Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.180 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2025. március 11. 11:59 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 18. 08:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 6. 18:44 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. március 8. 19:59 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel,lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. március 5. 16:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! A pótkocsit...
2025. május 7. 21:49 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. május 5. 16:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Méretek: - Plató hosszúsága: 4820 mm - Plató szélessége: 2280 mm - Rakfelület magassága: 1380 mm - Raktérfogat /Normál/: 6,5 m³ - Raktérfogat /Magasítóval/: 12 m³ - Legnagyobb hosszúság: 7110 mm - Legnagyobb szélesség: 2480 mm - Magasság: 2480 mm -...
6 éve hirdető
2025. május 5. 11:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Bócsa
CARGO D100P három oldalra billentő pótkocsi Új; Bruttó össztömeg: 13685 kg; Raktér térfogata: 13 m3; Palettaszéles kivitel, V-típusú merev vonórúd 40 mm-es vonószemmel; LED hátsó világítás védőráccsal szerelve; Hátsó hidraulika – légfék – világítás...
2025. március 15. 14:49 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 8. 10:49 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. április 21. 01:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. március 14. 22:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 8. 14:24 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! • Garancia •...
2025. március 4. 18:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A CYNKOMET kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! - Garancia - Országos...
2025. április 3. 11:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2025. március 16. 20:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 8. 10:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! - Garancia 5 év...
2025. március 5. 11:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. • Garancia • Országos szervízhálózat • Hitel, lízing szolgáltatás • Garantált alkatrész...
2025. március 31. 04:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 16. 19:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 16. 16:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 15. 22:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2025. március 6. 09:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! •Garancia...
4 éve hirdető
2025. március 23. 11:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyírcsaholy
Új PV-4000 három oldalra billenős,egy tengelyes pótkocsi légfékkel és ráfutó fékkel,kedvező áron a TZ-AGROGÉPEK-től! Méretei: 1800 x 3000 mm A plató magassága a földtől: 894 mm Maximális sebesség: 25 km/óra Súlya: 960 kg Teherbírás: 4 tonna Kerekek:...
2025. március 5. 18:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép -Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.180)

Biztonságos, finom és hazai: fókuszban a magyar sertéshús
A magyar sertéságazat számos kihívással néz szembe, mégis biztosítja a boltok és...
Fűnyíró vágta el a gázvezetéket ezen a dél-dunántúli településen
Az eset csütörtökön történt, a hatóságok gyorsan intézkedtek._fill_540x300_0.jpg)