Dömper 178 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
A dömperek egy igen széles körben használt géptípust jelentenek az építőipari gépek között, hiszen egyaránt használják őket különböző földmozgatási munkákra az épületek építése során, a mély- és magasépítésben, illetve mindenféle útépítési munka során, sőt a bányászati iparágban is fontos szerep jut nekik.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
A dömpereket főként a kitermelt föld mozgatására használják világszerte. Léteznek lánctalpas (hernyótalpas) és gumikerekes dömper változatok is, ahogyan a dömperek méretezése is igen széles skálán mozog vannak, az egészen kicsi, mini dömperektől az igazán nagy kapacitású dömperekig. Az apróhirdetések között az alábbi gyártók dömpereivel találkozhatunk: Komatsu, Jansen, Benford, Barford, Neuson, Terex, Bergmann, Lumag, Haiqin, Kiruna, Ausa, Yanmar.
Olvasson tovább
12.380.000 Ft +ÁFA
Wacker Neuson DW 90 9T fülkés derékcsuklós dömper rendszámozható 2018-évjárat 2740-üzemórával eladó.
10.480.000 Ft +ÁFA
Wacker Neuson DW 60 6T fülkés forgózsámolyos derékcsuklós dömper rendszámozható 2016-évjárat 3626-üzemórával eladó.
12.680.000 Ft +ÁFA
Wacker Neuson DW 90 9T fülkés derékcsuklós dömper rendszámozható 2018-évjárat 2117-üzemórával eladó.
2.200.000 Ft
Eladó kubota billenős dömper munkára fogható állapotban Könnyen fordul jobbra-balra erős motor, billentés Csere érdekel
34.900 EUR
Davino D12 / 2018 / 1.373 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2018 - Üzemóra: 1 373 - Súly: 6 170 kg Motor információ: - Motor...
2.800.000 Ft +ÁFA
Eladó terex HD 1000 dömper jó állapotban, friss olaj cserével, erős hidraulika jó menet jó gumik
104.900 EUR
Caterpillar 735C / 2018 / 16 061 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2018 - Üzemóra: 16 061 Motor információ: - Motor márka:...
19.900 EUR
Wacker Neuson DW 90 / 2018 / 2 425 h üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2018 - Üzemóra: 2 425 h - Súly: 5 190 kg Motor információ:...
16.900 EUR
Wacker Neuson DW 60 / 2016 / 4.089 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2016 - Üzemóra: 4.089 h - Súly: 4.948 kg Motor információ: -...
8.900 EUR
Thwaites 1 t / 2012 / 1 033 h üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2012 - Üzemóra: 1 033 h - Súly: 1 296 kg Motor információ: -...
12.900 EUR
Ausa D 1000 AP / 2013 / 3.741 h üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2013 - Üzemóra: 3.741 h - Súly: 4.760 kg Motor információ: -...
726.000 Ft +ÁFA
DELEKS ® XE-500He villamosított talicska Minidumper villanymotorral, hidraulikus billentéssel, billenőtesttel, terhelés 500 kg. ÁTTEKINTÉS Ez a villanymotoros DELEKS ® talicska 500 kg teherbírású, nem ad zajt, ezért ideális tereprendezéshez,...
998.000 Ft +ÁFA
Amit a Gold-Agro kínál: - Garancia - Szervizháttér - Hitel/lízing ügyintézés - 100% alkatrész utánpótlás - Pályázatfigyelés és segítségnyújtás MD300 - max.: 300 kg, 6,5 Le LONCIN motor, súly: 180 kg MD500 - max.: 500 kg, 9,5 Le LONCIN motor, súly:...
14.900 EUR
Neuson 5001 / 2015 / 3 190 üzemóra / Lízing 20%-tól Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. • Munkagép súlya: 3 325 kg • Évjárat: 2015 • Üzemóra: 3 190 h Ár: 14 900 EUR – nettó telephelyi ár Lízingelne? Számolja ki a havi részleteket itt:...
13.900 EUR
Wacker Neuson DW 90 / 2015 / 3.241 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2015 - Üzemóra: 3.241 h - Súly: 5.333 kg Motorinformáció: -...
1.545.000 Ft +ÁFA
Motor: 4 ütemű a Loncin márkától, OHV, 9 LE, 270 cc Üzemanyag: benzin Tartály kapacitása: 6,6 liter Indító: visszahúzó indító Sebességváltó: 6:2 (6 sebességfokozat előre, 2 hátra) Billenő meghajtása: hidraulikus Hidraulikus önrakodó kanál Sebesség:...
9.900 EUR
Terex TA 1 EH / 2012 / 1.498 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2012 - Üzemóra: 1.498 - Súly: 1.310 kg Motor információ: - Motor...
8.900 EUR
Neuson 1601 / 2009 / 1.362 h üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2009 - Üzemóra: 1.362 h - Súly: 2.836 kg Motor információ: - Motor...
10.900 EUR
Ausa D 350 AH G / 2011 / 3.106 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2011 - Üzemóra: 3.106 h - Súly: 2.760 kg Motor információ: -...
3.450.000 Ft +ÁFA
Egy új sikeres felújítás, teljes szervízzel✔️ - 2 tonnával terhelhető új platóval - 8x8 meghajtás - 3 sebességes váltóval
10.900 EUR
Neuson 3501 2002 / 4.758 üzemóra / Lízing 20%-tól ______________________________________________________________ Nettó vásárlás és nettó lízing 20%-tól. Műszaki adatok: - Évjárat: 2002 - Üzemóra: 4.758 - Súly: 2.600 kg Motor információ: - Motor...
14.200.000 Ft +ÁFA
TEREX TA25 jó állapotban, klímás
4.990.000 Ft +ÁFA
Tisztelt Gazdálkodó! A Royal Traktor cégcsoport, az ország egyik legnagyobb raktárkészletével és legsokoldalúbb palettájával rendelkezik. Mezőgazdasági, talajmegmunkáló gépek, építőipari, kommunális, kertészeti, zöldség- és gyümölcstermesztés,...
3.200.000 Ft
Eladó Yanmar gumiláncos dömper szervizelt, munkára fogható állapotban, 2 m3-s platóval.
7.500 EUR +ÁFA
Messersi TC85D minidömper, motoros talicska eladó Állapot: keveset használt Szín: kék Motor: Yanmar Üzemanyag: dízel Teherbírás: 850 kg Ár: 8 499 EUR + áfa helyett most csak 7 499 EUR + áfa 2 999 999 Ft + áfa (EU adószám esetén áfa mentes)...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz

Ezt tedd júliusban a rózsáddal, és augusztusban tele lesz virággal!
Tudd meg, mit kell most tenned a rózsáddal és miért fontos a lazítás az...
Mérleg nélkül, csak egy okostelefonnal mérnék a szarvasmarhák súlyát az USA-ban
Semmi kontakt, semmi stressz.