Hirdetés
Betakarítógép 1.273 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A betakarítógépek a különféle növénytermesztési produktumok, azaz termények betakarítására szolgáló mezőgazdasági berendezések összefoglaló elnevezéseként szolgálnak. A különféle speciális célú betakarítógépekre a köznyelvben előszeretettel hivatkozunk a kombájn és a szedőgép szavakkal is, illetve a különféle szecskázógépek is idetartoznak.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
Olvasson tovább
Javasolt kategóriák:
Kombájn
Kukorica adapter
Napraforgó adapter
Vágóasztal szállító kocsi
Járvaszecskázó
2025. május 9. 17:24 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6 m, Szállítókocsi, Törekterítő, Gumi Méretek: Continental 800/65R32 (60%); Trelleborg 540/65R24 (80%), csépelt óra: 4346 h. Felújított Perkins motor.
2025. május 9. 17:04 Egyéb betakarítógép Zala, Kisvásárhely
Zürn SBV Napraforgó toldat John Deere 625X asztalhoz, újszerű állapotban eladó, sok kiegészítő alkatrésszel. John Deere 625X (7,6 m) asztalhoz Évjárat: 2020 Új állapotban eladó! A leírás tájékoztató jellegű. A változtatás, tévedés és elírás jogát...
2025. május 9. 16:44 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Dobfordulat csökkentő, Gabona vágóasztal 6.2 m Vario, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Michelin 800/65R32 (70%); Michelin 500/70R24 (60%), csépelt óra: 1185 h. Mercedes...
1.850.000 Ft +ÁFA
7 éve hirdető
2025. május 9. 16:34 John Deere Jász-Nagykun-Szolnok, Törökszentmiklós
John Deere 920 gabonavágóasztal nettó ár: 1.850.000,- évjárat: 1998 szélesség: 6,1 m Jó állapotban lévő, amerikai gyártmányú JD 920 gabonavágóasztal, radarral, új pengékkel, szállítókocsival eladó.
2025. május 9. 16:29 John Deere Békés, Telekgerendás
John Deere T550 2WD kombájn gyári monitorral, Michelin gumizással, légkondícionáló berendezéssel, John Deere 616 gabona asztalla és vágóasztal szállítókocsival, 1 db kardántengellyel, 2 db rendválasztóval, teljes kukorica átszerelő készlettel,...
2025. május 9. 16:29 Répaszedő gép, répakombájn Bács-Kiskun, Tiszakécske
A Dewulf Kwattro kiváló megoldást kinál burgonya, hagyma vagy és sárgarépa betakaritásához is. Professzionális betakarítás 2010-es bemutatása óta a Dewulf volt az első gyártó aki a betakarítást hagyományos rostálással kombinálta, sünszalag egységgel...
2025. május 9. 16:14 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gumihevederes járószekezet, 3D rostakiegyenlítés, Szállítókocsi, GPS hozamtérképezés, Laser Pilot, Összekrékhajtás, Központi zsírzó, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Gumiheveder 735 mm (80%);...
495.000 Ft +ÁFA
16 éve hirdető
2025. május 9. 16:04 CLAAS Győr-Moson-Sopron, Egyed
claas kombájnra 5 m széles, működőképes eladó
2025. május 9. 15:18 Kukorica adapter Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Corio Conspeed 8-75FC 8 soros, csukható vázas kukorica adapter, Claas Tucano/Lexion/Trion, 75 cm sortáv, kétoldali behordócsiga Évjárat: 2019 Önsúly: 3350 kg // EGYÉB // - 8 soros kukorica adapter - Csukható vázas - Claas Tucano, Lexion, és...
2025. május 9. 15:14 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, 3D rostakiegyenlítés, Hozammérő, Gabona adapter 7.7 m Vario, Szállítókocsi, Gumihevederes járószekezet, Összekrékhajtás, Törekterítő, Repce oldalkasza, Gumi Méretek: Gumiheveder (60%); Mitas 500/85R24...
2025. május 9. 15:04 John Deere Fejér, Dunaújváros
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy lízingre 10% + Áfa önerővel! 6 ládás, 25 km/h, JD 622R (6,7m) asztal + kocsi, ZÜRN repcetoldat, doblassító Részletes specifikáció: Gyártási év: 2011 Motor üzemóra: 6128 Cséplő üzemóra: 4241 Motor típusa: John Deere...
2025. május 9. 14:54 New Holland Baranya, Siklós
9,6 literes IVECO motor, 6 ládás, NH20 (6,1m) gabonaasztal, szállítókocsi, AutoContour, szecskázó, 800-as Michelin gumizás, munkakész! Részletes specifikáció: Évjárat: 1997 Motor üzemóra: 7557 Cséplő üzemóra: 5430 Összes hektár: 12.233 Motor típusa:...
2025. május 9. 14:29 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere S690i (1899/3059 üzemórás) rotoros, 9,15 m 630PF+kocsi+kaszák, AT ready, ProDrive, 620mm hevederek, Harvest Monitor, közp.zsírozás Évjárat: 2013 Motor üzemóra: 3059 Cséplő üzemóra: 1899 Motorteljesítmény: 543 LE (maximum: 617 LE)...
