Billenős pótkocsi 1.590 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
150.000 Ft
Billenős talicska , UV álló , fagytűrő, vontatott billenős talicska . Fűnyíróhoz kistrakrrhoz ,quadhoz . https://roto-agro.hu/talicskak/billenos-talicskak-potkocsik
2.320.000 Ft +ÁFA
Az egytengelyes, vontatott traktoros pótkocsi PV-4000 egy univerzális szállítóeszköz, amelyet a szállítási műveletek széles spektrumán használhatnak. Robusztus és stabil felépítése, alacsony tömegközéppontja lehetővé teszi a jó kezelhetőséget minden...
ÚJ PRONAR T780 HÁROMTENGELYES PÓTKOCSI 3 ÉV GARANCIÁVAL! - ÖSSZTÖMEG: 24T (szerkezetileg megengedett össztömeg 27T) - ÖNSÚLY: 7.700 KG - Raktér kapacitás: 30 m3 - 3 oldalra billentés - 800+800 OLDALFAL - 425/65 R22,5 kerekek - Ponyva+pódium - MŰSZAKI...
1.990.000 Ft +ÁFA
Az egytengelyes PV-2000 pótkocsi a legkisebb pótkocsi, amely kifejezetten 20-25 lóerős traktorok számára segít a szállítmányozási feladatok megoldásában. Az egytengelyes PV-2000 pótkocsit kisebb szállítási műveletekhez tervezték. Kis súlya, stabil...
31.300 EUR +ÁFA
Kröger Agroliner HKD 302 Dolgozz minőségi Kröger Agroliner pótkocsival. Műszaki adatok: - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 4560 kg (felszereltség függő) - Futómű: ADR, 105 km/h végsebességű mezőgazdasági tengelyek....
36.500 EUR +ÁFA
Magyarországi raktárról Kröger agroliner MUK 303 SE teknős billencs. Műszaki adatok: Teknő méretek: 6000 x 1480 x 2260 mm 20,5 köbméter Olaj szükség: 32,5 L Figyelő ablak a teknő elején: 355 x 625 mm Ponyvatartó háromszög szerkezet Ponyva kezelő...
895.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
Műszaki adatok - 20 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 5560 kg (felszereltség függő) - Futómű: ADR 105 km/h végsebességű mezőgazdasági tengelyek. Tengelyterhelhetőség 40 km/h-nál 15 tonna/tengely. Tengelytáv: 2050 mm. Vabco...
A köbméter király Magyarországi raktárról! Kröger Agroliner HKD 302 S három oldalra billentő, forgózsámolyos pótkocsi. Műszaki adatok: - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 4630 kg (felszereltség függő) - 24 KÖBMÉTER HASZNOS...
- Metal Fach pótkocsik teljes kínálata elérhető - Magasítóval, kétkörös fékkel Kedvező árakról érdeklődjön. - Használt pótkocsi beszámítás lehetséges Érd.: 0630 943 6876
1.535.425 Ft +ÁFA
2025. július 31. 16:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Fékezett, két tengelyes munkagép szállító trailer kifejezetten Force árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni a pótkocsira anélkül is, hogy az a vontató járműhöz lenne csatlakoztatva. Előre kialakított munkaeszköz...
8.000.000 Ft +ÁFA
Akár lízingre! Három tengelyes, hátra billenő félpótkocsi, 25 m³-es HARDOX puttony, 385/65R22.5 gumik, takaróponyva, légrugózás… Gyártási év: 2021 Raktér térfogat: 25 m³ Saját tömeg: 5.960 kg Megengedett össztömeg: 36.000 kg 385/65R22.5 gumizás 24...
Felszereltség: - 600-as oldalfal - 800-as magasító - létra - LED-es lámpa - LED-es szélességjelző - Y2100 vonórúd, vonórúdon kislétrával - hátsó aláfutásgátló - új gumik 385/65 R22,5 - 2 db rögzítő ék - csapos vonófej - 2 körös fékkel Metal-Fach T...
