Hirdetés
Betakarítógép 1.268 hirdetés
Állítson be hirdetésfigyelőt keresésére!
Értesüljön a keresésének megfelelő új hirdetésekről, hogy ne maradjon le a legfrissebb ajánlatokról!
Bomba árak
A betakarítógépek a különféle növénytermesztési produktumok, azaz termények betakarítására szolgáló mezőgazdasági berendezések összefoglaló elnevezéseként szolgálnak. A különféle speciális célú betakarítógépekre a köznyelvben előszeretettel hivatkozunk a kombájn és a szedőgép szavakkal is, illetve a különféle szecskázógépek is idetartoznak.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
A betakarítógépek apróhirdetései között nagy számban találunk gabonakombájnokat, illetve ezeket más terménytípusok betakarítására alkalmassá tevő átalakítókat, úgymint kukorica- és napraforgó adaptereket. Szintén megjelennek a cukorrépa és sárgarépa szedő gépek, ahogyan burgonyakombájnok is előfordulnak. A silózást végző önjáró járvaszecskázók és vontatott vagy függesztett szecskázók szintén önálló alkategóriát képeznek a betakarítógépek között, ahogyan néhány kisebb alkategóriaként megjelennek a vágóasztal szállító kocsik és a csőtörő berendezések is.
Olvasson tovább
Javasolt kategóriák:
Kombájn
Kukorica adapter
Napraforgó adapter
Vágóasztal szállító kocsi
Járvaszecskázó
2025. május 7. 14:59 New Holland Borsod-Abaúj Zemplén, Tiszakeszi
FIZESSEN AKÁR TERMÉNNYEL, vagy vásároljon lízingre 10% + Áfa önerővel! IVECO Cursor 9 motor, VariFeed (7,6m-es) asztal + kocsi, 900-as Michelin gumizás Részletes specifikáció: Gyártási év: 2016 Motor üzemóra: 3223 Cséplő üzemóra: 2250 Összes hektár:...
2025. május 7. 14:39 CLAAS Tolna, Tolna
Claas Lexion 6700 TerraTrac - 2024-es évjárat - 91 motoróra - 60 cséplőóra - 408 lóerő - TerraTrac hevederes kivitelű - Vario V680-as gabonaasztal + kocsi + 2 oldali hidraulikus repceszerelék - porelszívó a ferdefelhordón - 3D-s rostaállítás - 11.000...
31.950 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 14:39 Egyéb betakarítógép Baranya, Szentlőrinc
Eladó ZIEGLER CORN CHAMPION GEN 3 KUKORICA ADAPTER / CSUKHATÓ VÁZ / 6 SOR AKCIÓS ÁRON! A GENERATION III sorozat összecsukható mechanizmusa még erősebb, mint az elődmodelleké, így évekig ellenáll minden terhelésnek. Az újonnan kialakított terelőlemez...
7 éve hirdető
2025. május 7. 14:39 Napraforgó adapter Hajdú-Bihar, Debrecen
MORESIL GB700 összecsukhatós napraforgó adapter változat szárzúzóval és Claas Lexion hidraulikus multikuplunggal - Elektromos vezérlés az összecsukáshoz - Maximális hossza összecsukva: 4.20m ( a legszélesebb pontja) - Class színre festett oldal...
22.950 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 14:29 Egyéb betakarítógép Baranya, Szentlőrinc
Eladó ZIEGLER CORN CHAMPION EVO 2 KUKORICA ADAPTER / FIX VÁZ / 6 SOR AKCIÓS áron!!! A ZIEGLER CORN CHAMPION EVOLUTION 2 egy robusztus és megbízható kukoricaadapter, amely számos funkcióval rendelkezik, és ár-érték arányával lenyűgöz. Az akár 12 km/h...
2025. május 7. 14:29 Répaszedő gép, répakombájn Baranya, Drávaszabolcs
500 LE-s MAN motor, 6 soros betakarító adapter FIX 45 cm sortávval, 3 kormányzási mód, automatikus sorkövető, automatikus zsírzó, légkompresszor, rendszám! Részletes specifikáció: Gyártási év: 2002 Motor üzemóra: 6030 Munkaóra: 3464 Összes hektár:...
