Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó 909 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
Az ágaprító, ágdaráló, szecskavágó kategóriában ugyan különböző technikai elven működő, ám alapvetően azonos célú berendezéseket találunk. Az itt található gépek különböző vastagságú és keménységű fa anyagok aprítására darálására szolgálnak. A kisebb kapacitású ágdaráló gépek elsősorban a vékonyabb faágak, nyesedék, illetve metszési hulladék vagy szőlővenyige aprítására, darabolására alkalmasak, míg a nagyobb kapacitású, erősített ágaprító gépek akár vastagabb faágak, sőt akár bizonyos körülmények között fatörzsek aprítására is alkalmazhatóak.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Az ágaprítók használata során előállított faapríték többféleképpen is felhasználható: egyrészt ismert az energetikai célú felhasználása (tüzelés), másrészt talajtakarónak is alkalmas az így előállított mulcsanyag. Sok esetben, bizonyos mezőgazdasági vonalú felhasználás során a keletkezett nyesedék, fahulladék eltüntetésének is optimális módját jelentik, olyan módon, hogy a művelet során értékes, a fenti módon említett, felhasználható anyag keletkezik. Emellett természetesen az erdészeti munka során is nagymennyiségben keletkezik aprítható nyesedék, ágak és gallyak formájában, amelynek szintén kívánatos az ilyen célú hasznosítása.
Az ágaprítók, ágdarálók, szecskavágók technikai konstrukciója igen sokféle lehet, ahogyan meghajtásukat tekintve több különféle típussal talákozhatunk. Ismertek például a traktorral hajtható kardánhajtású ágaprítók, ahogyan léteznek elektromos meghajtású modellek és saját belsőégésű motorral ellátott benzines vagy gázolajos működtetésű ágdarálók-ágaprítók is.
Az apróhirdetések között egészen nagyszámú új és használt ágaprítót találhatunk, így a márkák tekintetében is nagyon széles a kínálat. A legnépszerűbb márkákat a Fliegl, a Jansen, a Geo, a Remet, az Urban, a Junkkari, a Tritone, az Arpal, a Rio, az FBC, az Orsi, a Linddana és a Krone jelentik.
Olvasson tovább
3.450 EUR
2025. december 6. 15:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-DELEKS-DK-1800-PTO ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal,...
Az ORSI BEARS FORREST erdészeti mulcsozó 210 és 255 modellben. Ez a mulcsozó egy lengő kalapácsokkal ellátott erdészeti rotorral rendelkezik, amely képes ágak, bokrok és faanyagok mulcsozására legfeljebb Ø 18/20 cm-es vágásig. Műszaki adatok: o 223...
1.650.000 Ft +ÁFA
Eladó Fliegl ágaprító. Hárompontos felfüggesztési rendszer: KAT II. Vágókések anyaga: HARDOX acél A tölcsér forgási szöge: 270° Áremelés előtti áron! A készlet erejéig!
853.701 Ft +ÁFA
DELEKS DK-800 BS (Briggs&Stratton XR2100 420cc) 15 LE-s motoros ágaprító , elektromos önindítóval, maximum 10 cm maximális vágási átmérőig. Az eszköz kézzel mozgatható, a kivetőcső nagyobb magassága lehetővé teszi az...
Traktorhajtású ágaprító eladó, kézi betolással, felső ürítéssel
585.000 Ft +ÁFA
max. 13 cm ágátmérő Forgórész átmérője: 600 mm 4 db kés Teljesítményigény: 20 - 50 LE Teljesítmény: 6-7 m³/h Tömeg: 220 kg
896.045 Ft +ÁFA
ELEKS Professzionális ágaprító gép 15.0 LE-s, 4 ütemű Briggs & Stratton benzinmotorral, elektromos indítással. ÁTTEKINTÉS A DK-900 ágaprító gép lemezes kialakítása lehetővé teszi különféle száraz és zöld fa darabolását akár 12 cm maximális...
1.410.000 Ft
TECHNIKAI JELLEMZŐK HOSSZ: 1530 mm SZÉLESSÉG: 790 mm MAGASSÁG: 1550 mm SÚLY: 130 kg TELJESÍTMÉNY: 1,6-2,8 KÖBMÉTER / ÓRA ÜZEMANYAGFOGYASZTÁS: 1,8 LITER / ÓRA MAXIMÁLIS FAÁTMÉRŐ: 80 MM VÁGÓFEJ ÁTMÉRŐ: 355 mm KÉSEK SZÁMA: 2 DB AZ APRÍTÉK MÉRETE: 4-6 MM...
389.000 Ft +ÁFA
Fadaráló 4 késes BX42S (6-7m3/h) kardánnal Márka: AGROTECHNIKA HUNGARY Gyártói cikkszám: BX42S
13.550 EUR +ÁFA
Serrat FX3 T1800 fix késes erdészeti zúzó - 470 mm-es Polster rotor (8 szögletű, belső erősítéses rotor) - 50 db fix fog - 3 XPC oldalsó ékszíj hajtás - 540-es TLT fordulatszám igény - 70-110 LE traktorigény - Akár 120 mm ágvastagságig használható -...
