Billenős pótkocsi 1.585 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
6.480.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető

Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési, valamint erdészeti gépek...
3.700.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 7 éve hirdető

Oehler ZDK 120, 12 tonnás használt billenős pótkocsi eladó! Főbb jellemzők: - Megengedett maximális súly: 12 tonna - Platform belső méretei: 4500 x 2240 (2180) x 600 mm - Alap gumiabroncsok: 12,5/80-18 Vredestein - Saját tömeg: kb. 3000 kg -...
Kiemelt 5 éve hirdető
Pályázható cseh gyártmányú billenőplatós 3 tengelyes pótkocsi fújós, kitárolással. A raktér fedése vagy ponyvával, vagy a földön állva nyitható töltőnyílással ellátott zárt, belemezelt kivitelben kérhető. A raktér lehet egyterű, vagy 2, vagy akár...
9.480.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része hidraulikával sülyeszthető. A hátfal emellett terelőkorláttal rendelkező rámpaként is használható. Ez a két...
14.695.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető

DK 140(16 M3) + DK 140(16 M3)SZERELVÉNY AKCIÓBAN! ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:14695000 huf Évjárat: 2024 Egyéb DK 140 kéttengelyes három oldalra billentő pótkocsi: Specifikáció: Megengedett össztömeg 14 000 kg 30 km/h kivitel EK...
9.995.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető

TANDEM TEKNőS BILLENTőS PóTKOCSI FLIEGL TMK 190 FOX (19 T), KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:9995000 huf Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és kontúrlámpákkal)...
Főbb paraméterek: Méretek Plató hosszúsága: 7200 mm Plató szélessége: 2420 mm Rakfelület magassága: 1435 mm Raktérfogat (Normál): 14 m3 Raktérfogat (Magasítóval): 24,4 m3 Legnagyobb hosszúság: 9605 mm Legnagyobb szélesség: 2550 mm Magasság: 2885 mm...
7.093.000 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
Zaslaw D-737BA-10 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Teljes súly (GVW): 14 300 kg • Hasznos teher: 10 000 kg • Saját súly: 3 900 kg • Rakodó térfogat: 13,2 m³ • Belső hossz: 4 545 mm* • Belső szélesség: 2 420 mm* • Jármű magassága: 2 580 mm* • Külső...
6.121.300 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
2.990.000 Ft
Eladó a képen látható IFA HW 6011 billenős pótkocsi, 1983-as évjárat, műszaki érvényesség 2027.09-ig. • Új plató 3 mm-es fenéklemezzel • Pajta alatt tartott • 50/50 oldalfal • 315/80 R22,5 gumizás • Kétkörös fékrendszer Kiváló állapotú, megbízható...
8.900.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható Kempf típusú pótkocsi. 18 tonnás teherbírású, 3 oldalra billent, tiszta alumínium, lassújárműként vizsgáztatva, 5 év műszaki érvényességi vizsgával rendelkezik. Méretei: 6,6m X 2,5m X 1,9m A fent megjelenített gépet, illetve...
Metal-Fach T730 Pótkocsi A tandem mezőgazdasági pótkocsik főleg a mezőgazdaság szállítási megoldásaiként használhatóak. A pótkocsikat tartósságuk jellemzi. A falprofilok zárt tereit folyamatos hegesztéssel rögzítették. A váz minden elemét...
5.900.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható Schwarzmüller típusú pótkocsi. 16 tonnás teherbírású, 3 oldalra billen, lassújárműként vizsgáztatva, 5 év műszaki érvényességi vizsgával rendelkezik. Méretei: 5,3m X 2,5m X 1,7m A fent megjelenített gépet, illetve további...
5.789.200 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
4.950.000 Ft +ÁFA
18 t össztömeg 4350 kg önsúly Erős, masszív váz, jó gumik, jó műszaki és esztétikai állapot. Alu oldalak, vas plató. 2 körös légfék, hátul 1 kör, hidraulika, világítás kiépítve (nincs engedélyeztetve). Lassú jármű, 2030.03.11-ig friss műszaki....
3.890.000 Ft +ÁFA
Eladó HW 6011 billenős mezőgazdasági pótkocsi. 15 éve vásárolt, akkor új felépítményt kapott. Az alváz homokszórva és újrafestve. Mindkét oldalon alul is nyitható, új vonórúddal, erősített rugóköteggel, kerekenként három tehermentesítő gumibakkal....
6.300.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható Dolly típusú pótkocsi. 24 tonnás teherbírású, 3 oldalra billen, dobfékes, lassújárműként vizsgáztatva, 5 év műszaki érvényességi vizsgával rendelkezik. Méretei: 8,2m X 2,55m X 1,8m A fent megjelenített gépet, illetve további...
6.096.700 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
9.500.000 Ft +ÁFA
Zaslaw D-737 AA 14 t XL mezőgazdasági pótkocsi - Maximális összsúly: 18000 kg - Rakodási súly: 14000 kg - Térfogat: 20,5 m3 - Raktér belső hossza: 5200 mm - Raktér belső szélessége: 2420 mm - Teljes magasság: 3050 mm - Teljes hossz: 7650 mm - Teljes...
5.400.000 Ft +ÁFA
Eladó a képeken látható Kassbohrer típusú pótkocsi. 18 tonnás teherbírású, 3 oldalra billen, dobfékes, lassújárműként vizsgáztatva, 5 év műszaki érvényességi vizsgával rendelkezik. Méretei: 7,2m X 2,47m X 1,4m A fent megjelenített gépet, illetve...
6.400.100 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
Zaslaw D-737BA-8 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Teljes súly (GVW): 11 200 kg • Hasznos teher: 8 000 kg • Saját súly: 3 200 kg • Rakodó térfogat: 10,8 m³ • Belső hossz: 4 545 mm* • Belső szélesség: 2 420 mm* • Jármű magassága: 2 210 mm • Külső...
7.093.000 Ft +ÁFA
MM-290625 KÉSZLETKISÖPRÉS – METAL-FACH BILLENŐS PÓTKOCSIK AKCIÓS ÁRON A METAL-FACH billenős pótkocsik masszív felépítésükkel és megbízhatóságukkal hosszú távra nyújtanak biztos megoldást a gazdaságok szállítási feladataira. Erős acélszerkezet, pontos...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.585)
_fill_540x300_0.jpg)
Egyre több a mikroműanyag a Tiszában
A PET Kupa során végzett legfrissebb laboratóriumi mérés eredményei.