6.290 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 7. 14:29 Repcetoldat, oldalkasza Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható repcetoldat: - 2 oldali kasza elektromos - 7,5m - gyártási év:2012 - állapot : jó
29.990 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 14:24 Egyéb betakarítógép Baranya, Szentlőrinc
Ladó Ziegler ZPU 6001 pick-up (rendfelszedő) + szállítókocsi AKCIÓS áron!!! A pick-up tökéletesen alkalmas a gyors és hatékony sávos betakarításra, pl. repce, borsó, bab, lencse stb. esetében. A gyűjtőszalagok hidraulikusan vezéreltek, és biztonsági...
2025. május 7. 14:19 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Paksan sorfüggetlen silózó eladó Szállítás megoldható. Műszaki tartalom: Munkaszélesség: 125cm Munkaspecifikus teljesítmény: 45 tonna/óra Teljesítményigény: 75LE Etető dobok száma: 4db Önélező rendszer Munkasebesség: 10km/h Hosszúság: 2620mm...
2025. május 7. 14:13 CLAAS Csongrád-Csanád, Csengele
Claas Lexion 8800TT APS (789/1150 üzemórás) 12,3 m Vario V1230 asztal, kocsi, repcekaszák, CEMOS, 3D, 4D, Field Scanner, LED, 635mm hevederek Évjárat: 2020 Motor üzemóra: 1150 Cséplő üzemóra: 789 Motorteljesítmény: 619 LE (maximum: 653 LE)...
35.700 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 14:09 Csőtörő Baranya, Szentlőrinc
Eladó készletünkről, azonnal átvehető OLIMAC Drago2 DEMO kukorica vágóasztal, 6 soros csukható kivitelben, mindössze 69 hektárt dolgozott | MÁR 0 Ft KEZDŐBEFIZETÉSSEL elvihető. A DRAGO 2 legfontosabb tulajdonságai: - kukoricacső törőlécek rugózással...
5.000 EUR +ÁFA
13 éve hirdető
2025. május 7. 14:09 Repcetoldat, oldalkasza Békés, Gyomaendrőd (Gyoma)
Eladó a képen látható repcetoldat: - 2 oldali kasza elektromos - 7,5m - gyártási év:2012 - állapot : jó
20.990 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 14:04 Egyéb betakarítógép Baranya, Szentlőrinc
Eladó Ziegler ZPU 4001 pick-up (rendfelszedő) + szállítókocsi AKCIÓS áron!!! A pick-up tökéletesen alkalmas a gyors és hatékony sávos betakarításra, pl. repce, borsó, bab, lencse stb. esetében. A gyűjtőszalagok hidraulikusan vezéreltek, és biztonsági...
2025. május 7. 13:59 Egyéb járvaszecskázó Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Paksan sorfüggetlen silózó eladó Szállítás megoldható. Műszaki tartalom: Munkaszélesség: 125cm Munkaspecifikus teljesítmény: 45 tonna/óra Teljesítményigény: 75LE Etető dobok száma: 4db Önélező rendszer Munkasebesség: 10km/h Hosszúság: 2620mm...
38.950 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 13:54 Egyéb betakarítógép Baranya, Szentlőrinc
Eladó ZIEGLER CORN CHAMPION GEN 3 KUKORICA ADAPTER / CSUKHATÓ VÁZ / 8 SOR AKCIÓS ÁRON! A GENERATION III sorozat összecsukható mechanizmusa még erősebb, mint az elődmodelleké, így évekig ellenáll minden terhelésnek. Az újonnan kialakított terelőlemez...
2025. május 7. 13:49 Napraforgó adapter Bács-Kiskun, Baja
6 soros, Fix vázas, Zúzós kivitel, Lexion/Tucano keretezés.
