Dömper 202 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
2.900 EUR
2025. november 12. 06:49 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon! www.vivago-gepker.hu ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak lehetőségük van azonnal, nettó áron hozzájutni a...
Automatikus fordítás
242 EUR
2025. november 12. 03:14 Dömper Szlovákia
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/stohovaci-stojan-na-sn58--sn59--sn62/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és kereskedőknek...
1.950 EUR
2025. november 12. 01:14 Dömper Szlovákia
Több mint 700 gép található kínálatunkban weboldalunkon! ÁFA-mentes vásárlás az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégek, valamint egyéni vállalkozók részére: termékeink, gépeink azonnal, nettó áron elérhetők....
16.430 EUR
Heracles DW20 Kompakt Homlokrakodó – Páratlan sokoldalúság és kényelem A Heracles DW20 új mércét állít a teljesítmény és sokoldalúság terén. Megbízható motorral felszerelve ez a kompakt homlokrakodó könnyedén megbirkózik a legkülönfélébb feladatokkal...
4.875 EUR +ÁFA
**Bemutatkozik a Heracles DT10 Mini Dömperszállító – Az elengedhetetlen társ minden munkaterületen** A **Heracles DT10 mini dömper** a teljesítmény, megbízhatóság és megfizethetőség tökéletes kombinációja, amely bármely munkaterületen megállja a...
1.700.000 Ft +ÁFA
Teherbírás: 500 kg Súly: 630 kg Üzemanyag: benzin Motor: 1 hengeres Briggs & Stratton, 10,07 kW Lökettérfogat: 420 cm³ Indítás: gyújtáskapcsoló, berántás Méretek lánctalppal: 2550 x 820 x 1250 mm Névleges teljesítmény: 10,07 kW / 13,5 LE Puttony...
8.290 EUR
2025. november 11. 16:39 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC800 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
1.574.016 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti, faipari gépek nagy választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás, szervizháttér! A hidraulikus billentéssel a puttony a gép elé helyezhető. A Lumag MD-800HPRO/AR egy igazi erőgép, és tökéletes segítő minden szállítási...
11.990 EUR
2025. november 11. 16:34 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-1200-3SK-DIZEL Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal...
472.362 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk, 16 éves tapasztalattal! A gép ideális kertészek, burkolók, építőmunkások, gazdálkodók stb. számára. A gép mindössze 74 cm széles, ami azt jelenti, hogy szinte bárhol használható, sőt, bármilyen...
1.535.433 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk 16 éves tapasztalattal! Ez a Lumag MD500HPROHT mini hernyótalpas dömper extra magas emelési funkcióval, hidraulikus billenő rendszerrel és Loncin benzinmotorral van felszerelve. Ennek a dömpernek...
780.000 Ft
Eladó a képeken látható, nagyon megkímélt állapotban lévő 4x4-es dízel dömper. Hidraulikus billentéssel rendelkezik, azonnal munkára fogható. Kérés esetén videót is tudok küldeni az építőipari gépről.
3.430 EUR
2025. november 11. 14:39 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Az árak nettó áron vannak feltüntetve ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező cégeknek és egyéni vállalkozóknak...
32.000 EUR
Terex TR35 domper, 2001 evjarat, 24 tonna uresen, 21 m3 ,32 tonna rakodasi suly, 4 m szelesseg , 80% gumik, munkara foghato allapotban.
55.000 EUR
MOAZ MOA3 BELAZ 75051 dömper, 2002-es évjárat, 260 üzemóra és 1128 km, 4x4 meghajtás, 45 tonna kapacitas, ÚJSZERŰ démó állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
Automatikus fordítás
4.573 EUR
2025. november 11. 10:39 Dömper Szlovákia
MŰSZAKI ADATOK TÁBLÁZATA MOTOR Loncin G200FA Honda GX200 OHV Elektromos indítás Elektromos indítás Üzemanyag-ellátás Üzemanyag-ellátás Térfogat 196 cm3, 1 henger Térfogat 196 cm3, 1 henger Hengeres teljesítmény 5,5 LE (4,1 kW) Hengeres teljesítmény...
1.929.134 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti és faipari gépek széles választéka! Márkaképviselet, alkatrészellátás, szervizháttér. Dömper nagy választékban, európai gyártás! Lumag VH-500PRO-RS önrakodó hernyótalpas mini dömper, PRO-RS sorozat, billenő puttonnyal és...
10.390 EUR
2025. november 11. 10:34 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC1200 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
1.181.024 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti és faipari gépek nagy választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás és szakszerviz háttér. Dömper széles kínálata elérhető! A GAMUL VH5PRO praktikus rakodólapáttal van felszerelve, amelynek segítségével az anyag közvetlenül a...
1.574.724 Ft +ÁFA
Építőipari, kertészeti és faipari gépek széles választékban! Márkaképviselet, alkatrészellátás és professzionális szervizháttér. Dömperek gazdag kínálata elérhető! A gép 72 cm széles, így bármilyen ajtón vagy kapun könnyedén áthaladhat. A...
20.000 EUR
JCB 9T 4x4 dömper, 2015 évjárat, 2100 üzemóra, 9 t puttony, 55 kw motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
50.000 EUR +ÁFA
Volvo A25D csuklós dömper eladó. Évjárat: 2002. Súly: 21 600 kg. Üzemóra: 27 000 h. Kiváló állapotú motor, újszerű gumik, felújított váltó. Megbízható dömper mezőgazdasági és építőipari munkákhoz.
5.690 EUR
2025. november 11. 08:44 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/ELEKTROMOS-HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-RDE-500 Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
2025. november 11. 07:49 Dömper
Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! www.vivago-gepker.hu Ár és elérhetőség kérésre Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-MESSERSI-TC100d-EVOLUTION HERNYÓTALPAS MINI DÖMPER - MOTOROS...
10.500 EUR
Ausa 350-AHG mini dömper, 1999-es évjárat, 3500 kg teherbirás, 33 kW-os Kubota motor, 1,7 m³ kapacitás, importból.Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes kinálatunkért látogassa meg a weboldalunkat www.agrosprinter.ro !!
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Diófád van? Ne bosszankodj a sok levél miatt, hiszen kincset érnek!
A diófa levele igazi főnyeremény! Használd a kertben és otthon!


























_fill_540x300_0.jpg)