Billenős pótkocsi 292 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2.650.000 Ft +ÁFA
Eladó HW60-11 pótkocsi. 2db 50%-os gumi, 2db új gumival szerelve, oldalfal emelő mechanizmussal, piros rendszámmal, takaróponyvával, 2025.10.18-ig érvényes műszaki vizsgával.
5.490.000 Ft
Kumlin 24 tonnás pótkocsi, 5 év friss lassú jármű műszakival, újszerű ponyvával ,8.4m plató hosszal eladó. 3 oldalra billent.
1.650.000 Ft
Eladó MBP 6.5 pótkocsi, jó állapotban, 2030-ig műszakival.
3.300.000 Ft
Eladó egy három oldalra billenős ,720 cm hosszú pótkocsi, alul-felül nyíló alumínium oldalakkal. Rendezett magyar papírokkal, 5 év műszakival. Mezőgazdasági gépet, eszközöket, kisebb pótkocsit beszámítok.
5.750.000 Ft +ÁFA
Kogel típusú pótkocsi, levegőrendszer felújítva, hidraulika és a felépítmény új, friss műszaki. 2 oldalra billen, bal oldalon alul-felül nyílik, mérete: 7,5 x 1,65 m x 2,55 m, kb. 33 m³. Ponyvázó állvány, ár telefonon igény szerint. Piros vagy fekete...
1.450.000 Ft
Mbp 6,5 tonnás szőlőszállító pótkocsi eladó 4 db újszerű gumival, kétkörös légfékkel, 2026.09.hó-ig műszakival, elől-hátul led lámpákkal, hullámtörővel. 65-67 mázsa kombájnos szőlő szállítására alkalmas.
250.000 Ft
RM billenős pótkocsi javításra szoruló, de használható állapotban, működő billentéssel eladó. Papírok nélkül eladó.
2.200.000 Ft
Eladó BSS Pótkocsi! Használható állapotban 1 év műszakival rendelkezik! Gabona szállításra volt használva! Diszkes fűkaszát beszámolok!
1.600.000 Ft
Vlagyimirec T25a traktor és egytengelyes pótkocsi plusz permetező tartály érvényes műszaki vizsgával eladók. A járművek a koruktól és a gyártóktól elvárható állapotban vannak, üzem- és munkaképesek. A gumiabroncsok megfelelőek.Megegyezés szerint a...
750.000 Ft +ÁFA
Hódgép MBP-6,5 pótkocsi (fixes), jó állapotban kihasználatlanság miatt eladó, műszaki vizsga 2017-ben lejárt.
2.999.000 Ft
Korán megfelelő állapotban, friss műszakival, (piros rendszám) kihasználatlanság miatt eladó. 1 oldalra billenős (bal) magas és masszív felépítményű. 20-as méretű kerekekkel. 1 körös légfékrendszer. Felépítmény: Hosszúság: 7,2m Magasság: 2,2m 10 éves...
780.000 Ft
Eladó mbp 6,5 billenős pótkocsi régi forgalmijával Jó fék, világítás, billentés kaszát vagy rendsodrót beszámítok Szállítás ajándék 100km-ig
5.400.000 Ft +ÁFA
Hw Conow pótkocsi jó állapotban eladó. Felszereltsége: - Erősített alváz, 12 mm rugólapok - 2. pótkocsi vontatás teljes kiépítéssel, Rockinger vonófej, 1-2 körös légfék - Felépítmény, 3 oldali billentés, pódium, ponyvatartó szerkezet, ponyva,...
2.600.000 Ft
Pótkocsi BSS PS.16.12, 1987-es, 15575 kg összsúlyú, 6 m hosszú, 2,45 m széles, rábahidas, műszakival, jó állapotban, 2,6 M -ért eladó! Érdeklődni a 06 70 613 0728 vagy a 06 70 613 0731 telefonszámon.
69.000 Ft
Egytengelyes pótkocsialváz eladó
Eladó a képeken látható 2 db MBP 6,5 pótkocsi. Kitűnő állapot, friss műszaki.
4.350.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2014-ben vásárolt Metaltech (T-629/5), DB 14000 pótkocsi! 14 tonnás, 3 oldalra billenő, forgózsámolyos, 19,3 m³, légfék, ponyva, létra, magasító, újszerű gumik, LED világítás. 1. magyarországi, GAZDA tulajdonosától! Műszaki érv.:...
1.900.000 Ft +ÁFA
HW 6011 pótkocsi eladó.
2.290.000 Ft
Eladó Ifa Hw 60.11 es pótkocsi Érdeklődni:Bodnár Mihály
1.300.000 Ft
Eladó pótkocsi, lejárt műszakival de műszakira felkészítés elkezdve
220.000 Ft
Eladó: 1 db 4,5 t fixes pótkocsi, ára: 220 ezer 1 db MBP pótkocsi 6,5 t jó billentéssel, ára: 460 ezer Papír nincs. Erdőre, mezőre ki mire szeretné. Békés megye, Csorváson találhatók. Érd: 0630/872-4183.
2.450.000 Ft
MBP pótkocsi, 6,5 billenős, 1987-es, friss műszakival, új platóval és oldallal, fellépő elöl-hátul, nyitható oldallal alul-felül, új gumikkal, 1,10 m plató magasítással eladó.
2.250.000 Ft
Kihasználatlanság miatt eladóvá vált két darab IFA pótkocsi, jó állapotban! 2 250 000 Ft/db Érvényes műszakival, kamionfelnivel és gumival, ponyvával, Megtekinthető: Megyehíd Érdeklődni telefonon: 06 20 314 1348
2.600.000 Ft +ÁFA
Eladó egy 2024. július hó évjáratú, kék színű, nagyon keveset használt LABINPROGRESS PV-4000 mechanikus ráfutófékes oldalmagasítóval, állítható vonószerkezettel, három oldalra billenős, lehajtható oldalfalakkal vagy alsó nyitású oldalfalakkal, lassú...
4.700.000 Ft +ÁFA
Eladó egy HW-8011 pótkocsi: pódium, ponyva, 385/65 R22,5 kerekek 90%-os gumikkal, második pótkocsi vontatás kiépítése. Műszaki vizsga érvényes: 2029.06.28-ig.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (292)

Ha így gondozod, igazán gyönyörű lesz a begónia!
Ha ezt tudod, akkor egész nyáron át virágozni fog a begóniád._fill_540x300_0.jpg)
NAV: már kétmillió forintig kérhető automatikusan a részletfizetés
A pénteken életbe lépett módosítás a pótlékmentes részletfizetés lehetőségét..._fill_540x300_0.jpg)