Dömper 164 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
1.677.165 Ft +ÁFA
MŰSZAKI ADATOK: Motor/Hajtás: 1 hengeres négyütemű OHV G300F motor Billenő tartály méretei (H/Sz/M): 950 x 660 x 370 mm Súly (nettó / bruttó): 349 / 446 kg Hasmagasság: 105 mm Tartály kapacitás / max. terhelés: 212 liter / 500 kg Hidraulikus...
9.390 EUR
2025. június 18. 10:59 Dömper
Több infó a gépről itt: https://www.vivago-gepker.hu/HERNYOTALPAS-MINI-DOMPER-PowerPac-RC800H Több mint 700 gép van a kínálatunkban a weboldalunkon!!!! ÁFA MENTES VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamain belül és EU közösségi adószámmal rendelkező...
35.000 EUR
Terex 3066C dömper, 2002-es évjárat, 6x6 meghajtás, 13.000 üzemóra, 27 tonna önsúly, 15 m³ kapacitás, 6 hengeres, 216 kW-os Cummins motor, azonnal munkára fogható állapotban, friss import. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós...
6.503 EUR
2025. június 18. 10:49 Dömper Szlovákia
További információ a gépről itt: www.dcsk.hu Weboldalunkon több mint 1700 gép található kínálatunkban!!!! ÁFA NÉLKÜLI VÁSÁRLÁS Az Európai Unió tagállamaiban működő vállalkozások és egyéni vállalkozók, akik rendelkeznek közösségi adószámmal, azonnal...
834.645 Ft +ÁFA
Több infó a gépről itt: https://www.lumagmagyarorszag.hu - motoros talicskák nagy választékban! Műszaki adatok: Motor teljesítmény: 750 W Névleges feszültség: 48 V Hajtás: 100%-os villamos Fékrendszer: Tárcsafék Mérete (hossza/szélessége/magassága):...
2.203.937 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk 15 éves tapasztalattal! A hidrosztatikus hajtás térfogatkiszorításos elven működő szivattyúból és motorból valamint a kettőt összekötő csővezetékből és vezérlő elemekből állnak. Ezt a megoldást...
Automatikus fordítás
3.089 EUR
2025. június 18. 08:54 Dömper Szlovákia
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/dcsk-profi-tech-jansen-rd-500-dumper--sn59-/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és kereskedőknek...
Automatikus fordítás
333 EUR
2025. június 18. 07:59 Dömper Szlovákia
További információk a gépről itt: https://www.dcsk.sk/hu/snehovy-pluh-pre-sn128/ Több mint 1700 gép van a weboldalunkon! VÁSÁROLNI ÁFA NÉLKÜL Az Európai Unió tagállamain belül EU adószámmal rendelkező cégeknek és kereskedőknek lehetőségük van...
1.495.276 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk 15 éves tapasztalattal! A 13,0 lóerős (Loncin G390F) motor gumilánctalppal kombinálva azt jelenti, hogy ennek a 77 cm széles, 800 kg-os nagy teherbírású Lumag MD800HPRO gumilánctalpas dömpernek...
786.614 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk 16 éves tapasztalattal! Ez a Lumag MD500EKN akkumulátoros talicska elektromos billenő funkcióval egyedülálló, mert 48 voltos akkumulátorral ellátott villanymotorral van felszerelve. A motor...
786.614 Ft +ÁFA
21 fajta motoros talicskát/mini dömpert forgalmazunk 16 éves tapasztalattal! A benzinüzemű GAMUL-D5H mini lánctalpas dömper tökéletes segítő minden szállítási munkához, számos iparágban. Akár 500 kg-os teherbírásával könnyedén szállít ömlesztett és...
18.000 EUR
Perlini 131-33 dömper, 1991-ös evjarat, 50000 km, 33 tonna, 6 hengeres Detroit Diesel motor, 379 lóerő, 6x4 meghajtás, 16 m³ kapacitas, munkara foghato allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
16.000 EUR
Bergmann Baufix 2045 dömper, 1999 évjárat, 3470 kg önsúly, 4 hengeres 39.5 kW-os diesel motor, munkára fogható állapotban, import. Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Teljes kinálatunkért...
78.000 EUR
Komatsu CD110R-1 gumiláncos dömper, 2007-es évjárat, 5700 üzemóra, 11 tonnás teherbírás, 18 tonna önsúly, 6 hengeres, 196 kW-os Komatsu motor, 360 fokos billenő billencs, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
12.500 EUR
Thwaites 3T minidömper, 2005-ös évjárat, 3 tonás forgatható púttony, 31 kW-os 4 hengeres Yanmar motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa.
35.500 EUR
Komatsu HM300-2 dömper Évjárat: 2008 Önsúly: 24,5 t Teljesitmény: 246 kW Kapacitás: 27.5 tonna Jó abroncsokkal, jó állapotban, friss import. Nyírábránytól 10 km-re > Értarcsa (RO). Uniós adószámmal rendelkezők számára az ÁFA=0%.
65.000 EUR
Caterpillar 771D dömper, 2004-es évjárat, 35 380 kg önsúly, 6 hengeres, 363 kW-os CAT motor, 27 cm³ kapacitás, központi zsírzás, automata váltó, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal...
45.000 EUR
Doosan MT31 domper, 2008-as evjarat, 22.6 tonna onsuly, 18m3 kapacitas, 6 hengeres 255 kW-os Scania motor, importbol. Motor problemaval !! Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
98.000 EUR
Volvo A35F dömper 6x6, 2012 évjárat, 29,1 tonna önsúly, 6 hengeres Volvo motor, 6x6 meghajtás, 21m3 kapacitás, klíma, tolató kamera, kitűnő állapotban, importból.
12.000 EUR
Ausa D100 minidömper, 2015-ös évjárat, 1700 üzemóra, 1 tonás púttony, 17 kW-os 3 hengeres Kubota motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa.
12.500 EUR
Thwaites dömper, 2004-es évjárat, 5300 üzemóra, 6 t forgatható puttony, 60 kw Perkins motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
10.500 EUR
Neuson DHK 9002 uzemanyag szallito domper, 2001-es evjarat, 2600 uzemora, 4 hengeres 60 kW-os Perkins motor, 6 tonnas teherbiras, 1000 literes uzemanyag tartaly, azonnal munkara foghato allapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint...
18.000 EUR
Hydrema MBC 4x4 dömper, 1992-es évjárat, 9 tonna, 4 hengeres 55 kW-os Perkins motor, 8 m3 púttony, azonnal munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk!
21.000 EUR
Hydrema 910 dömper, 1997-es évjárat, 5,6 m³ puttony, 10 t nettó súly, 70 kW Perkins motor, azonnal munkára fogható állapotban, importból. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós adószámmal rendelkezőknek 0% ÁFA. Teljes...
1.800 EUR
Muck Truck benzin motoros talicska, 4x4 meghajtás, Honda motorral, 365 kg max teherbirás, munkára fogható állapotban. Az árat a napi euró/forint árfolyam szerint számoljuk! Uniós Adószámmal rendelkezőknek 0% Áfa . Teljes kinálatunkért látogassa meg a...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