1.990.000 Ft
Gyári 16 tonnás, 2 oldalra billencs német gyártmányú pótkocsi új munkahengerekkel és hidraulika rendszerrel, német mezőgazdasági forgalmival, piros rendszámra vizsgáztatható. Tekintse meg további járműkínálatunkat honlapunkon vagy a járművek ugyanitt...
A MÁR JÓL ISMERT METAL-FACH PÓTKOCSIK ELADÓK GYÁRI IMPORTŐRTŐL KÉSZLETRŐL!!! Hihetetlen akcióban eladó új 8-14 t terhelhetőségű 3 oldalra billenő 385/70R22,5 gumiméretű pótkocsi, 600+800 mm-es mindkét irányba nyíló oldalfalakkal,...
360.000 Ft
Eladó! Rm 5 tonnás billenős pótkocsi szőlőszállító tepszivel Munkára fogható állapotban, szőlőszállító felépítménnyel. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket...
A már jól ismert METAL-FACH pótkocsik több méretben és kivitelben eladók KÉSZLETRŐL! 3-18 t teherbírás, tandem és forgózsámolyos kivitelek, nagyon magas alapfölszereltség! HIVATALOS MAGYARORSZÁGI IMPORTŐRTŐL!
8.900 EUR +ÁFA
KÉSZLETEN: METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI 2 körös fékkel, magasítóval 9170 euró + Áfa METAL-FACH T-703 PÓTKOCSI ráfutó fékkel, magasítóval 8900 euró + Áfa Teherbírás: 3500 kg Rakfelület kapacitása: 3,1/6,2 m³ (opcionális) Rakfelület magassága: 500 mm...
A cseh MOLČIK gyár 30 éves múltra visszatekintő vállalkozás. Magyarországon elsősorban a billenő platós felépítmények piacvezető szállítója. A kezdetektől fogva gyárt mezőgazdasági pótkocsikat, főként a cseh, szlovák, osztrák és német gazdák...
A már jól ismert METAL-FACH T730/3 Tandem tengelyes pótkocsi eladó KÉSZLETRŐL! 12 t teherbírás, tandem kivitel, nagyon magas alapfölszereltség! HIVATALOS MAGYARORSZÁGI IMPORTŐRTŐL!
17.400.000 Ft +ÁFA
Fliegl Stone Master 252 típusú Profi Tandem nehézanyag szállító pótkocsi Felszereltség: - Félköríves felépítmény kb.: 12,5 m³ - Megengedett össztömeg: 22.000 kg, támasztósúly: 4.000 kg - Padozat és az oldaldal 6 mm nagy kopásállóságú acélból (400-450...
Zaslaw D762 típusú Tandem tengelyű pótkocsi sokféle felszereltségben eladó - Megengedett össztömeg (kg): 18000-20000 - Megengedett össztömegen felüli teherbírású ADR hidak -Teherbírás (kg): 14000-15500 -Raktérfogat (m3): 17,6 - 20,5 -Teljes hossz...
3.490.000 Ft +ÁFA
Eladó IFA HW 8011 billenős pótkocsi 5 év műszaki vizsgával. Második pótkocsi vontatás bejegyzésével. Az ár a platón szereplő 4 db 1200-as gumival értendő. Kamionkerékkel is vihető. Mezőtúri telephelyünkön megtekinthető, a szállítás megoldható.
1.990.000 Ft
Billencs IFA HW 60.11 pótkocsi jó állapotban, piros rendszámmal, rendezett okmányokkal, 2028. 12. hóig műszakival, újszerű gumikkal, jó oldalakkal, lemezelt platóval, azonnal munkára fogható állapotban. Önsúly: 2600 kg, össztömeg: 8000 kg. Igény...
2.450.000 Ft +ÁFA
Típus: BRT 225 Billentés: hidraulikus, 3 irányú Teljes kapacitás: 3500 kg Súly: 650 kg Hasznos teherbírás: 2850 kg Méretek: 2,70×1,70×0,40 m Kerék: 10.0/75-15.3 10 PR Fék: légfékrendszer Aprómag kiürítés Dupla oldalfal. Műszaki vizsgáztatás,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.590)
