Tolólap / Vonólap 173 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A tolólapokat és vonólapokat kommunális munkagépként főleg tereprendezési munkák során alkalmazzák, erre a műveletre például földutak karbantartása, javítása kapcsán van szükség. A kommunális célú használat mellett a mezőgazdaságban is használnak toló- és vonólapokat: elsősorban a talaj egyenetlenségeinek kiküszöbölésére és a felszín egyengetésére, simítására. A tolólapokat esetenként akár bizonyos hóeltakarítási munkák során is igénybe veszik.
Az önjáró gréderek talán elterjedtebbek a professzionális felhasználók körében, de bizonyos kisebb volumenű feladatoknál a különféle erőgépekre szerelhető toló- és vonólapok is előtérbe kerülhetnek. A tolólapokat a traktorok, targoncák, vagy teherautók elejére, míg a vonólapokat hátulra szerelik fel, innen származnak az egyes elnevezések is, hiszen a tolólap elhelyezéséből következően maga és a traktor előtt tolja a legyalult földet, míg a vonólapok alkalmazásánál a traktor és a vonólap között helyezkedik el a legyalult föld, amelyet magával húz a vonólap, amely így az előrehaladás következtében a munkavégzés két oldalán halmozódik fel.
A toló- és vonólapokat ilyen módon talajegyengetőknek vagy talajsimítóknak is nevezhetjük, hiszen fő céljuk a felszín egy szintre való hozása a kijelölt útvonalon, területen. A hirdetések kínálatában találkozhatunk a Leko, Samasz, Geo, Intertech, Hydramet, Pronar, Hauer, Agrimetál márkákkal.

Olvasson tovább
362.197 Ft +ÁFA
2025. augusztus 23. 02:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
140 cm munkaszélességű, japán kistraktorokhoz tervezett hótoló lap. Segítségével a hóeltakarítás szinte szórakozás. A tolólap emelése, leengedése, és szögbe állítása is hidraulikusan működik. A rugós feszítés megvédi a tolólapot és a traktort az...
614.165 Ft +ÁFA
2025. augusztus 23. 02:44 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
150cm szélességű, fronthidraulika gyorskapcsoló szerkezetre rögzíthető többfunkciós hótolólap, hóeke. A gyorskapcsoló szerkezet, hidraulika csövek és csatlakozók nem tartozék. A gyorskapcsoló szerkezet hátsó szerszámfüggesztésre szerelésével a...
259.835 Ft +ÁFA
2025. augusztus 23. 02:04 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
140cm szélességű tolólap Bobcat munkagéphez. Egyszerűen csatlakoztatható hótoló adapter Bobcat csúszókormányzású rakodóhoz. Megrendelés esetén a munkagép csatlakozó méreteinek pontosítása szükséges. Elforgatása/szögbe állítása mindkét irányba kézi...
2025. augusztus 23. 01:44 Bács-Kiskun, Bócsa
Új, kb. 3m munkaszélesség, hidraulikus oldal irányú állítás ( bal, jobb 45 fok), hidraulikus függőleges döntésállítás jobb, bal kb:30 fok) 610mm tolólap magasság, hidraulikusan működő hátsó dupla támasztókerekek,tolólap szélesítés két oldalt, 25...
283.457 Ft +ÁFA
2025. augusztus 23. 01:39 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
140 cm szélességű tolólap homlokrakodóhoz. A homlokrakodóhoz, a gémen elhelyezett kanálrögzítők segítségével, gyorsan és egyszerűen csatlakoztatható. A beépített hidraulikus munkahenger segítségével, a tolólap állása ( hossztengelyre merőleges,...
275.583 Ft +ÁFA
2025. augusztus 22. 22:09 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
140cm szélességű, a traktor elejére rögzíthető tolólap. A traktor saját egykörös hidraulikájával biztosítható az emelés, illetve süllyesztés, a szögbeállítás viszont manuálisan, kézi erővel történik. A tolólap gumi vágóéllel van szerelve. A rugós...