2025. május 9. 14:29 New Holland Baranya, Siklós
9,6 literes 330 Le-s IVECO motor, NH20 (6,1m) asztal, szállítókocsi, 6 ládás, AutoContour, szecskázó, 800-as gumi, kétfokozatú doblassító Részletes specifikáció: Évjárat: 2000 Motor üzemóra: 6588 Cséplő üzemóra: 4225 Összes hektár: 9166 Motor típusa:...
15 éve hirdető
2025. május 9. 14:29 Napraforgó adapter Bács-Kiskun, Tiszakécske
TERMÉKJELLEMZŐK Magas hozam, alacsony fogyasztás Konstrukciónknak köszönhetően a kanalaslánc nem funkcionál behúzó láncként, a szárat nem üti meg, csupán bekíséri a csillagkés felé, meggátolva az idő előtti szemveszteséget. A kanalaslánc sebessége a...
2025. május 9. 13:59 Vágóasztal szállító kocsi Somogy, Kaposvár
Gyártási év: 2022, 10,67 m vágási szélesség, repce oldalkaszával, New Holland felfogatással! Részletes specifikáció: Gyártási év: 2022 Saját tömeg: 3580 kg Vágási szélesség: 10,67 m Kalászemelők Hidraulikus jobb oldali repce oldalkasza Tárolódoboz...
2025. május 9. 13:39 Napraforgó adapter Komárom-Esztergom, Bakonyszombathely
Dominoni GF 940 sorfüggetlen napraforgó-betakarító adapter készletről! 9,43 m munkaszélesség, nyírócsavaros biztosítású kardánhajtás, robosztus, nagy acél gyűjtőtálcák a minimális veszteséggel történő betakarításhoz. Könnyű futású csapágyak és...
15 éve hirdető
2025. május 9. 13:19 Kukorica adapter Bács-Kiskun, Tiszakécske
-6 soros fix kivitel -Lexion/Tucano felfogatással
15 éve hirdető
2025. május 9. 13:04 John Deere Bács-Kiskun, Tiszakécske
A gép korának megfelelő állapotú. - 6 méteres gabonaasztal - doblásító - kukoricaátszerelő készlet - automata kormányelő készítés - a gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3,5% fix kamatra finanszírozható.
6 éve hirdető
2025. május 9. 12:59 CASE-IH Pest, Kistarcsa
Case IH Axial Flow 6140 rotoros kombájn újszerű állapotban eladó. Évjárat: 2015 Teljesítmény: 430 LE Motor üzemóra: 3653 Cséplő üzemóra: 2180 Akár teljes precíziós gazdálkodás kiépítéssel - hozamtérképezés. 6,1 méteres flexibilis vágóasztallal,...
3.200.000 Ft +ÁFA
12 éve hirdető
2025. május 9. 12:56 Claas Bács-Kiskun, Zsana
Claas jaguár 685 Soros kukorica asztallal! Igény eseten rendfelszedővel, plusz kukorica asztallal.
2025. május 9. 12:54 CLAAS Bács-Kiskun, Baja
Kabin, Klíma, Szecskázó, Claas Auto Kontúr, Gabona vágóasztal 6 m, Szállítókocsi, Levegő rendszer, Gumi Méretek: Michelin 680/85R32 (70%); Mitas 500/85R24 (60%), csépelt óra: 2670 h. Caterpillar motor. Terület: 7767 ha.
15 éve hirdető
2025. május 9. 12:49 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
- Felújított, átvizsgált, aratásra kész állapotban! - Doblásítóval - 3D önszintező rostaszekrénnyel - 6,2 méteres Vario asztallal - A gép 37% önerőtől elvihető KAVOSZ Széchenyi Lízing MAX+ konstrukcióval, 3% fix kamatra finanszírozható.
15 éve hirdető
2025. május 9. 12:39 CLAAS Bács-Kiskun, Tiszakécske
4WD-összkerekes meghajtás - 3D-s önszintező rostaszekrény - vízhozammérő - hozamtérképező rendszer - automata kormányzás 2,5 cm-es pontos jellel - Cruise Pilot - pelyvaszóró - kompresszor - 7,5 méteres VARIO adapterrel, gyári asztalszállítókocsival -...
14 éve hirdető
2025. május 9. 12:29 Egyéb betakarítógép Fejér, Sárbogárd
Geringhoff gyári képviselettől eladó Geringhoff HVV típusú csukható gabonaasztal! Referenciákkal Magyarországon! Elérhető 5,4 ,, 6 ,, 6,6 ,, 7,2 méteres kivitelekben! Kiváló minőség, nagy strapabíróság! Nem kell szállítókocsizni, nincs ki-be szállás...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép (1.273)
- Csőtörő (16)
- Egyéb betakarítógép (105)
- Járvaszecskázó (41)
- Kombájn (495)
- Kukorica adapter (231)
- Napraforgó adapter (168)
- Répaszedő gép, répakombájn (14)
- Repcetoldat, oldalkasza (49)
- Vágóasztal szállító kocsi (21)
- Vontatott/függesztett szecskázó (124)

Ha ebből többet eszel, már 12 hét alatt javulni fog a memóriád!
A rost nemcsak az emésztést turbózza fel – az agy is hálás érte.