Billenős pótkocsi 1.589 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
9.990.000 Ft +ÁFA
• Kéttengelyes, forgózsámolyos alváz • BPW tengelyek 400 x 120 fékdobbal, parabolarugózással • 40 km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és kontúrlámpákkal) • Y-vonórúd DIN vonószemmel, 40 mm • Megengedett...
360.000 Ft
Eladó! Rm 5 tonnás billenős pótkocsi szőlőszállító tepszivel Munkára fogható állapotban, szőlőszállító felépítménnyel. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket...
8.990.000 Ft +ÁFA
• Kéttengelyes, forgózsámolyos alváz • BPW tengelyek 400 x 120 fékdobbal, parabolarugózással • 40 km/h kivitel EK típusjóváhagyással és COC papírokkal (sárvédővel, aláfutásgátlóval és kontúrlámpákkal) • Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm • Megengedett...
2.990.000 Ft
Eladó! Ifa Hw 60.11 billenős pótkocsi Kifogástalan állapotban, Piros rendszámmal, pótkerékkel. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess minket Facebookon: Használt Mg-Gépker
3.776.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
2.244.000 Ft +ÁFA

Háromtengelyes - három oldalra billentő pótkocsi 24 tonnás össztömeggel Plató: 7 200 mm x 2 420 mm, betűzhető sarokrakoncák és középső rakoncák, körbefutó gumitömítés különleges profillal, teljes acélpadló, nova szürke festéssel 3 tengelyes futómű...
2.850.000 Ft
Eladó! Eb 4 magasemelésű billenős pótkocsi magfeltöltő csigával Kifogástalan Jó állapotban, Új magfeltöltővel, Piros rendszámos. Mezőgazdasági gépcsere/beszámítás lehetséges. Igény szerint kedvező árú szállítás. További gépajánlatainkért kövess...
3.490.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
7.150.000 Ft +ÁFA

6.350.000 Ft +ÁFA

6.150.000 Ft +ÁFA

Új Metal- Fach 1-2 tengelyes és tandem pótkocsik kedvező áron,garanciával!Már 1,5 tonnástól fölfelé!Keressen bennünket elérhetőségeinken,és kérje ajánlatunkat!! A Metal-Fach pótkocsik széles palettájával rendelkezik, melyek mind mezőgazdasági, mind...
7.682.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség - és...
11.800.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.199.000 Ft
Új GT 570 (3500 kg) autószállító 3.499.000 Ft helyett 3.199.000 Ft Országos kiszállítással, 24 helyen átvehető az országban! Gyártó: Martz Évjárat: 2025 Össztömeg: 3500 kg Saját súly: 972 kg Teherbírás: 2.528 kg Plató mérete: 570 x 209 cm Tengelyek...
90.000 Ft
Kéttengelyes, lengyel gyártmányú pótkocsi eladó. Teherbírás: 3,5 tonna. Papírjai nincsenek.
2.400.000 Ft
Eladó BSS 12,5 tonnás pótkocsi friss műszakival, azonnal munkára fogható. Stabil, megbízható állapotban.
2.290.000 Ft
Eladó Ifa Hw 60.11 es pótkocsi Érdeklődni:Bodnár Mihály
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
4.380.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2.600.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.589)

Következő napok időjárása: A július az új április
Hol kisüt a nap, hol elered az eső, miközben nyárias meleg lesz, de hőség nem...