Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.463 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2025. május 9. 10:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! A pótkocsit...
2025. május 9. 10:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit. A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! Nálunk...
2025. május 9. 10:04 Billenős pótkocsi Somogy, Kaposvár
FLIEGL TMK 160 FOX (16 T) TANDEM TEKNőS BILLENTőS PóTKOCSI ÚJ, KEDVEZŐ ÁRON, GARANCIÁVAL! Főbb jellemzők: Ár:10495000 huf Évjárat: 2024 Egyéb Specifikáció: Megengedett össztömeg / támasztósúly: 16.000 kg / 2000 kg 40km/h kivitel EK típusjóváhagyással...
2025. május 9. 09:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! - Garancia 5 év...
6 éve hirdető
2025. május 9. 09:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Bócsa
Fliegl TMK 376 Bull teknős kocsi 500 mm-es homlokfal 3 tengelyes kivitel 31.000 Kg össztömeg Professzionális horganyzott alváz 7,6m hosszú ( 2,27m/232m)széles kúpos kivitelű felépítmény Hidraulikus vezérlésű, nagy térfogatú hátfal 800 mm, 420 x 250...
2025. május 9. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! • Garancia •...
2025. május 9. 09:54 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! • Garancia 5 év...
2025. május 9. 09:49 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A CYNKOMET kizárólagos magyarországi forgalmazója a Royal Traktor! •Garancia •Országos...
2025. május 9. 09:39 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! • Garancia •...
2025. május 9. 09:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! •Garancia...
2025. május 9. 09:29 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Nagy teherbírású és nagy befogadóképességű pótkocsik közép- és nagyüzemek, gazdaságok részére. Készülhetnek hullámos vagy erősített oldallal a felhasználási célnak megfelelően. Alkalmasak nehéz terepen való közlekedésre és távolsági szállításra...
2025. május 9. 09:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. május 9. 09:24 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! - Garancia 5 év...
2025. május 9. 09:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! - Garancia -...
2025. május 9. 09:09 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. május 9. 09:09 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! - Garancia -...
2025. május 9. 09:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szerviz hálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2.799.000 Ft
16 éve hirdető
2025. május 9. 08:59 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
2020 - as évjárat, teljesen felújított, új oldalak, fékek, gumik. 5 év műszakival, 2 oldalra billenős, balra alulnyíló oldalak. Jó állapotban.
2025. május 9. 08:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
2025. május 9. 08:49 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! - Garancia -...
2025. május 9. 08:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Nyúl
Egytengelyes pótkocsik kisüzemek, önkormányzatok, kisgazdaságok részére általános és egyedi feladatokhoz. Szűk területen előnyösen kihasználható fordulékonyságuk, kis vonóerő igényük. Hagyományos oldalrendszerrel vegyes használatra alkalmasak....
2025. május 9. 08:39 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás •Garantált alkatrész utánpótlás...
2025. május 9. 08:39 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia 5 év (3+2 Év) •Országos szervízhálózat •Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10 %...
3.900.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 9. 08:39 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Egyed
2007-es évjáratú, tandem, 2 oldalra billenős, automata oldalakkal, piros rendszámú, műszaki, 18 tonnás, jó állapotban eladó.
2025. május 9. 08:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: A Palaz/Palazoglu pótkocsik kizárólagos magyarországi importőre a Royal Traktor! •Garancia...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.463)

Rég volt ilyen áprilisunk: kegyetlen szárazság volt az országban
Átlag feletti hőmérséklet és jelentős csapadékhiány jellemezte az idei áprilist...
Sokan nem hitték el: ezért fagyott le reggel a kert
Május eddigi leghidegebb reggele köszöntött ránk, több helyen fagypont alá...