Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.172 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
1.250.000 Ft
12 éve hirdető
2025. május 9. 16:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kiskunmajsa
Eladó! Ap 250 egytengelyes billenős pótkocsi Piros rendszámos, 1 év műszakival. (friss műszaki is megoldható.) Plató méret: 265×175cm, Légfék rendszer, Gyári festés, Azonnal munkára fogható. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint...
2025. május 9. 16:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 5200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat /Normál/: 10 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 17,6 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7400 mm - Legnagyobb szélesség: 2550 mm - Magasság: 2885 mm -...
3.999.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 9. 16:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
18 tonnás, 2 oldalra billenős, 2012-es évj., automata oldalcsukás, piros rendszám, 5 év műszaki, felújított állapotban eladó
2025. május 9. 16:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 4820 mm - Plató szélessége: 2280 mm - Rakfelület magassága: 1380 mm - Raktérfogat /Normál/: 6,5 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 12 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7110 mm - Legnagyobb szélesség: 2480 mm - Magasság: 2480 mm -...
8.050.000 Ft
8 éve hirdető
2025. május 9. 16:04 Billenős pótkocsi Jász-Nagykun-Szolnok, Kunhegyes
Válogasson kedvére telephelyünkön széles választékunkból, melyben többek között megtalálhatók FLIEGL tartálykocsik 6,2-10,6 m3-ig, valamint bálaszállítók és 3 oldalra billentő pótkocsik többféle kivitelben. További egyedi igényeket is teljesítünk...
8.900 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 9. 15:34 Billenős pótkocsi Borsod-Abaúj Zemplén, Miskolc
KÉSZLETEN: METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI 2 körös fékkel, magasítóval 9170 euró + Áfa METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI ráfutó fékkel, magasítóval 8900 euró + Áfa Teherbírás: 3500 kg Rakfelület kapacitása: 3,1/6,2 m³ (opcionális) Rakfelület magassága: 500 mm...
6 éve hirdető
2025. május 9. 15:29 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737AA 14 XL tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Össztömeg: 18 000 kg • Hasznos teher: 14 000 kg • Saját tömeg: 4 800 kg • Rakodó térfogat: 20,5 m³ • Belső hossz: 5 210 mm • Belső szélesség: 2 420 mm • Jármű magassága: 3 040 mm • Külső hossz: 7...
6 éve hirdető
2025. május 9. 15:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
D-737AA-14 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Össztömeg: 18 000 kg • Hasznos teher: 14 000 kg • Saját tömeg: 4 700 kg • Rakodó térfogat: 17,6 m³ • Belső hossz: 5 210 mm • Belső szélesség: 2 420 mm • Jármű magassága: 2 840 mm • Külső hossz: 7 650 mm •...
2025. május 9. 15:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Műszaki adatok: - Plató hosszúsága: 7200 mm - Plató szélessége: 2420 mm - Rakfelület magassága: 1435 mm - Raktérfogat /Normál/: 14 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 24,4 m³ - Legnagyobb hosszúság: 9605 mm - Legnagyobb szélesség: 2550 mm - Magasság:...
2.150.000 Ft +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 9. 15:01 Billenős pótkocsi Somogy, Nagybajom
Típus: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitás: 3500 kg Súly: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg Méretei: 2,70 × 1,70 × 0,40 m Kerék: 10.0/75.15.3 10 PR Fék: légfék rendszer Aprómag kiürítés Dupla oldalfal Műszaki vizsgáztatás,...
2025. május 9. 14:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL DK 140 (14 T) KéTTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:6995000 huf Egyéb Specifikáció: Megengedett össztömeg 14 000 kg 30 km/h kivitel EK típus jóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel,...
2025. május 9. 14:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
6 éve hirdető
2025. május 9. 14:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737BA-10 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Teljes súly (GVW): 14 300 kg • Hasznos teher: 10 000 kg • Saját súly: 3 900 kg • Rakodó térfogat: 13,2 m³ • Belső hossz: 4 545 mm* • Belső szélesség: 2 420 mm* • Jármű magassága: 2 580 mm* • Külső...