Kiváló minőségű, kardánmeghajtású faaprítók és darálók elérhetők a Habi Kft kínálatában – legyen szó egyszerű gallyaprítóról vagy professzionális, futószalagos gépekről! Választékunkban megtalálhatók: 4, 6, 8 késes modellek Futószalagos kivitelek a...
1.495.275 Ft +ÁFA
Tisztelt Érdeklődő! További faipari-erdészeti gépek miatt keresse fel weboldalunkat! TECHNIKAI ADATOK: Motor / hajtás: 2-hengeres, 4 ütemű, OHV V2-es benzinmotor Motorteljesítmény: 24,5 kW 3600 ford./percnél Lökettérfogat: 999 cm³ Üzemanyagtartály:...
1.260 EUR
2025. december 6. 13:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Sok más gép van kínálatunkba a weboldalunkon !!!! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a...
36.000 EUR
HD10 erdészeti tuskó, fa hulladék daráló, 90 m3/h kapacitás, kihordó szalaggal, 6 hengeres diesel motorral, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa . Teljes...
2.070 EUR
2025. december 6. 12:34 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép benzinmotoros - JANSEN GTS-2000Pro https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-benzinmotoros-JANSEN-GTS-2000Pro-SN17 ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni...
22.133 EUR +ÁFA
TP 230 - 2 behúzó hengerrel rendelkezik, melyek már függőlegesen helyezkednek el, Az aprító rotor 760 mm-es, 144 kg-ot nyom, Öntömege: 990 kg 23 cm maximális befogadó kapacitás meghajtáshoz min. 50 Le szükséges Alap kivitelben: 1000-es TLT E-stop...
370.000 Ft
Epple Blasius 903 tip behúzószalagos szecskázó gallydaráló 3 pont függesztett traktor hajtásos munkára fogható állapotban eladó kérem csak telefonon érdeklődjön
2025. december 6. 11:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az URBAN TR75-öt hárompontos traktorvontatóval szállítják. Elsősorban kistraktorokhoz tervezték, de egy erős traktor mögött is gond nélkül használható. A traktor optimális teljesítménye 25 LE vagy annál nagyobb, a minimális teljesítmény 15 LE. A TR75...
3.730 EUR
2025. december 6. 11:14 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó
Ágaprító gép traktorhoz - JANSEN JX-72RS https://www.vivago-gepker.hu/Agaprito-gep-traktorhoz-JANSEN-JX-72RS-SN94 Több mint 700 gép található a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi...
13.854 EUR +ÁFA
A TP 175 modell két behúzó hengerrel rendelkezik, 17 cm ágvastagságig képes bármilyen fát aprítani. Elérhető TLT hajtású és saját motoros kivitelben is. Keressen meg, kérje részletes ajánlatomat! A feltüntetett ár a TLT-s változat induló nettó ára....
5.721 EUR
2025. december 6. 10:54 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Az RP-200 PROFESSIONAL rönkhasítót 16 cmátmérőjű ágak vágására tervezték, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGYtervezte és gyártotta. A keret széles tartóközű fémprofilokból, összecsukható, hosszúkás, nagy merevségű, profillal megerősített,...
Forestry mulcsozó új fejlesztése 15 cm átmérőjű ágakhoz és cserjékhez, de a gyümölcsösök és a szőlőmetszési maradványok aprítására is kifejlesztették, miközben kis teljesítményű traktorokkal párosították. A FLANGES TOOL LIMITER (FTL) technológiával...
10.640 EUR
2025. december 6. 10:09 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
A REMET PTO traktoros rönkhasító – RP-300 modell legfeljebb 20 cm átmérőjű fatörzsek vágására és hasítására szolgál. Hidraulikus adagolóhengerekkel és állítható előtolással rendelkezik, így 20 és 50 cm közötti hosszúságú fadarabokat tud aprítani. A...
6.383 EUR
2025. december 6. 09:49 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
Traktoros rönkhasító, PTO REMET RP-200 Super modell, 4 méteres szállítószalaggal. Az RP-200 Super rönkhasító 17 cm átmérőjű ágak vágására készült, teljes egészében a REMET CNC TECHNOLOGY tervezésében és gyártásában valósult meg. A gép kerete széles...
Automatikus fordítás
2025. december 6. 09:29 Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó Szlovákia
További információ a gépről itt: www.dcsk.hu Weboldalunkon több mint 1700 gép található kínálatunkban!!!! ÁFA NÉLKÜLI VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamaiban működő vállalkozások és egyéni vállalkozók, akik rendelkeznek közösségi adószámmal, azonnal...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Erdészeti gépek
- Ágaprító, ágdaráló, szecskavágó (909)

Gyümölcsfák téliesítése decemberben – így védd meg a kéregrepedéstől
Tudd meg, hogyan védd gyümölcsfáidat télen meszeléssel és takarással a repedések..._fill_540x300_0.jpg)
Egy ősi fűszer, ami az aranynál is értékesebb volt
Egykor kincseket ért, ma minden konyhában ott van. Az illatszerek és pékáruk...



























