Billenős pótkocsi 1.251 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
14.695.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető

DK 140(16 M3) + DK 140(16 M3)SZERELVÉNY AKCIÓBAN! ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:14695000 huf Évjárat: 2024 Egyéb DK 140 kéttengelyes három oldalra billentő pótkocsi: Specifikáció: Megengedett össztömeg 14 000 kg 30 km/h kivitel EK...
9.995.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 10 éve hirdető

TANDEM TEKNőS BILLENTőS PóTKOCSI FLIEGL TMK 190 FOX (19 T), KÉSZLETEN, KEDVEZŐ ÁRON! Főbb jellemzők: Ár:9995000 huf Egyéb Specifikáció: 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és kontúrlámpákkal)...
3.980.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
9.690.000 Ft +ÁFA

3.700.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 7 éve hirdető

Oehler ZDK 120, 12 tonnás használt billenős pótkocsi eladó! Főbb jellemzők: - Megengedett maximális súly: 12 tonna - Platform belső méretei: 4500 x 2240 (2180) x 600 mm - Alap gumiabroncsok: 12,5/80-18 Vredestein - Saját tömeg: kb. 3000 kg -...
5.990.000 Ft +ÁFA
Kiemelt 7 éve hirdető

PRONAR T672/2 kéttengelyes pótkocsi alig használt, újszerű állapotban, gyári ponyvával, pódiummal eladó. Műszaki adatok: - Megengedett össztömeg: 14 000 [kg] - Teherbírás: 10 400 [kg] - Saját tömeg: 3 600 [kg] - Rakodótér térfogata: 11,8 [m³] -...
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része hidraulikával sülyeszthető. A hátfal emellett terelőkorláttal rendelkező rámpaként is használható. Ez a két...
Kiemelt 14 éve hirdető
Új Metal- Fach 1-2 tengelyes és tandem pótkocsik kedvező áron,garanciával!Már 1,5 tonnástól fölfelé!Keressen bennünket elérhetőségeinken,és kérje ajánlatunkat!! A Metal-Fach pótkocsik széles palettájával rendelkezik, melyek mind mezőgazdasági, mind...
Kiemelt 14 éve hirdető
3,5-4,5 t egytengelyes pótkocsik kedvező áron!! – 3,5 tonnás,egytengelyes pótkocsi – 4,5 tonnás,egytengelyes pótkocsi Vizsgáztatva,magasítóval EU adószámmal rendelkezőknek akár ÁFA mentes számlára! Tel.: +36/70/328-4114
Krone AZW 18 két tengelyes gabonás billenős pótkocsi, 2006, újszerű állapotban, piros rendszámmal, 2025.10-ig műszakival, alul-felül nyíló oldalakkal, magasítóval, takaró ponyvával, újszerű gumikkal, új légrugókkal, új fékrendszerrel eladó.
2 tengelyes futómű Vonórúd DIN vonószemmel 40 mm Megengedett össztömeg: 10 000 kg 2 vezetékes légfék ALB-vel Horganyzott plató peremmel Plató mérete: 6 900 mm x 2 480 mm Plató horganyzott acéllemezből, 3,5 mm Parabola rugózás 30 km/h kivitel EK...
4.999.000 Ft nettó
3 tengelyes, 2 oldalra billenős, alu oldalakkal,+magasítókkal, 24 tonna össztömeg, piros rendszám, műszaki, jó állapotban eladó
Ifa HW6011 billenős pótkocsi, 1984, piros rendszámmal, friss műszakival, robotkarokkal, magasítóval, nagyon jó állapotban, 9*20-as jó gumikkal eladó.
830.000 Ft +ÁFA
Új TRX RM25 típusú, kéttengelyes pótkocsi világítással kistraktorhoz. Okmányok nélkül, telephelyi használatra. Adatok: - Hidraulikusan billenthető (hátra) - Hátsó világítással Méretek: - hossz: 240 cm - szélesség: 125 cm - oldalmagasság: 40 cm -...
Felszereltség: - Megengedett össztömeg 19.000 kg - Teknő 5450mm x 2320mm / 2220mm x 1500mm - Hidraulikus hátfal 300 mm, gabonakieresztő ablak: 400 x 230mm - Parabola rugózás Titán futómű - Vonórúd rugózás nélkül, megfordítható, felső kapcsolású - DIN...
740.000 Ft
Egytengelyes billenős pótkocsi, vas oldalas és platós, 3 tonnás platóméret: 360x200x40 cm. Típusbizonyítvány a képeken látható. Munkára fogható állapotban eladó. Kérem, csak telefonon érdeklődjön.
IFA HW 60.11 forgózsámolyos , 2 tengelyes pótkocsi, 1 körös légfékkel, világító berendezéssel megkímélt állapotban eladó. !!!1982-es évjárat!!! Gyártási év: 1987 Helység: Győrszemere
4.990.000 Ft +ÁFA
1995-ös évj., 16 tonás, 7 m hosszú, 2 tengelyes, billenős, ponyvás, magasítós, piros rendszámos, műszakival, jó állapotban eladó
Az AGROFER DUMPER DDF szállítókocsit szőlő és gyümölcs kézi vagy gépi betakarítására tervezték. Minőségi anyagok, innovatív megoldások és nagyfokú tartósság jellemzi. Emelve billenthető típus: Az alkalmazott dupla ollós emelő szerkezet segítségével a...
5 to-s Farmer egy tengelyes három oldalra billentős felépítménnyel, plusz magasító sorral, műszaki vizsgáztatással eladó. www.realagro.hu
3.999.000 Ft +ÁFA
18 tonnás, 2 oldalra billenős, 2012-es évj., automata oldalcsukás, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
11.000 EUR
Billenő 4 tengelyes pótkocsi, puha talaj gumilánc szettel, 2 db készleten. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% áfa. Teljes kínálatunkért látogassa meg a weboldalunkat: www.agrosprinter.ro!
55.000 Ft +ÁFA
Pótkocsi bérbeadó. Pótkocsi bérlés. 55.000.-FT/nap Min. 10 nap További hirdetéseink itt! www.itls.co.hu
5.490.000 Ft +ÁFA
Eladó friss, német importból származó Falke KA 18 három irányba billenős pótkocsi. Az IFA gyárban gyártották, a nyerges IFA-nak vannak alatta a hídjai. 3 irányba billent, ponyvás, újszerű állapotban eladó. 5 év friss műszaki vizsgával (lassú jármű),...
1.790.000 Ft +ÁFA
Eladó friss, német importból származó Krone 3 oldalra billenős pótkocsi. 1992-es évjárat, 8000 kg össztömeg, német forgalmival. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.251)

Tűnnek el a méhek, bajban van ez a szomszédos ország
Ijesztő tendencia, ami súlyos veszélyt jelent a mezőgazdaságra és az...
Felületi, esőszerű, csepegtető – melyik öntözés éri meg?
Az öntözési technológia megválasztása meghatározza a beruházási és üzemeltetési...