1.575.000 Ft +ÁFA
11 hónapja hirdető
2025. május 9. 14:33 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
DELEKS ® 3 utas hidraulikus billenő pótkocsi 140x240 cm – egyszeres működésű munkahenger, traktorokhoz - hálós oldalak 23,6" / 60 cm. ÁTTEKINTÉS Az RM14-T3S egytengelyes, kétkerekű, háromirányú billenő pótkocsi 20-70 LE-s traktorokhoz, pl. Valpadana,...
2025. május 9. 14:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. május 9. 14:19 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. május 9. 13:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Leírás A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. május 9. 13:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
6.085.300 Ft +ÁFA
11 éve hirdető
2025. május 9. 13:44 Billenős pótkocsi
Leírás Műszaki adatok Megengedett össztömeg: 16,500 [kg] Teherbírás: 13,000 [kg] Saját tömeg: 3,500 [kg] Raktérfogat: 15,5 [m³] Rakodási terület: 9,8 [m²] Karosszéria belső méretei (hossz x szélesség): 4,800 x 2,300 [mm] Oldalfal magasság: 800 + 600...
2025. május 9. 13:29 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
ZDT MEGA 33, 3 tengelyes univerzális felépítmény hordozó alváz. 33 t össztömeg, 27 t terhelhetőség. ADR futóművel, parabolikus laprugóval (kérhető hidraulikus rugózás is), kényszerkormányzott 1. és 3. tengely K50-es csatlakozású...
6 éve hirdető
2025. május 9. 13:24 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Zaslaw D-737BA-8 tonnás pótkocsi Műszaki adatok • Teljes súly (GVW): 11 200 kg • Hasznos teher: 8 000 kg • Saját súly: 3 200 kg • Rakodó térfogat: 10,8 m³ • Belső hossz: 4 545 mm* • Belső szélesség: 2 420 mm* • Jármű magassága: 2 210 mm • Külső...
2025. május 9. 13:19 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
ZDT NS 33 Hátrabillenős, kónuszos kiképzésű, 9,2 m hosszúságú plató, 4 m teljes magasság a magasítóval, 36 m³ térfogat, magasítóval +10 m³! Ponyvával, pódiummal. ADR tengely, 600/55/26.5 gumik. 2574 mm széles, teljes hosszúság: 11252 mm, 33 t...
750.000 Ft
2 éve hirdető
2025. május 9. 13:04 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Komárom
Graecus MT1500-H pótkocsi - Hidraulikus billenés - Horganyzott, nyitható ajtók 40 cm - Megerősített minden igénybevételi ponton - Megerősített padló a kopásállóság és a szilárdság érdekében - Kézifék - Hátsó lámpák 12 voltos csatlakozóval - Vonórúd -...
2025. május 9. 12:54 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL EDK 25 EGYTENGELYES HáROM OLDALRA BILLENTő PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:2295000 huf Egyéb Specifikáció: 30 km/h kivitel EK típus jóváhagyással és COC papírokkal Tengely, kerekezés: 1 tengelyes futómű Gumiabroncs...
2025. május 9. 12:44 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
ZDT NS 23.2 tandem pótkocsi! BPW futómű, robosztus alvázszerkezet, talajkormányzott hátsó kerék. Kónuszos kiképzésű hátra és bal oldalra billenős felépítmény, sima belső felülettel. Hidraulikus működtetésű oldalfal, hidraulikus működtetésű és...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.172)

Válaszlépés: Fontos bejelentés az RSZKF miatti kereskedelmi korlátozásokról!
A magyar kormány tükörintézkedéseket vezet be a tilalmakra válaszul.
Kirepült a traktorból: Életveszélyesek a tavaszi munkálatok?
Előzésből lett baj egy olyan szakaszon, ahol füvet nyírtak az út mentén.