Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.462 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.
Olvasson tovább
519.677 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. május 7. 07:34 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Komondor SOP-1000-es, traktor kardánkihajtásról közvetlenül meghajtott szivattyúegységgel szerelt, 1000 literes víztartállyal rendelkező öntöző pótkocsi. A pótkocsi Knott tengellyel, kerékagyakkal és kerekekkel szerelt. 30.000Ft+Áfa-s felárért a...
3.000.000 Ft +ÁFA
3 hónapja hirdető
2025. május 7. 07:00 Billenős pótkocsi Békés, Doboz
Eladó családi gazdaságból újszerű Farmer Max F65 IGJ Farmer Pótkocsi. Saját tömege: 1810 kg Együttes tömeg: 8150 kg Gyártási év: 2022 Billenő, cserélhető felépítményű, 2 tengelyes, forgózsámolyos. Sebességkorlátozása: 25 km/h Műszaki érvényessége:...
2025. május 7. 06:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
IFA HW 60.11 forgózsámolyos , 2 tengelyes pótkocsi, 1 körös légfékkel, világító berendezéssel megkímélt állapotban eladó. !!!1982-es évjárat!!! Gyártási év: 1987 Helység: Győrszemere
2025. május 7. 06:34 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM25 típusú, kéttengelyes pótkocsi világítással kistraktorhoz. Okmányok nélkül, telephelyi használatra. Adatok: - Hidraulikusan billenthető (hátra) - Hátsó világítással Méretek: - hossz: 240 cm - szélesség: 125 cm - oldalmagasság: 40 cm -...
11.000 EUR
14 éve hirdető
2025. május 7. 06:09 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Ártánd
Billenő 4 tengelyes pótkocsi, puha talaj gumilánc szettel, 2 db készleten. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% áfa. Teljes kínálatunkért látogassa meg a weboldalunkat: www.agrosprinter.ro!
1.377.945 Ft +ÁFA
6 éve hirdető
2025. május 7. 05:59 Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Fékezett, két tengelyes munkagép szállító trailer kifejezetten Force mini árokásókhoz tervezve. Lehajtható rámpával. Le-, illetve fel lehet állni a pótkocsira anélkül is, hogy az a vontató járműhöz lenne csatlakoztatva. Előre kialakított munkaeszköz...
2025. május 7. 05:59 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
IFA HW 80.11 forgózsámolyos , 2 tengelyes pótkocsi, 1 körös légfékkel, világító berendezéssel, Nokian és Pirelli gumizással, oldalmagasítóval megkímélt állapotban eladó. !!!1982-es évjárat!!! Gyártási év: 1987 Helység: Győrszemere
2025. május 7. 03:38 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Csengele
ÚJ Metaltech DB 12 12 tonnás, 3 oldalra billenő, forgózsámolyos PRÉMIUM pótkocsi, 15,2 m³, légfék, ponyva, létra, magasító, új gumik, LED Évjárat: 2025 Önsúly: 4080 kg Garancia: 2 év teljes körű garancia // EGYÉB // - Főbb jellemzők: - - Rakodótér...
2025. május 7. 00:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép - Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése széles választékban, a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: •Garancia •Országos szervizhálózat •Garantált alkatrész utánpótlás •Szállítás(opcionális) A...
3.400.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 6. 23:26 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
IFA 80.11 HW 8011 billenős pótkocsi, buci kerekes, jó gumikkal, magasítóval, ponyvataróval, ponyvával, pótkocsi vontatás teljes kiépítéssel, 2030.03.20-ig műszakival, jó állapotban eladó. Gabona szállításra megfelelő állapotú!
1.290.000 Ft
13 éve hirdető
2025. május 6. 23:22 Billenős pótkocsi Somogy, Mesztegnyő
Eladó a képeken látható 3 irányba billenthető egytengelyes 8 tonna raksúlyú pótkocsi, forgalmi törzskönyv a nevemen műszaki lejárt. Érdeklődni telefonon lehet !!
1.800.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 6. 22:48 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
IFA 60.11 HW 6011 billenős pótkocsi, 4 év műszakival, jó gumikkal, magtartóval, jó állapotban eladó. Szállítás megoldható!
3.500.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 6. 22:29 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kalocsa
Eladó Schwarzmüller gyári 16 tonnás, két oldalra borító pótkocsi, ponyvával, jó gumikkal. Friss 5 éves műszaki.