2025. augusztus 22. 21:24 Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: Az INTER TECH kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! •Garancia •Országos...
2025. augusztus 22. 21:19 Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. augusztus 22. 19:24
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
2025. augusztus 22. 18:49
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/Tololap-hotolo-UEMME-LA Több mint 500 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni...
165.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 22. 18:49 Győr-Moson-Sopron, Győr
GD120 Gréder, talajszintező Alkalmazás: - Kertészetekben, mezőgazdaságban - Kommunális feladatokra Műszaki adatok: - Kat-1 traktor hárompont függesztéséhez - Súly: 110 kg - Szélesség: 120 cm
2025. augusztus 22. 18:04
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
2025. augusztus 22. 17:39
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
2025. augusztus 22. 16:54
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
610.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 22. 16:09 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták LEKO vonólap húzólap házhoz szállítással, széles választékban, gumiéllel és vaséllel eladó. A vonólapok 360 fokban elforgathatóak mechanikusan, így toló üzemmódban is használhatóak. Elérhetőek 1,5 m-es munkaszélességtől 4 m-es...
2025. augusztus 22. 15:24
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
2025. augusztus 22. 14:34
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
2025. augusztus 22. 14:19
Több információt a gépről itt találhat: https://www.vivago-gepker.hu/HOTOLOLAPOK Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül, valamint EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és...
2.500.000 Ft
2025. augusztus 22. 12:15 Pest, Százhalombatta
Eladó két darab, új, hidraulikusan állítható hótoló lap 250 cm munkaszélességgel és 90 cm magassággal. Az ár a két darabra érvényes. Kiváló választás kommunális gépekhez, mezőgazdasági felhasználásra, hótoláshoz, téli munkákhoz.
380.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 22. 11:59 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
610.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 22. 11:19 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Leták LEKO vonólap húzólap házhoz szállítással, széles választékban, gumiéllel és vaséllel eladó. A vonólapok 360 fokban elforgathatóak mechanikusan, így toló üzemmódban is használhatóak. Elérhetőek 1,5 m-es munkaszélességtől 4 m-es...
2025. augusztus 22. 07:04 Bács-Kiskun, Tiszakécske
A grédereket különféle kommunális tereprendezési munkák során használják. Például földutak karbantartása, javítása kapcsán, útépítéseknél és nagyobb építkezések elkezdése előtt lehet szükség rájuk. A vontatott gréderek gyors és hatékony megoldást...
380.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 21. 23:49 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Mosh 240 cm-es vonólap, húzólap készletről azonnal elvihető. Szállítás megoldható. Megtekinthető Biharkeresztesen és Dunavecsén, illetve érdeklődni a 06 30 934 8284-es vagy a 06 30 263 2132-es telefonszámon.
2025. augusztus 21. 23:34 Bács-Kiskun, Tiszakécske
Tisztelt Termelők! Műszaki leírás: Kiváló minőségű GEO hóeke. 50-100 LE teljesítményű traktorokhoz, túlterhelés elleni védelemmel, 3 pontos II. kategóriájú felfüggesztéssel, hidraulikus tolólap állítással, 12 V elektromos csatlakozással, támasztó...
370.000 Ft +ÁFA
2025. augusztus 21. 20:39 Bács-Kiskun, Soltvadkert
függesztett 360 fokban forgatható vonó vagy tolólap műanyag kopóéllel hó eltakarításra acél éllel föld egyengetésre 2-2,5-3.0 méter szélességben 2,0 M 370,000.-+Áfa 2,5 M 410,000.-+Áfa 3,0 M 460,000.-+Áfa www.bacsagrogep.hu 06202244781
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Kommunális gép
- Tolólap / Vonólap (173)

Most még tehetsz azért, hogy tulipán, jácint, nárcisz és liliom legyen a kertedben!
Most tegyél azért, hogy tavasszal gyönyörű legyen a kerted!
Vita a hódok okozta károkról: gazdák kártérítést követelnek
Hogyan oldható meg a hódok és a mezőgadaság konfliktusmentes együttélése?_fill_540x300_0.jpg)