Hirdetés
Billenős pótkocsi 1.172 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A billenős pótkocsik az egyik legnépszerűbb pótkocsitípust jelentik a mezőgazdasági célú pótkocsik mezőnyében. A billenős pótkocsikat praktikus módon előszeretettel használják különféle ömlesztett áruk, például termények szállítására.
A billenős pótkocsik között egyaránt előfordulnak forgózsámolyos kivitelű és tandem pótkocsik is. A billenős pótkocsikat kínáló hirdetésekben találhatunk egytengelyes, illetve két vagy többtengelyes gépeket is, ahogyan egy, kettő, vagy akár három oldalra billenthető pótkocsik is léteznek. A pótkocsik másik alapvető tulajdonsága az össztömeg, ezt erre köznyelvben úgy szoktak hivatkozni, hogy „hány tonnás a pótkocsi”. A skála igen széles, hiszen a piacon egyaránt léteznek kisebb, közepes és igen nagy kapacitású darabok is, a legmegfelelőbb szállítóeszközt mindig az adott célhoz lehet megválasztani.
A billenős pótkocsik legfontosabb ismérve, képessége a nevükben hordozott „billenés” képessége, így ennél a pótkocsi típusnál az egyik legfontosabb alkatrészt a hidraulikus munkahengerek jelentik, hiszen ezek biztosítják a felépítmény és a plató dönthetőségét, azaz magát a billenést.
A legnépszerűbb pótkocsigyártók kínálatában szinte kivétel nélkül megtalálhatóak a billenős pótkocsik is, így a következő márkák közül szemezgethetünk az apróhirdetések között: Fliegl, Bicchi, Kögel, AJG, Pronar, Kelberg, Schwarzmüller, Metaltech, Metal-Fach, Conow-Hw, Bauer, Cynkomet, Hawe, Zaslaw, Farmtech, Kröger, Francini, Panav.

Olvasson tovább
2025. május 11. 17:34 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Tata
Ez az utánfutó alkalmazható sajátságos helyzetekben, a mezőgazdaságban, erdőgazdálkodásban, kertészetekben, parkokban, építkezéseken és a helyi fuvarozásban is. Legjobban porhanyós és darabos anyagok fuvarozására használható. Egy közvetlen vezérlésű,...
2025. május 11. 17:19 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. május 11. 17:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
A Royal Traktor cégcsoport, mint Közép-Európa egyik legnagyobb mezőgazdasági gépkereskedése, széles választékban a legkedvezőbb áron kínálja termékeit: - Garancia 5 év (3+2 év) - Országos szervízhálózat - Hitel, lízing szolgáltatás ELÉRHETŐ MÁR 10%...
2025. május 11. 17:04 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztési,...
2025. május 11. 17:04 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner TA 24073/2 Power-Tube+ tandem tengelyes teknős kivitelű pótkocsi akciósan készletről különböző felszereltséggel Össztömeg 24 000 kg Nettó tömeg 7 220 kg Súly átterhelés vonórúdra 4000 kg Plató magassága 1 520 mm Oldalfal magassága 1 500 mm...
2025. május 11. 17:04 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
9000x2320mm-es felépítmény méret 46m3-es térfogat 28t technikai terhelhetőség K80 vonófej BPW tengelyek hidraulikus kormányzással Légrugós futómű Légfék Hidraulikusan nyitható hátsó ajtó A részletes felszereltségért kérje személyre szabott...
2025. május 11. 16:54 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
8000x2320mm-es felépítmény méret 38m3-es térfogat 21,9t technikai terhelhetőség K80 vonófej Talajkormányzott BPW tengely Légrugós futómű Légfék Hidraulikusan nyitható hátsó ajtó A részletes felszereltségért kérje személyre szabott ajánlatunkat.
2025. május 11. 16:49 Billenős pótkocsi Veszprém, Pápa
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport kiemelkedő választás, ha megfizethető áron szeretne gépet vásárolni. Széles kínálatunkban minden területhez megbízható munkagépeket talál, legyen szó talajmegmunkálásról, zöldség- és...
2025. május 11. 16:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Mátészalka
Kezdőlap Piactér Mezőgazdasági gép, eszköz Talajművelő gépek Henger Aprító henger Előző AGRIMETAL 6M VONTATOTT APRÍTÓ HENGER 5.750.000 Ft + ÁFA Település: Bács-Kiskun vármegye, Kecskemét Megosztás: messenger, facebook, whatsapp, viber, email...
2025. május 11. 16:44 Billenős pótkocsi Szabolcs-Szatmár-Bereg, Nyíregyháza
Metal Fach T703A Pótkocsi A T703A egy nagyobb és sokoldalú pótkocsi az ilyen típusú egytengelyes gépek kínálatában. Az egytengelyes futómű biztosítja a jó szállítási körülményeket. A 2 mm vastag oldalfalak elegendő védelmet nyújtanak a szállított...
2025. május 11. 16:19 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
Új TRX RM1500 BIG típusú hátra billenthető pótkocsi világítással, raktárról. Teherbírás: 1,5 tonna Plató hossz: 200 cm Plató szélesség: 130 cm Oldalmagasság: 40 cm Hidraulikusan billenthető (hátra) Hátsó világítással Saját súly: 320 kg Forgalomba nem...