27.000 EUR +ÁFA
8 éve hirdető
2025. május 7. 13:49 Egyéb betakarítógép Baranya, Szentlőrinc
Eladó ZIEGLER CORN CHAMPION EVO 2 KUKORICA ADAPTER / FIX VÁZ / 8 SOR AKCIÓS áron!!! A ZIEGLER CORN CHAMPION EVOLUTION 2 egy robusztus és megbízható kukoricaadapter, amely számos funkcióval rendelkezik, és ár-érték arányával lenyűgöz. Az akár 12 km/h...
2025. május 7. 13:48 John Deere Csongrád-Csanád, Csengele
John Deere 635R 10,7 méteres vágóasztal, szállítókocsi, hátfaltoldat, kalászemelők, rendválasztók, talajkövető érzékelők, pótkasza, megkímélt Évjárat: 2018 Vágóasztal mérete: 10,7 m // TARTOZÉKOK // - Tandemtengelyes szállítókocsi - Kalászemelők -...
2025. május 7. 13:29 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Paksan sorfüggetlen silózó eladó Szállítás megoldható. Műszaki tartalom: Munkaszélesség: 125cm Munkaspecifikus teljesítmény: 45 tonna/óra Teljesítményigény: 75LE Etető dobok száma: 4db Önélező rendszer Munkasebesség: 10km/h Hosszúság: 2620mm...
2025. május 7. 13:24 Kukorica adapter Bács-Kiskun, Baja
12 soros, Fix vázas, Zúzós kivitel, Lexion/Tucano keretezés.
2025. május 7. 13:19 Kukorica adapter Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új OROS CLASSIC 3 HSA 8 soros, szárzúzós kukorica betakarító adapterek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Már 20%+ÁFA indulótól elérhető! Bármely kombájn típusra felszerelhető! Igény esetén házhoz szálltva! OROS HSA kukorica betakarító adapter...
2025. május 7. 13:04 Kukorica adapter Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új OROS CLASSIC3 HSA szárzúzós kukorica betakarító adapterek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. OROS HSA kukorica betakarító adapter MEGÚJULT FORMA - Mechanikus, elektromos vagy hidraulikus törőléc állítással is megrendelhető - Az univerzális...
2025. május 7. 12:59 Kukorica adapter Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
ÚJ 2025-ös OROS CORNADO+CHOP fix 6 soros, szárzúzós kukorica betakarító adapter! Már 20% + ÁFA indulótól elérhető! Bármely kombájn típusra felszerelhető! AZ IGÉNYES GAZDÁLKODÓK ADAPTERE Nemzetközi bemutatókon elért eredmények alapján a világ egyik...
2025. május 7. 12:49 Kukorica adapter Szabolcs-Szatmár-Bereg, Kisvárda
Új OROS CLASSIC3 HSA szárzúzós kukorica betakarító adapterek kedvező áron a VIP AGRO Kft. kínálatában. Már 20% + ÁFA indulótól elérhető! Bármely kombájn típusra felszerelhető! OROS HSA kukorica betakarító adapter MEGÚJULT FORMA - Mechanikus,...
2025. május 7. 12:49 Bács-Kiskun, Dunavecse
Új Paksan sorfüggetlen silózó eladó Szállítás megoldható. Műszaki tartalom: Munkaszélesség: 125cm Munkaspecifikus teljesítmény: 45 tonna/óra Teljesítményigény: 75LE Etető dobok száma: 4db Önélező rendszer Munkasebesség: 10km/h Hosszúság: 2620mm...
A lista fizetett rangsorolást tartalmaz
- Mezőgazdasági gép, eszköz
- Betakarítógép (1.268)
- Csőtörő (16)
- Egyéb betakarítógép (104)
- Járvaszecskázó (41)
- Kombájn (498)
- Kukorica adapter (227)
- Napraforgó adapter (167)
- Répaszedő gép, répakombájn (14)
- Repcetoldat, oldalkasza (50)
- Vágóasztal szállító kocsi (21)
- Vontatott/függesztett szecskázó (121)

Szörnyű baleset: kombájnnak csapódott az autó, ketten meghaltak
Egy pedig életveszélyesen megsérült.
Hirdetés

Létszükséglet a vízgazdálkodás
Rendszerszemlélet a fenntartható és gazdaságos termelés érdekében.