...
A WC-8H egy masszív, kompakt, TLT-hajtású faaprító hidraulikus automata adagolórendszerrel, 8 x 8” adagolónyílással. A WC-8H aprítót min. 15 LE TLT-vel rendelkező traktorokhoz ajánljuk. Működéséhez a saját olajtartállyal ellátott szivattyú biztosítja...
569.000 Ft +ÁFA
Műszaki adatok: - meghajtás: kardán - teljesítményigény: 60-80 LE - maximum vágási átmérő: 15 cm - vágóegység garat méretei: 16 x 30 cm - rotor átmérő: 740 mm - kések száma: 4 - rotor tömege: 80 kg - méretek behajtott etetőgarattal: hossz 127 cm,...
596.970 Ft
A Tritone Sprint Honda GP160 egy faaprító Honda belsőégésű motorral. Az aprító teljes egészében OLASZ gyártmányú, a nagyobb gépeknél tanultakat figyelembe véve készítették el, melynek eredményeképpen a legjobb eredmény várható aprításban, sebességben...
379.000 Ft +ÁFA
Műszaki adatok: meghajtás: kardán teljesítményigény: 35-60 LE maximális vágható vastagság: 10 cm aprítóház bemeneti nyílása: 10 x 25 cm rotor átmérő: 630 mm kések száma: 4 rotor tömege: 50 kg anyagbetöltés: kézi etetőgarat nyílásának mérete: 50 x 50...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (778)

Zöldülnek a Belarus traktorok: 2027-től jönnek a IIIA emissziós gépek
Egyelőre az eurázsiai országokat célozzák meg, de nem zárják ki az EU-s...
Időjárás-előrejelzés: brutális hőség hétfőn, estétől záporokkal – az aszály viszont marad +VIDEÓ
Egyelőre jelentősebb enyhülés nem látszik.