9.240.000 Ft +ÁFA
5 éve hirdető
2025. május 6. 22:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Vegye meg pótkocsiját FIX 0% THM-re vagy akár pályázatra. Részletekért keresse értékesítőnket. ERDALLAR POOL, teknős pótkocsi kizárólag az MBV AGRO-nál! Ha ERDALLAR akkor kizárólag az MBV AGRO! Vásároljon közvetlenül az importőrtől, a régió...
4.800.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 6. 21:40 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Szeged
FLIEGL DK140 gabonás, 3 oldalra billenős pótkocsi, ponyvatartóval, ponyvával, aláfutásgátlóval, alul-felül nyitható oldalakkal, gyári magasított felépítménnyel, hátsó zsalukkal, pótkocsi vontatás kiépítéssel (légfék, hidraulika kör, vonófej),...
2025. május 6. 20:59 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség és gyümölcstermesztés,...
3.700.000 Ft
1 hete hirdető
2025. május 6. 20:31 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Szakmár
Gazdaság megszűnése miatt eladó egy Farmtech 4 tonnás, egy tengelyes pótkocsi. Gyártási éve: 2018. Használva alig volt, szinte új állapotú. Érvényes műszakival, piros rendszámmal rendelkezik. Helyileg Szakmáron található. Kérem, csak komoly...
2025. május 6. 20:19 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Kröger Agroliner MUK 303-as teknős billencs. Amennyiben hosszú távra megbízható szállítóeszközt keresel, akkor itt megtaláltad! Műszaki adatok: - gumiágyon rugózó vonórúd; - mechanikus rugózású tengelycsoport; - ponyvával és kezelőállvánnyal; - 20...
2025. május 6. 20:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség: - Y-vonórúd DIN vonószemmel: 40 mm - Megengedett össztömeg: 24 000 kg - Plató: 7 200 mm x 2 420 mm - Alap oldalfal: 800 mm - Első magasító: 800 mm - Parabola rugózás Gigant futómű - Tengelykivitel: 406 x 120 fékdob - 2 vezetékes légfék...
2025. május 6. 19:49 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Felszereltség: - Y-vonórúd DIN vonószemmel 40 mm - Megengedett össztömeg: 18 000 kg - Plató: 5 050 mm x 2 420 mm - Alap oldalfal: 800 mm - Első magasító: 800 mm feszítőlánccal horoggal - Parabola rugózás - BPW tengely 400 x 120 fékdobbal - 2...
2025. május 6. 19:49 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
A köbméter király Magyarországi raktárról! Kröger Agroliner HKD 302 S három oldalra billentő, forgózsámolyos pótkocsi. Műszaki adatok: - 18 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - Saját tömeg: 4630 kg (felszereltség függő) - 24 KÖBMÉTER HASZNOS...
2.270.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. május 6. 19:44 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Az egytengelyes vontatott traktoros pótkocsi PV-4000 egy univerzális szállítóeszköz, amelyet a szállítási műveletek széles spektrumára szánnak. Robusztus és stabil felépítése alacsony tömegközépponttal lehetővé teszi a jó kezelhetőséget minden...
2025. május 6. 19:44 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Profi alváz, horganyzott Megengedett össztömeg: 20 000 kg Plató: 5000 mm x 2420 mm Alap oldalfal: 800 mm Első magasító: 800 mm feszítőlánc horoggal Parabola rugózás, titán futómű Vonórúd: rugózás nélkül, megfordítható, felső kapcsolású DIN vonószem:...
2.080.000 Ft +ÁFA
3 éve hirdető
2025. május 6. 19:34 Billenős pótkocsi Hajdú-Bihar, Debrecen
Az egytengelyes vontatott pótkocsi PV-3000 univerzális szállítóeszköz kistraktorok után, amely a szállítási feladatok széles spektrumára használható. Robusztus és stabil felépítése, valamint alacsony tömegközéppontja miatt jól kezelhető minden...
2025. május 6. 19:19 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Baja
ÚJ PRONAR T046/2 ÁLLATSZÁLLÍTÓ KÉSZLETRŐL!!! Állattartó telepek számára tökéletes PRONAR T046/2 A PRONAR T046/2 raktérpadlójának hátsó része hidraulikával sülyeszthető. A hátfal emellett terelőkorláttal rendelkező rámpaként is használható. Ez a két...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.462)

Változó felhőzet és csökkenő hőmérséklet: jön egy őszies éjszaka? + VIDEÓ
Délnyugaton még hajnalban is lehet csapadék.