2025. május 11. 16:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
8.900.000 Ft +ÁFA
10 éve hirdető
2025. május 11. 16:14 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Szalkszentmárton
Eladó a képeken látható Kassbohrer pótkocsi. Gyártási éve: 2019. Saját tömeg: 5930 kg, össztömeg: 36000 kg. Felszereltség: BPW híd, bogis tengely, tárcsafék, acél teknő. Keveset használt, kitűnő állapotú. Friss műszaki.
2025. május 11. 15:59 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner TA 23O65/2 Power-Tube+ tandem tengelyes teknős kivitelű pótkocsi akciósan készletről Össztömeg 21 000-24 000 kg Nettó tömeg 6 100 kg Súly átterhelés vonórúdra 3 000 kg Plató magassága 1 340 mm Oldalfal magassága 1 500 mm Töltési térfogat...
2025. május 11. 15:44 Billenős pótkocsi Komárom-Esztergom, Ács
Brantner Z 15045 XXL AKTION forgózsámolyos 3 oldalra billentő pótkocsik készletről! Össztömeg 15 000 kg Nettó tömeg 3 800 kg Plató magassága 1380 mm Oldalfal magassága 800+600 mm Töltési térfogat 14,1 m3 - Y vonórúd a legszűkeb fordulókhoz is - G váz...
2025. május 11. 15:34 Billenős pótkocsi Bács-Kiskun, Kecskemét
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
2.200.000 Ft
10 éve hirdető
2025. május 11. 15:34 Billenős pótkocsi Csongrád-Csanád, Kistelek
Jó állapot, műszakival!
2025. május 11. 15:29 Billenős pótkocsi Somogy, Szőkedencs
Leírás Magyarországi raktárról. Műszaki adatok - Három tengelyes kivitelben - 24 tonna megengedett legnagyobb össztömeg - 30 köbméter hasznos térfogat - Három oldalra billentő funkcióval - Menetirány szerinti bal oldalon az oldalfalak portálajtó...
2025. május 11. 15:04 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győr
A PV-4000 egy tengelyes traktor pótkocsi egy univerzális traktorcsatlakozás, amelyet a szállítási műveletek legszélesebb körére terveztek. Robusztus és stabil szerkezetek alacsony súlyponttal, amely lehetővé teszi a jó manőverezhetőséget minden...
2025. május 11. 15:04 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
Keresse nálunk a TEBBE minőségi trágyaszóróit és szállítójárműveit. Kérje személyre szabott ajánlatunkat akár gép akár alkatrésszel kapcsolatban.
8 éve hirdető
2025. május 11. 14:54 Billenős pótkocsi Békés, Hunya
Kröger Agroliner HKD 302 18 tonnás potkocsi -Menetsebesség: 40-80km/h -ADR tengelyek: 105km/h kivitel -400 kg-mal könnyebb mint bármelyik fémoldalú pótkocsi -Kétkörös légfékrendszer(ALB) -Az oldalfalak, homlokfal,és a hátfal Finn Kombi Multiplex...
11.650.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. május 11. 14:49 Billenős pótkocsi Pest, Újhartyán
PÓTKOCSIRA VAN SZÜKSÉGED? NEKÜNK EXTRA JÓ AJÁNLATUNK VAN! JOSKIN - TETRA-CAP 6025/23DR160 forgózsámolyos pótkocsi akció a készlet erejéig! Pontos specifikáció: Hosszúság: 8.000 mm Szélesség: 2.550 mm Magasság: 3.230 mm Felépítmény hosszúság: 6.000 mm...
2025. május 11. 14:44 Billenős pótkocsi Fejér, Sárosd
5550x2320mm-es felépítmény méret 18,7m3-es térfogat 18t technikai terhelhetőség K80 vonófej Fix BPW tengelyek Parabolarugós futómű Légfék Hidraulikusan nyitható hátsó ajtó A részletes felszereltségért kérje személyre szabott ajánlatunkat. A 2023-as...
11.250.000 Ft +ÁFA
1 éve hirdető
2025. május 11. 14:24 Billenős pótkocsi Pest, Újhartyán
PÓTKOCSIRA VAN SZÜKSÉGED? NEKÜNK EXTRA JÓ AJÁNLATUNK VAN! JOSKIN - TETRA-CAP 5025/19DR160 forgózsámolyos pótkocsi akció a készlet erejéig! Pontos specifikáció: - Hosszúság: 7000 mm - Szélesség: 2550 mm - Magasság: 3230 mm - Felépítmány hosszúság:...
2025. május 11. 14:09 Billenős pótkocsi Győr-Moson-Sopron, Győrszemere
IFA HW 80.11 forgózsámolyos , 2 tengelyes pótkocsi vonófejjel, 1 körös légfékkel megkímélt állapotban eladó. !!!1972-es évjárat!!! Gyártási év: 1987 Helység: Győrszemere
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Pótkocsi
- Billenős pótkocsi (1.172)

Rengeteg udvarban nyílik ez a cserje, pedig erősen mérgező!
Tudod, mi a különbség az aranyeső és az aranycserje között?